Amerikából jöttem III.

15. Elkésett jó tanács

Pár napja teljes csend volt. Akár egy másik élet is lehetett volna, egy olyan, amiben nincs háború, nincs jelen az állandó feszültség és félelem... Mi sem bizonyította jobban a káosz jelenlétét, hogy a házban hullámzott minden érzelem, és Ginny, de még én sem tettem egy tapodtat sem a házban az érméim nélkül. De még Fred és George is előkereste a saját - vagyis csak keresték, mert nem igazán találták. Ezért felvették azt a roppant idegesítő és sajnos egyre gyakoribbá váló szokást, hogy óránként ránk törik az ajtót, még akkor is, ha éppen a fürdőszobában voltunk. George egyszer még a szendvicset is kivette a kezemből, amit tízóraira ettem. Erre nagyon csúnyán nézhettem rá, mert Ginny úgy elkezdett nevetni, hogy folytak a könnyei is.

- Nem... - ingatta a fejét - nem láttad... oh, huh - kapkodta a levegőt -, Fred arcát! Vicces... volt - ránéztem szerelmemre, aki tényleg elég rondán nézett ikertestvérére.

- Add vissza neki! - utasította, de már késő volt: egyre jobban nevettünk, mintha csak egymást heccelnénk vele.

És azt hiszem, a feszültséget mi sem töri meg jobban (a nevetést leszámítva persze), mint a cselekvés ideje... vagy éppen egy újabb üzenet a professzortól. Az érmém felforrósodott, és időbe telt, mire meg is fejtettem a kirajzolódó pár szavas kódot: a Malfoy családot őrizetbe vették, és a Gringotts alkalmazottait figyelmeztették az esetleges betörésre.

Gringotts?

Te jó ég! Harry... a vészjelző villogás a fejemben és a fogaskerekeim beindultak. Figyelmeztetnem kell őket! Már elég rég óta a Kagylólakban lehetnek, nekem pedig csak sejtéseim voltak arról, mi lehet a tervük. És ha valóban be akarnak törni oda, tudniuk kell mire számítsanak.

Már a csizmámat kerestem, amikor Ginny mocorogni kezdett mellettem.

- Hová... mész valahova?

- Igen - feleltem egy nyögéssel vegyítve, miközben belenyomtam a lábam a cipőbe. - Billékhez.

- Bill? Te jó ég... - felém fordult. - Mennyi az idő?

Még elég korán volt ahhoz, hogy Muriel nénin kívül bárki fent lenne.

- Hat óra - sóhajtottam.

- Akkor meg miért? - barátnőm már éberen ült az ágyban. Sóhajtottam, ahogy megpróbáltam összeszedni a gondolatokat a fejemben, de egyszerűen képtelen voltam valami hihető hazugságot kitalálni. Kétségbeestem, és magamat kezdtem vádolni: pont most hagy cserben az a piszkosul nagy fantáziád! Még egy nagy levegőt vettem, hogy lecsillapodjak. Ginny röntgensugarú tekintete előtt úgysem tudnék hazudni.

- Figyelmeztetnem kell Harryéket - mondtam egyszerűen. Szó nélkül pattant ki az ágyból, és kapta magára az első ruhát, ami a kezébe került. Felsővel nem is bajlódott, a hálóingét betűrte a nadrágba és már készen is állt.

- Majd azt mondjuk, hogy Billékkel reggelizünk - karon ragadott és az ajtó felé húzott. Még jó, hogy ezt tette, mert én történetesen úgy megfagytam, mintha csak megátkoztak volna.

Mindenki aludt - az emeleten a szülők hálószobájából hangos horkolás hallatszott; lent viszont, amivel nem számoltunk, Mr. Ollivander éppen kilépett a fürdőjéből. Leesett állal nézett minket.

- A Kagylólakba megyünk, Billékkel reggelizünk - mondtam gyorsan. - Mr. Ollivander, ha lenne kedves tájékoztatni... - de Ginny már húzott az ajtó felé.

- Menjünk! - szólt rám, és már jó ideje először a szűk gumicsőben találtam magam, ami mindig összepréselt. Sosem voltam még rosszul ennyire, de ugye ennek is megvolt a magyarázata...