VI. Féltékeny

4.2K 176 45
                                    

Két nap telt el a buli óta. Azóta valahogy semmi sem a régi, bár nyilván számítottam rá valamennyire. Pár napja még rettegtem attól, hogy mi lesz velünk azután az este után, de mégsem úgy változtak meg a dolgok, mint ahogyan gondoltam. Teljesen azt hittem még azelőtt a nap előtt, hogy miután vége lesz az egésznek, Patrick még semlegesebben fog velem bánni, mint eddig, le sem szar majd, én meg zavartan fogom őt bámulni, amikor átjön Joeyhoz, mert nem tudom hogyan kéne nekem vele viselkednem. Ja, kábé így képzeltem el a szitut.

Ehelyett két napja a szokásosnál is többet lóg itt nálunk, amit már apa is észrevett, pedig ő sajnos egyáltalán nincs sokat itthon. Szóval gondolhatjátok, hogy tényleg szinte nulla-huszonnégyben van itt a srác. Ami a legidegesítőbb az egészben, hogy állandóan bámul. De komolyan. Párszor megpróbált velem kettesben lenni, hogy tudjunk beszélni egy kicsit, de én ilyenkor mindig úgy csináltam, mintha nem vettem volna észre a közeledését. Észlelve az ignorálásomat tegnap már egyre kevesebbszer próbálkozott, pont ahogy számítottam rá. Patrick egyáltalán nem egy kitartó ember, erre már évekkel ezelőtt rájöttem. Ha belebotlik akár egyetlen apró hátráltató dologba is, szinte egyből feladja, még ha közvetlen a cél előtt is van az az akadály.

Ez mind oké, de kérdezhetnétek, hogy mégis miért ignorálom őt. A válasz igen egyszerű. Mert egy világi nyomorék ember, akinek a saját érdekein kívül semmi sem fontos. Ez Patrick. Jó, persze a szívem mélyén tisztában vagyok vele, hogy ez nem így van, és a srác ennek pont az ellentéte, de azon az estén mégsem az igazi énjét mutatta nekem.

Amint kiértünk abba a nyamvadt hátsókertbe, onnantól kezdve egyenes arányosságban szart rám. Teljesen más emberként ült le ahhoz a társasághoz, mintha előírás lenne, hogy csak azok barátkozhatnak Chase bandájával, akik megjátsszák magukat. Egész este szinte csak Johnnal beszéltem meg táncoltam, mert a két liba konkrétan szerintem abban pillanatban elítélt, amikor megtudták, hogy gólya voltam idén. Bianca csak szimplán ellenszenvesnek tűnt, a bátyja meg egy óriási barom. Kevin meg olyan semmilyen. Azt csinálja, amit a többiek, az a véleménye mindenről, mint a többieknek, szerintem még aludni is akkor megy el, amikor ők. De igazából engem ezek az emberek egyáltalán nem érdekelnek.

Aki érdekel, az Pat. Mert tényleg nagyon furán viselkedett aznap, a tizenöt évem alatt még sosem láttam ilyennek. Konkrétan egy az egyben megjátszotta magát, és ez elgondolkodtatott, hogy vajon minden barátjának más arcát mutatja-e. És ha igen, akkor mégis melyik lehet az igazi. Mert azért azt nem nézném ki belőle, hogy Joeynak, nekem, sőt, az egész családomnak színlel. Biztos vagyok benne, hogy saját magát adja előttünk, de csak azt nem értem, hogy mégis mi szüksége van arra, hogy olyan haverjai legyenek, akik előtt nem tud teljesen őszinte lenni. Szívesen megkérdezném tőle, de ahhoz túl makacs vagyok. Hisz tényleg megbántott. Feleslegesen szántunk hosszú órákat egymásra és a hazugságunk legapróbb részleteinek megbeszélésére, mert abszolút feleslegesnek bizonyult az egész. Szinte még egymáshoz sem szóltunk egész este, csak akkor egy-két mondatot, amikor hazakísért. Tökéletesen emlékszem mindenre.

„Iszonyatosan hideg van, konkrétan reszketek, miközben szótlanul gyalogolunk haza a jobb oldalamon lévő fiúval a szintén csöndes úton. A buliban nem éreztem jól magam, Chase-ékkel nem sikerült megtalálnom a közös hangot, ráadásul annyira fáradt vagyok, hogy legszívesebben lefeküdnék a fűre és ott is maradnék holnap délutánig. De ezt nem tehetem meg, ugyanis amint hazaérek, találkozni fogok a bátyámmal, akinek hazudtam a honlétem felől és perceken belül újra meg is fogom tenni. Jó lenne előre kitalálni, hogy nagyjából mi mindent etetek majd be vele, de most nincs erőm ezen agyalni.

- Köszönöm, hogy velem voltál ma, Ash! El nem tudod képzelni, hogy ez mennyit számít nekem - szólal meg elsőnek Patrick.

- Pedig sejtem - vágom rá. Semennyit.

ÁL(OM)PÁRWhere stories live. Discover now