Amerikából jöttem III.

19. A Tekintélyes Pálca igazi mestere

A két Lestrange halott. Willre néztem - a szemében elszánt tűz lobogott, az arcán pedig azt az elkeseredett elszántságot láttam, amit a tekintete is tükrözött. Egy szót sem tudtunk váltani - máris átkok zúgtak el mellettünk. Szétváltunk - és Voldemort felé indultam.

- Elég legyen, Tom - szóltam hozzá a tőlem telhető legnyugodtabb hangon. Velem együtt egy másik hang, egy férfi hangja, Harryé harsant: pajzsbűbájt bocsátott a Voldemorttal küszködő McGalagonyra, Kingsleyre és Lumpsluckra.

Amint Harry ledobta a köpenyét, a közelben állók ujjongtak, és rögvest mindenki tudta már: a Fiú, aki ismét Túlélte ott áll. Most hozzám lépett - éreztem a törődését, bár egyáltalán nem lett volna rá szükség szerintem. (Bár, talán Fred erről másképp gondolkodott.) A helyzet félelmetességét csak növelte, hogy automatikusan kerülgetni kezdtük egymást - beleegyezően lépegettem; végül is jobb, ha mozgásban maradunk. A tömeg pedig szinte egyszerre némult el, Harry hangja pedig határozottan csengett és még a legtávolabb állók is tisztán hallották.

- Nem szeretném, hogy még több ember megsérüljön. - Voldemort gúnyos, öröm nélküli nevetést hallatott. - Ma csak egyikünk...

- Persze - úgy nézett Harryre, mint egy dühös kígyó, amelyik bármelyik pillanatban rávetheti magát az áldozatára. - Ma kit fogsz pajzsként használni? Őt? - hirtelen kapta rám a tekintetét, pedig kezdtem azt hinni, már elfelejtette, hogy ott vagyok én.

- Nem - mondta csendesen Harry. - Már nem áll köztünk semmi és semmi... -

- Azt hiszed, Harry Potter, hogy a véletlen és Dumbledore agyafúrt mesterkedése megment majd?

Az idegeim pattanásig feszültek, a pálcás kezemet leengedve tartottam, de támadásra készen. Így hallgattam Harryt, felkészülve rá, hogy senki, ha merné se, ne avatkozhasson bele ebbe. De Harry felém biccentett, hogy folytassam.

- Dumbledore halott! - rikoltotta Voldemort.

- Igen, az. De nem miattad. Ő maga rendezte el a halálát... egy olyan ember segítségével, akiről mindvégig azt hitted, a te embered volt - itt biccentett. Alap esetben rámosolyogtam volna, de most csak feszülten figyeltem.

- Perselus Piton - mondtam ki a nevét. Itt az ideje beszámolni az egészről. - Ide s tova tizenhat éve, hogy nem téged szolgált. Attól fogva, hogy... - Harryre néztem- ... végeztél Lily Potterrel. És ezt te sosem vetted észre. Piton nem téged szolgált, hanem segített Dumbledore professzornak megvédeni Harryt. Harry, aki Lily Evans fia volt. Te pedig sosem vetted észre, nem tűnt fel neked, hogy annyian vagyunk itt, annyian szolgálnak téged, de közben mindenkinek más az értékrendje. Nem törődsz velük... ami súlyos hiba. Piton professzorra se figyeltél... - a kezembe szökött az érmém, amit a professzorral használtunk. A hamis galleon, amit most hirtelen ötlettől vezetve Tom felé dobtam, aki elkapta. - ... nem vetted észre, ami a nem létező orrod előtt volt, Tom. Nézd csak meg alaposan most - ezzel kicsit sikerült összezavarni. Ahogy az érmet nézte, én folytattam. - Sosem láttad a patrónusát sem, igaz? - felvontam a szemöldököm, majd Harry felé biccentettem.

- Piton professzor patrónusa... őz volt.

- Mi köze lenne egy hamis galleonnak és a patrónusoknak ehhez? - Voldemort erre csak gondolt, nem mondta ki, de én feleltem rá.

- Nézd meg alaposabban az érmét - mondtam, mosolyra húzva a számat. - Mi fut rajta végig?

- Valami gaz. Ez mit sem változtat a helyzeten!

- Liliom - mondtam. - Lily...

- Dumbledore távol akarta tőlem tartani a Tekintélyes Pálcát! - szakította félbe a mondandóm. Bár én magam sem tudtam, van-e más, amit hozzátennék. - Ragaszkodott hozzá, hogy Piton lesz a pálca igazi mestere! DE előtted értem oda, kicsi fiú - gúnyolta Harryt. - Előbb fogtam meg a pálcát, mint te, előbb értettem meg az igazságot, mielőtt te felfogtad volna. Megöltem Perselus Pitont három órája, és a Tekintélyes Pálca, a Halálpálca, a Végzet Pálcája igazán az enyém! Dumbledore utolsó terve félresiklott, Harry Potter!"

- Nem egészen - köhintettem. Harry is rám pillantott érdeklődve, de intettem neki, hogy folytassa csak.

- A pálca még mindig nem fog megfelelően működni nálad, mert a rossz embert ölted meg. Perselus Piton soha nem volt a Tekintélyes Pálca igazi mestere. Sosem győzte le Dumbledore-t.

- Megölte...

- Nem figyelsz rám? Piton soha nem szegült ellen Dumbledore-nak! Dumbledore halálát ketten tervelték ki! Dumbledore ragaszkodott hozzá, hogy fegyvertelenül haljon meg, a pálca utolsó igazi mestereként! Minden a terv szerint alakult, a pálca ereje vele együtt hunyt ki, mert soha nem nyerték el tőle... - izgatottabbá váltam, mint valaha, és biztos vagyok benne, hogy ez nemcsak az én érzelmem volt. Mindenki feszülten figyelt. - A Tekintélyes Pálca igazi mestere Draco Malfoy volt.

Leesett az állam. Ha nem Piton volt a mestere... hanem Malfoy, akkor ez azt jelenti...

- De én lefegyvereztem Draco Malfoyt, nem sokkal Dumbledore halála után - csúszott ki a számon. Ó, Hannah, miért nem tudod befogni soha a szádat, amikor kell? Szidtam magam, miközben Voldemort elvigyorodott.

- Ezen a problémán könnyen segíthetünk - susogta, és már száguldott felém a zöld fény.

Megidéztem a legerősebb pajzsbűbájt, amit csak tudtam, az elnyelte a halálos sugarat. Az én következő átkom hátrébb szorította, de többre nem futotta - Harry közben elém lépett, és ő is útjára engedett egy bűbájt. A szikrák felcsaptak, és sokkal élesebbnek tűntek - odakintről besütött a reggeli nap korai, pirosas sugarai. Éles fénye szinte vakítóan hatott ránk.

A Végzet Pálcája kiröppent Voldemort kezéből, én elkaptam - a következő pillanatban pedig egy lefegyverzőbűbáj az én kezemből is kilökte, mielőtt bárki észrevehette volna. Harry lefegyverzett, aminek nagyon örültem. Én imádtam a szőlőpálcámat, és Harrynél egyébként is nagyobb biztonságban volt. Mi sem támasztotta alá jobban az egészet, minthogy a feladat, amit Dumbledore még az utolsó pillanatban bízott rám - a pálca őrzését - nem sikerült jól teljesítenem.

Nem haragudtam Harryre... összeölelkeztünk, miközben valakik már azzal törődtek, hogy Voldemort élettelen testét félretegyék, jó messze mindenkitől, mintha csak fertőzne a jelenlétével.

Piton professzorra sem haragudtam, aki valószínűleg ráhagyta Harryre, hogy tőlem meg tudja szerezni a pálcát. Sőt... éreztem, ahogy fogy az erőm, az önfegyelmem és alig tudtam visszanyelni a könnyeimet. Ha ez az egész igaz, Piton úgy halt meg, hogy minden erejével védelmezett... nemcsak Harryt, hanem engem is.