Hannah-útmutató II.

830 43 6
                                    

Akkor folytatom is gyorsan még néhány infóval, és előre is elnézést, most meglátjátok milyen kegyetlen vagyok. 

Izzyvel mi is a helyzet. Ő nagyon fontos volt Hannah-nak mindig is, és talán sikerült lefestenem milyen kapcsolatban vannak. Izzynek is fontos volt az unokahúga. Szóval ő is részt vett az első háborúban és a másodikban is Voldemort ellen. Ismerte Siriust is, bár nem túl közelről, kvázi úgy voltak mint két osztálytárs, akik ritkán beszélnek egymással, de nincs semmi gondjuk a másikkal. 

És igen... gondolkoztam azon, hogy esetleg Siriust életben hagyom, viszont akkor Izzy-t kellett volna megölnöm, és mivel Michelle-t már egyébként is halálra ítéltem, őt már nem akartam. Sajnos ő se jutott jobb sorsra, mert a roxforti csata után eltűnt, és sosem bukkantak a nyomára. 

Az eredeti tervek szerint megmaradt volna az első házasságában, részt vesz a minisztériumi csatában, és meghal Sirius helyett. A megírt változat szerint pedig Sam, a férje halálfaló lett és lekopott a színről (egyébként is utáltam a férfi gyerekeit, ha emlékeztek még a Weasley ikrek is), meg is halt valamikor, ő pedig miután felépült az Imperius-átok hatása alól, nehezen tudott megbirkózni azzal, amire kényszerítették (hogy kémkedjen és a halálfalókat támogassa), ezért is hagyott hátra mindent.

A másik: Darren. 

Darren igazából nem Jack fia, hanem Siriusé... ezt nem részletezem. 😊 Amikor az esküvő után Hannah magához tér, és ott a kezén a fekete kutya, amit először wampusnak néz, de igazából Sirius az, kutya alakban... az esküvőn találkoztak a Zordó alakban (én valamiért meg vagyok győződve róla, hogy Sirius a zordó alakját vette fel animágusként, de nem tudom miért), szóval az ott bujkáló férfivel, csak mivel kicsit tintásak voltak egyszerű kutyának nézték őt, és nem is emlékezett később, csak halványan. 

Hát igen... talán Sirius és Michelle kapcsolata is megérne egy misét, de térjünk vissza a kisfiúhoz. 

Miután Belle és Malfoy egymásra találtak, és az angol viszonyok rendeződtek elköltöztek Amerikába, és ők vitték a szállót. 

Darren pedig Angliába költözött és ott lakott Hannahval és Freddel, viszont úgy döntött, hogy ő az Ilvermornyban tanulna, és ezért Belle-ék bevállalták, hogy lakhat náluk, és járhat oda iskolába. Amikor pedig Scorpius is megszületett, elhatározták, hogy a Roxfortba küldik őt; Darren átvette a szálló irányítását húsz évesen; Scorpius pedig járhatott a Roxfortba.

Fred a roxforti csata után nem gyógyult meg teljesen, kissé sántított, bár kategorikusan tagadta ezt, mondván olyan jól ropja még mindig a táncparketten, mint tizenhat évesen. És aki ilyen fáradhatatlan és remek táncos, az ugye nem sántíthat.
 A roxforti csata tizedik évfordulóján, mint minden évben, csak ezúttal erősebben, újra megsajdult a régi törés, bár nem látszott már semmi a lábán - kifejezetten morgós volt. Amikor George húzta őt vele, csak annyit felelt: még mindig jobban táncolok, mint ahogy te hallasz. Ikertestvére csak vigyorogva figyelte, ahogy magára zárja a háló ajtaját, és még hallotta ahogy nyögve elfeküdt az ágyán, hogy beborogassa a lábát.





Amerikából jöttem III.Where stories live. Discover now