ÁL(OM)PÁR

IX. Mit művelsz?

Ismeritek azt az érzést, amikor tudjátok, hogyha tennétek valamit, akkor ti nem szórakoznátok jól, de ha meg nem csinálnátok semmit, úgy éreznétek, hogy cserbenhagytok egy számotokra nagyon fontos embert?

Bárcsak azt tudnám mondani, hogy én nem. Hogy nekem fogalmam sincs, mit érezhet az, aki ilyen szituációban van.

Patrick egész nap itt volt nálunk. És igen. Nem Joeynál, hanem Joeynál és nálam. Iszonyatosan jól éreztem magam a társaságukban. Majdnem olyan volt, mint lassan egy évvel ezelőtt, amikor még általános iskolás voltam és nem kezdődtek el a hazudozások Pattel. Majdnem olyan volt, de mégis más. Sokkal jobb. Életemben először ma éreztem azt, hogy Patricknek tényleg számítok valamit és szeret velem lenni. Eddig biztos voltam benne, hogy csak a bátyám miatt tűr el maga mellett, de nem. És ez baromira jól esik.

Hazaérve a bevásárlás után, órákon keresztül kritizáltuk egymás kedvenc sorozatainak epizódjait, miközben ott kötöttünk bele a főszereplőkbe, ahol csak tudtunk. Közösen főztünk, ami nem ment a legzökkenőmentesebben hála a bátyáméknak, de nagy nehezen végül csak megoldottuk. Aztán amikor késő délután megjöttek anyáék, akkor együtt ettünk.

Összegezve tényleg hónapok óta ez volt a legjobb napom, csupán az zavart össze, amikor korai vacsora - vagy épp késői ebéd - után Pat bejelentette, hogy most már muszáj mennie, mert nem sokára hivatalos egy kerti partira. Ezt rám sem nézve mondta el, majd alig pár perc múlva már el is tűnt a bejárati ajtó mögött, nekem pedig akkor még fel sem sikerült fognom a dolgokat.

,,- Mindjárt jövök, csak Patrickkel meg kell beszélnem valamit - állok fel, amikor tudatosul bennem, hogy a fiú komolyan lelépett, majd a legelső lábbelibe belebújok, amit meglátok, úgy tépem fel az ajtót és rohanok egy fekete flip-flop papucsban ki az útra. - Patrick! Patrick állj meg, mert megfulladok! - ordítom lihegve, mire ő meglepetten fordul meg.

- Ash? - mosolyodik el. - Ki akarod törni a bokádat? Mit művelsz már megint?

- Épp utánad futok - vágom rá.

- Hízelgő.

- Miért nem beszéltél nekem az esti dologról?

- Ó - mondja, mint akinek csak most jutna eszébe. Persze, én meg most jöttem le a falvédőről.

- Ó?

- Nem láttam értelmét.

- De miért nem? - Az Istenért is, mindent harapófogóval kell kihúzni belőle?

- Nézd, Ash. Igazad volt tegnap. Hiba volt hazugságra kényszerítenem téged. Elég nagy fiú vagyok már, meg tudom oldani a dolgaimat egyedül is - simogatja meg a vállam nyugodtan, de valamiért nagyon rossz érzés kap el, amikor a szemébe nézek.

- Erre miért pont most jöttél rá?

- Mert ma úgy érzem, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, mint eddig bármikor. És pont ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek, te nekem többet érsz annál, hogy kockáztassam valami hülye álkapcsolat miatt a valódi kapcsolatunkat. Mert két héttel ezelőttig szinte egyszer sem volt semmilyen konfliktus köztünk, nemhogy veszekedések, és ez nem tesz jót senkinek sem - magyarázza, mire megértek mindent. Megértem, hogy én is ugyanolyan fontos vagyok neki, mint fordítva. Ahogy azt is átlátom már, hogy ez a színészkedés nemcsak nekem rossz, hanem ő is szenved miatta.

- Akkor most szakítasz velem? - nézek fel rá.

- Azt hiszem igen - bólint. - Nem miattad, hanem miattam. Remélem azért még barátok tudunk maradni - mondja, mire mindkettőnkből kitör a röhögés.