ÁL(OM)PÁR

VIII. Barátok

- Állj már le a bámulással! - nevetek fel. A bátyám úgy tesz, mintha akkora nagy dolog lenne látni minket Patrickkel egy asztalnál ülni saját akaratunkból, miközben tömjük a belünket.

- Esküszöm azt hittem, hogy csak szopatsz, amikor tegnap hazaállítottál, hogy minden okés köztetek. Nem gondoltam volna, hogy tényleg kibékülsz vele.

- Tesó, rá egy órára én is idejöttem, sőt itt is aludtam. Mit gondoltál? - teszi fel a kérdést tök logikusan a barátja.

- Hogy mindketten szopattok - vágja rá, mire mosolyogva ingatom a fejem.

- Igen, tegnap átmentem hozzá és megbeszéltük, hogy bár egész életünkre utálni fogjuk egymást, azért kitalálhatnánk valamit, amivel tudnánk téged csesztetni. Vicces, nem?

- Határozottan az - néz rám Patrick vigyorogva.

- Szinte még soha nem is veszekedtetek. - Ó dehogynem. - El sem tudom képzelni, min veszthettetek össze ennyire.

- Jobb is, ha nem tudod - válaszoljuk tökéletesen egyszerre, majd nagy szemekkel fordulunk egymás felé - Állj le! - mondjuk újra azonos időben, mire már inkább semelyikünk sem szólal meg.

- Jézusom, még a szokásosnál is furábbak  vagytok - néz ránk összeráncolt homlokkal Joey.

- Köszönjük - vágjuk rá megint, majd feltartva a kezem jelzem Patnek, hogy nehogy megszólaljon. Kezd ijesztő lenni a dolog.

- Egy szót se! Komolyan - mondom, mire nevetve bólint és inkább beleharap a szendvicsébe.

- Viszont gyerekek, most, hogy újra jóban vagytok, így itthon merlek titeket hagyni kettesben, mert nem tartom túl valószínűnek, hogy csak úgy nekiállnátok egymást fém kulacsokkal verni.

- Ezt még meddig fogjuk hallgatni? - kérdezi Patrick.

- Amúgy tényleg. Már elsőre sem volt vicces - értek vele egyet. Valamiért nagyon tetszik a bátyámnak ez a nyakon csapós történet.

- Dehogynem, csak akkor még haragudtatok egymásra, ezért nem tartjátok annak. De most komolyan, csak képzeljétek el! Ricki baszd meg, random odamész a több, mint három évvel fiatalabb húgomhoz, mire ő ijedtében fogja azt a vas hengert és odacseszi hozzád. Aztán berontotok mindketten a konyhába full idegben, rá egy percre pedig Ash az idegösszeomlás határán ül le mellém, te meg egy rongyba tekert jégakkut szorítasz a nyakadhoz - meséli tök nagy beleéléssel azokat a dolgokat, amiket elmondtunk neki, vagy amiket végigmozizott az első sorból. Nem is baj, hogy a többi részletről nem tud, hisz már nincs azoknak a szavaknak jelentősége. Pattel mindketten haragudtunk egymásra egy-egy apró hülyeség miatt, amit sikerült tökéletesen túldramatizálnunk. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy bolhából elefántot csinál.

- Kajak, most, hogy te mondtad el a történteket, egyből tök jól hangzik az egész - ironizál Patrick.

- De várj! Miért is mész el? - kérdezem feleszmélve, hisz alapból úgy kezdte, hogy itt hagy minket, csak utána sikerült elkanyarodnunk a témától.

- Mert be kell vásárolnom.

- Neked? - röhögöm el magam, amihez Pat is csatlakozik.

- Igen, miért? - kérdi értetlenül Joey.

- Hogy miért? Mit vennél te a boltban? Csak csipszet meg kólát - válaszol a barátja.

- Ez nem igaz. Anya adott egy listát, ami...

- Ami nagyon hosszú, és te két perc után megunod majd a cuccok keresgélését, ezért inkább olyan kajákat pakolsz be a kosárba, amiket te akarsz - fejezem be a mondatot. Nem is értem, anyu hogyan bízhatta rá. Oké, hogy van neki jogsija, de a bátyám nem képes ilyen dolgokra. Persze nem azért, mert szellemileg visszamaradott vagy bármi ilyesmi, de nincs türelme semmihez és ráadásul gyűlöl vásárolni.