ÁL(OM)PÁR

V. Ti ketten?

- Biztos készen állsz? - torpan meg Patrick pár teleknyire a járdán a háztól, ahol úgy tűnik, hogy már javában folyik a buli. Legalábbis az ilyen távolságból is igen jól látható tömegből és hangzavarból ezt szűröm le.

- Miért? Van más választásom? - kérdezek vissza, mire féloldalasan elmosolyodva néz le rám. Tényleg piszok jól áll neki, ha mosolyog.

- Jogos. Megcsináljuk, mert muszáj - sóhajt.

- Meg. Holnaptól pedig újra a megszokott kerékvágásban megy majd minden - mondom kicsit szomorúan, hisz a fiúval az elmúlt napokban elég jól éreztem magam. Már értem, miért bírja őt ennyire Joey. Tényleg jó srác. Nem azt mondom, hogy szívesen játszom az álcsaját, de iszonyatosan rendes és egy kicsit szerintem hiányozni fog majd az együtt töltött idő, hisz biztos vagyok benne, hogy amint befejezzük ezt az egészet, nem lesz többé semmi közünk egymáshoz. Csak épp annyi, mint eddig.

- Pontosan. Holnaptól újra te leszel a legjobb barátom állandóan hisztiző és idegesítő kishúga - mondja. - Az állandóan hisztiző és idegesítő és jó fej kishúga - teszi hozzá mosolyogva, mire viszonzom a tettét. Remélem azért ő is jól érezte magát velem, nem csak kényszerből viselt el.

Megragadja a tenyerem, így kézen fogva tesszük meg a maradék távot, én meg csak remélni tudom, hogy nemsokára elenged, mert kezd a tenyerem eléggé izzadni, és bár Pat nem úgy tűnik, mintha ez a tény őt nagyon érdekelné, én kissé kínosan érzem magam. Főleg, hogy ő komolyan úgy látszik, mintha egy kicsit sem izgulna. Egyszerűen csak hozza a szokásos, laza stílusát, mint mindig.

Belépve a házba nem is tudom, mire számítok, de az biztos, hogy sokkal rosszabb körülményekre. Filmekben nyilván láttam már házibulikat, igazából ez eléggé hasonlít azokra a jelenetekre. A fülledt, alkohol szagú levegő, az egészséges hangerő kereteit bőven túllépő zene, a testüket ide-oda vonszoló tinik a tánctérré alakított nappaliban, az ikonikus piros és kék műanyagpoharak, meg persze az elmaradhatatlan piás asztal.

Patrick otthonosan mozog a helyiségek között, látszik, hogy már többször is járt itt. Most komolyan, ennek az embernek nincs otthon szobája? Konkrétan állandóan valamelyik haverjánál csövel. Több időt tölt a barátainál, mint a saját házában.

Hát igen, én utoljára három hónapja voltam egy osztálytársam lakásán, de az is azért volt, mert egy kötelező csoportmunkába osztottak be. Tényleg szánalmas vagyok.

Patrick közben célegyenesen vezet a konyha felé, amit nem nagyon értek. Le akar húzni gyorsan még valamit, vagy mi?

- Hova megyünk? - ordítom a fülébe, amit ő szerencsére meghall. Legalábbis úgy tesz, mint aki megértette.

- Ki az udvarra. Egyébként mondtam már, hogy kurva jól nézel ki ebben a ruhában? - kiáltja vissza a fülembe mellékesen elejtve egy bókot, de a kérdésére már nem tudok válaszolni, mert egyből ki is vezet a konyhában lévő üvegajtón keresztül a hátsó kertbe, ahol pár fiatal csoportosul.

Az aránylag nem túl nagy füves kertben nincs sok dolog, mindössze a sarokban van pár pad elhelyezve hozzá asztalokkal, ahol egy baráti társaság nevetgél. Olyan, mintha ők egy külön kis zártkörű bulit tartanának a friss levegőn. A majdnem velem szemben ülő John vékony alakját szinte egyből kiszúrom. Tehát akkor valószínűleg ez az a csoport, ahol mindenkit át kell vágni. Hát legyen. Bár azt még nem tudom, hogy hogyan fogjuk tudni beetetni ezt az egészet Johnnal, hisz ő az a személy, aki nemcsak a mellettem álló srácot, hanem engem is nagyon jól ismer.

Az említett fiú amint meglát minket, boldogan áll fel a helyéről és indul meg hozzánk, ezzel felkeltve a társaság többi tagjának a figyelmét is.