ÁL(OM)PÁR

XVIII. Jó húg és álbarátnő

- Várjatok már, hova mentek? Amúgy is, mi a fasz volt ez az egész? - rohan utánunk Joey.

Őszintén? Fogalmam sincs. Képtelen vagyok felfogni, hogy mi történt az elmúlt pár percben. Az egész ott kezdődött, hogy Tim durván rám hajtott. De aztán az, hogy Patrick mennyire kiakadt azon, hogy a srác elkezdte őt provokálni velem kapcsolatban, nagyon meglepett. Nem Tim viselkedése, mert gondoltam, hogy Aidannek zűrös haverjai vannak - elvégre madarat tolláról, embert barátjáról, vagy mi -, hanem Pat reakciója. Olyan szinten ideges lett, hogy azt képtelen vagyok szavakba önteni. Nyilván én is zavarba jöttem, hisz arról a fiúról feltételezték, hogy a barátom, aki a legnagyobb sajnálatom ellenére is tetszik, de nekem eszembe se jutott volna bántani Timet, bármennyire is volt bunkó velem.

Ezzel szemben meg Patrick hosszú másodperceken keresztül szorította a nyakánál fogva a falhoz őt. Nem azt mondom, hogy nem érdemelte meg, főleg azután, hogy behúzott egyet Patnek, ráadásul hozzám sem beszélt túl szép stílusban, de végig görcsben volt a gyomrom, mert nagyon féltettem a fiút. Mármint Patricket természetesen. Tim teljesen hidegen hagyott. Tudtam, hogy simán elbírna vele már csak a testi adottságai miatt is, mégis aggódtam, hogy baja esik.

Ott, abban a pillanatban egyáltalán nem érdekelt a bátyám kérdő tekintete, ami kétségbeesetten kereste az enyémet, vagy a többiek mondandója. Ha őszinte akarok lenni, szerintem az sem érdekelt volna, ha Tim helyben hal szörnyet, mert csak is Patrick arcát láttam egyedül, ahogyan kipirulva fordul felém. Ahogyan próbálja kiolvasni a szemeimből, hogy vajon mérges vagyok-e rá. Hogy mérges vagyok-e rá, amiért fojtogatott és megfenyegetett egy srácot, ezzel kiállva értem.

Nem. Egyáltalán nem haragudtam akkor rá, ahogyan most sem, sőt. Rengeteget jelent nekem, hogy miattam tette ezt. Nem sok ember volt mellettem huzamosabb ideig az életemben a családomat leszámítva, de rá mindig számíthattam. És tudom jól, hogy bármi is történik köztünk a jövőben, ez attól függetlenül nem fog megváltozni. Mert mi mindig ott leszünk egymásnak.

Azt hiszem, hogy igaza volt Joeynak az utazás előtti estén. Miután hazaértem a Johnnal való találkozó után, elkezdte a szokásos szövegét nyomatni, miszerint még túl fiatal vagyok a fiúkhoz, meg a többi hülyeség. De most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy akkor volt egy olyan megszólalása, hogy Patrick kivétel, hisz ő olyan nekünk, mint egy családtag. Persze akkor nem tudtam arra a kijelentésre mit válaszolni, hisz tökre furának gondoltam tekintve, hogy konkrétan azt mondta Joey, hogy Pat olyan, mintha a bátyám lenne. De már tudom, hogyan értette. Nem véletlen van a fiúnak saját helye az étkezőasztalunknál, ahogyan az sem az, hogy több, mint tizennyolc éve jár át a házunkba szinte naponta. Ő nem csak a bátyám egyik haverja, sosem volt csupán annyi. Ő mindig is több volt. Millerék és mi olyan, mintha egy nagy család lennénk együtt. Mindenkit jól ismerünk, mindenkit tisztelünk és szeretünk, és mindenki nagyon fontos nekünk.

- Baszki nem tudom, oké? Minden olyan hirtelen történt. Egyszerűen csak felcseszett az a kis kerti törpe - hadarja feszülten Patrick.

- De mégis mi a kurva anyámat mondott nektek? - emeli fel a hangját a bátyám. Király. Itt állok alig ötven méterre Aidanéktől két ingerült sráccal, akik csak ordítozni tudnak egymással.

- Elkezdte fűzni Asht, meg jött az elbaszott szövegeivel, hogy tökre kipróbálna pár dolgot vele, úgyis bevállalósnak tűnik.

- Mi a geci? - reagálja le a dolgokat Joey, majd egyből vissza is indulna, de Patrick még időben nyúl utána és rántja vissza.

- Hova a rákba mész?

- Megkeresem azt a pedofil állatot. Vagy öt évvel idősebb Ashnél, ha nem többel.