[01:44]

1.1K 100 11
                                    

|| HARMADIK SZEMÉLY ||

"Szerinted tudják?" Döntött úgy Jungkook, hogy hangosan kimondja gondolatát a kisebb fiúra nézve, aki rajta feküdt.

Őszintén, bármennyire is utálta bevallani, már nem tartotta ezt lehetetlennek.

Az alapján amiket mondtak.

Még Jimin is észrevette mennyire furcsán kiterveltnek tűntek azok az üzenetek.

Fura.

"Nem mondhatom biztosan." Vont vállat a szőke, felnyúlt, hogy a fekete hajú arcát megsimítsa, hüvelykujját használva, hogy a puha bőrt simogassa. "Ez megijeszt téged?"

"Talán egy kicsit.."

Mert valljuk be, kijönni nem egy olyan dolog, ami mindenkinek olyan könnyű.

Jungkook bízik a barátaiban, ebben nincs kétség. Jesszus ők is mind queer-ek, de még ő maga is próbál hozzászokni. Ez teljesen más.

Persze, hogy egy kicsit aggódik emiatt.

"Tudom, hogy nem érdekelné őket." Folytatta, fejét a szőke tenyerébe hajtotta. "Majd beszélek velük kettőnkről, de először azt akarom, hogy működjön a dolog, tudod?"

Volt értelme.

Nem annyira szokásos, hogy két barát elmondja a barátaiknak hogy kedvelik egymást, hacsak nem tudják, hogy minden jól alakul közöttük.

A legtöbb ember valószínűleg ezt tartja a legokosabb döntésnek. Különben kínos lehet ha sosem jönnek össze a barátaik cselekedetei miatt.

Ez egy elővigyázatos lépés, egy olyan, amire mindenki gondolhatna amikor egy ilyen szituációban vannak.

Kettejük szerencséjére, minden tökéletesen ment.

Ezen a ponton akár még hamarosan hivatalossá is tehetik.

Nem mintha bárki is utalna valamire. pft, persze hogy nem.

"Aha." Bólintott Jimin, ajkát biggyesztette ahogy Hoseok utolsó üzenetére gondolt. "De kik ők, hogy azt mondják nem szórakozhatunk jól itthon?"

Ekkor, mielőtt a fiatalabbnak ideje lett volna válaszolni, Jimin felmászott testén azért, hogy ajkaikat összeérintse.

Nem volt túl sok, Jimin eredeti célja az volt, hogy egy édes lassú csókot osszanak meg és pontosan ez volt először.

Csak kettejük mozgatták ajkaikat a másikén gyengéden, kissé hümmögtek a másik ajkán ahogy fejüket megdöntötték, hogy mélyítsék a csókot.

De még egyszer, ez csak az elején volt így.

Most, Jimin célja az volt, hogy tényleg szórakozzanak egyet; és figyelembe véve a pozícióját a fekvő fiú felett, övé volt az irányítás.

Egyetérthetünk, hogy könnyű elkezdeni simogatni valakit a nadrágján keresztül, ha rajtuk fekszel.

Gyakorlatilag tudomány.

"Jimin.." Jungkook sóhajtott az ajkain, egyik keze simogatta a csípőjét míg a másik a tarkóját fogta. "Ott óvatosan, oké?"

Oh, olyan vicces.

Jimin nem tette azt bármi is legyen az óvatos.

Még mindig úgy csókolta a fekete hajút mintha nem lenne holnap, s folytatta Jungkook keményedő ágyékának simogatását, másik kezét hasznossá tette és pólója alatt simított végig bőrén.

Mikor Jimin elhagyta ajkait és a nyakát vette célba, Jungkook végre hátradobta fejét, két különböző fajta gyönyört érzett egyszerre.

"Mmhm~" Hümmögött a szőke, gyengéden szívta a bőrt, s ezúttal rendesen megfogta hosszát.

Most már tudta a másik, hogy mire készül.

És őszintén, nem sietett a megakadályozásában.

Ezért, miután egy két nyomot hagyott a nyakán, Jimin lemászott testéről és a folyamatosan keményedő merevedése előtt állt meg, ajka az alsónadrág széle felett időzött.

Jungkook nyögött egyet, teljesen merev Jimin démoni gyötrése miatt. "Jimin kérlek.."

Ajka a másik fanszőrzeténél pihent, az idősebb újra megfogta tagját az alsónadrágon keresztül, a bőr felett mosolygott miután még egy nyögést hallott a fiatalabbtól.

"Biztos vagy benne Kookie?" Kérdezte Jimin ártatlanul, lassan elkezdte lehúzni az alsót centiről centire, nem akarván addig csinálni amíg nem kapott beleegyezést a folytatáshoz.

Sebesen a fejét bólogatta.. "Igen.." sóhajtott a fekete hajú, levegőért kapott mikor merevedését megütötte a hideg levegő.

Basszus.. még mindig ugyanolyan nagy mint legutóbb.

Találja ki mindenki.

Ajkát megnyalva Jimin emlékeztette magát, hogy először lassan csinálja, nehéz volt hozzászokni ahogy rajta ült. Nem annyira más megpróbálni a mélytorkot. (????wtf am I writing lmao)

"Olyan nagy vagy Kookie." Mondta a szőke, egy kis szóbeli kommentárt biztosítva ahogy kis kezeit Jungkook köré fonta.

A másik fejét a párnába nyomta, szemét becsukta ahogy a szőke lassan elkezdte kiverni neki.

"De tetszik amit látok." Biztosította Jimin, a tetejét simogatta hüvelykujjával ahogy lehajolt hogy kicsi puszikat nyomjon a hasításhoz (?? megint mi??).

"Oh bassza meg.." suttogta Jungkook. "Kérlek Jimin.. kérlek."

És pontosan ezt kereste Jimin mielőtt hivatalosan elkezdi: egy szép kis könyörgés.

Ekkor a szőke telt ajkai körülfogták a tetejét, s a kezét használta hogy besegítse azt amit még nem sikerült.

Még néhány kis puszit és nyalást adott, majd Jimin elkezdte teljesen bevenni a szájába Jungkook megáldott méretét.

"Ba-baszki.." nyögött Jungkook, érezte ahogy a másik torkának melege körbeöleli az egész méretét, lassan ujjaival a szőke hajába túr ösztönösen.

Jimin tényleg tudta, hogy elégítsen ki egy fiút, Jungkookot, valószínűleg. Úgy döntött, hogy nem fogja vissza magát.

Miközben Jungkook folytatta a nyögést, Jimin elkezdett hümmögni, engedve hogy az egész hossz megtapasztalja a kielégítő vibrálást.

"Mhm~" A fekete hajú még erősebben csukta össze a szemét miközben a másik fel le mozgatta a fejét, mélytorkozva a megáldott majdnem 20 cm-t.

Ez folytatódott egy darabig, Jungkook még jobban szétesett ahogy a fiú csodákat művelt vele. Jimin még váltogatott is aközött hogy a teljes hosszon hümögött és elhúzódott hogy végignyalja az eres hosszt.

"B-baszki Jimin.." alig mondta ki a fekete hajú "Mindjárt.."

A figyelmeztetés ellenére a szőke nem húzódott el.

Ehelyett Jimin újból a tetejére helyezte a száját, keze a hosszon mozgott ahogy Jungkook egy végső kielégítő nyögést adott ki mielőtt elélvezett.

Miután az orgazmusa elérte csúcsát, Jungkook végre elengedte a testét, lihegett, ahogy Jimin lenyelte orgazmusának maradékát.

Majd Jimin segített a szegény elfáradt fiúnak azzal, hogy visszahúzta a nadrágját és boxerét, lassan az oldalára fordulva. Jungkook teljesen ki volt készülve.

Tényleg ennyire jó munkát végzett, hogy utána kifeküdt?

Szent szar..

Tudta hogy elképesztően szop, de basszus.

"Awh bun.." Haját hátrasimította majd megfigyelte a másik fáradt arcát és szétnyílt száját. "Olyan cuki vagy."

Majd egy utolsó csókot nyomott a szája szélére mielőtt engedte, hogy a jól megérdemelt alvás elérje őt is.

Nőies || Jikook ✔️Where stories live. Discover now