Elveszett emlékek [ Obito x oc] (1. évad)

6. rész

Elindultam egyedül a szobám felé, minden lépéssel egyre nehezedtek a dolgok, egyre jobban fájtak, alig vártam, hogy felérjek.
Mire beértem, már hulltak a könnyeim patakokban. Tobi a velem szembe lévő falnál állt. Hátát a falnak támasztotta, jobb lábát felhúzta, fejét előre döntötte, és karjait össze kulcsolva tartotta. Az ajtó nyitódásra enyhén felnézett.
- Zsebkendő az éjjeli szekrényen. Gondoltam, hogy kellesz. – furcsa volt, nyugodt és mély hangon beszélt. Elvettem párat és megtöröltem a szemeimet.
Tobi mellett lévő ágyon ültem, csak a kezeimet vizslattam ahogy az ujjaimat össze gubancolom.
- Miért sírsz pontosan?
- Fáj.. – motyogtam
- Ugyan miért? Nem is emlékszel rájuk. Nekik ez lehet jobban fájna. – mi ez? Miért lett ilyen ellenséges hirtelen?
- Csak részben emlékszem ugyan rájuk, de fáj. Végtére is elveszítettem a családomat.... és őt is.. – suttogtam a végét.
- Őt? Kit? Obitot? Arra se emlékszel, hogy milyen szeretni.
- És neked ez most miért baj?! – csattantam fel. Vele szemben álltam mostmár. A szemeim vörösen izzottak és a könnyeimtől csillogtak. – ugyan mit tudsz te rólam? Most csak a szádat jártatod, és próbálsz nagyon okosnak tűnni! – nyomtam a jobb alkarommal a falnak mégjobban.
- Jobban ismerlek mint hinnéd, de te mit sem emlékszel rám – hajolt hozzám közel.
- Valóban? Ha annyira ismersz, honnan tudod, hogy nem tudom már, hogy milyen szeretni? Akkor most miért sírok? Jobban fáj Obito halála jelenleg mint bármi más.. – fújtattam, látszólag meglepődött azon amit mondtam.
Jobb kezével a maszkját az orráig tolta fel. Láttam az ajkait, nem fejeztek ki érzelmet.
Hirtelen jobb kezét a fülem mögé csúsztatta, a tarkómat tartotta. Közel hajolt, éreztem ahogy a levegő ki áramlik a könnyel áztatott nedves bőrömre. Fogaimat össze szorítva vártam, hogy most mi fog történni.
- Többször veszítettem már el azt akit szeretek mint te. Hiszen, te csak egyszer, bár, ha úgy nézzük most másodjára. Tudom milyen szív facsaró érzés. – elengedett, én pedig egyet hátra léptem. – Neharagudj, de kíváncsi voltam, hogy mit is érezhetsz emlékek nélkül – húzta vissza a maszkját.
- Kíváncsi.... kíváncsi?! És ezt nem lehetett volna megkérdezni egyszerűen?! – kiabáltam le a fejét. Csak egy lágyabb nevetés hagyta el a száját
- Nem, Nem. Nem lettél volna őszinte! – össze ráncoltam a szemöldökömet, már valami csúnyát akartam volna mondani, amikor kopogtattak.
- Neharagudjatok, Rein, velem tudnál jönni? Szeretnék neked mesélni ezt azt. – nekem mondta, de szemeivel Tobit célozta meg. Tobi nem mondott semmit, csak kisétált az ajtón.
- Beszéljetek itt nyugodtan. Amúgy is dolgom van. – mondta hidegen és szárazon, majd ott hagyott minket.
Itachi sóhajtott, majd bejött és leült mellém. A földet nézte és látszólag agyalt.
- Miről szeretnél mesélni? – kúsztam közelebb.
- Rólad, magamról, Shisuiról, Sasukéröl, Madaráról, rólunk. – vett nagy levegőt. Madara? Róla nem is mondott Pein semmit sem. Bólintottam és a vállára pakoltam a fejemet. Ezen elmosolyodott, majd átkarolt és velem együtt hátra dőlt, a plafont néztük.
- Sajnos csak azt tudom elmesélni, amiről én is tudok, de ez is több mint a semmi.

És a mesénk kezdetét vette.

/Évekkel ezelőtt. /
/ Itachi /

Előttem két évvel született Shisui, te Rein, öttel. Amikor én születtem, akkor még a családunk nem volt annyira jóba, főleg apám miatt. De miután 5 evésen Shisuival jóba lettem..

- Hé Itachi! Nézd, ő az unokatestvérem akiről beszéltem! Nem sokára Jounin lesz! – húzta kézen fogva boldogan a lányt.
- Hé Shisui, lassíts, el fogok bukni valamiben! – buckáztak végül le a dombon mind a ketten – nem meg mondtam? – morgott rá
- Jó na bocsánat  - segítette fel a lányt a földről, és leseperték magukat.
- Szia, Uchiha Rein vagyok! – mosolygott rám, és a kezét nyújtotta. Kezet ráztam vele
- Uchiha Itachi
- Gyere Itachi, gyakoroljunk kicsit! Fogta meg most az én kezemet és már szaladtunk is – Rein mutat pár trükköt! Szerintem jól kijöttök majd, meglátod!

Igaza lett, Shisuinak szinte mindig. Kedves volt, mindig foglalkozott velünk, és Dangot is hozott nekem! Ha megsérült az egyikünk, pedig egyből ellátta. Mindig mesélt egy fiúról, hogy mennyire szereti őt, de az sajnos mást szeret. Mi Shisuival persze mindig biztattuk, hogy ne adja fel!
Amikor Sasuke megszületett sokat segített anyumnak, mivel Shisuival együtt sokat voltak nálunk. Ők a klán utcáin kívül laktak, az apja miatt, de így is teljes értékű tag volt. Később anyám is össze barátkozott az anyukájával, tényleg jól kijöttek.
Volt, hogy engem a hátán vitt haza, Shisuit pedig kézen fogva kísérte.
Sok jó emléket szereztünk, kevés idő alatt. Kevés idő volt, hiszen hamar Jouniná vált, mégtöbb küldetést kapott, és közeledett a háború. A háború ami borzalmas volt, számára még inkább.
A háborúban sarokba szorultunk, és akár mennyire is voltunk Shisuival jó ninják, ennyi embert egyszerűen nem lehetett vissza verni, mint amennyi jött. Aztán egy hatalmas, sárga „lángokból" álló harcost véltünk felfedezni a csata mezőn, mintha egy samurai lett volna, de róka maszkban. Rein volt az, a Susanoot használta. Hatalmas volt, teljes testtel, két róka farokkal, furcsa páncéllal, egy katanával.
Megmentett minket, körülöttünk az összes embert elsöpörte. Éppen, hogy végzett az a nagy dög el is tűnt. Rein a földre esett térdre, megviseltnek tűnt, egyik szemét csukva tartotta, vér szivárgott belőle.
- Mi történt Rein? – szaladt oda hozzá Shisui.
- Meghalt.. – sírta el magát – Obito, meghalt.. – mind a ketten átöleltük, persze én vigyáztam, hogy ne nyomjam össze Sasukét aki a nyakamba lógott.
- Mi történt a szemeddel, olyan más a formája, miért tartod csukva ? – érdeklődtem aggodalmasan.
- Nem tudom.. mangekyou.. hallottam már róla, de nem akartam megszerezni. És mostmár nem látok rá..
- Miért? – nézett furcsán rá Shisui
- Használtam egy olyan jutsut amit nem kellett volna.. – itt össze néztünk, de Rein nem adott nekünk időt, hogy tovább faggassuk - A szüleim! – pattant talpra és futásnak eredt.

- Induljatok meg az Uchihák rejtek helye felé, és ne álljatok meg addig! – szót fogadtunk, nem kételkedünk benne. Ezután már csak a temetésen láttuk újra.

Itt több furcsa dolog is szemet szúrt nekem, Rein szemei másak voltak. Olyanok voltak mint az anyjáé. Ott állt, Shisui kezét fogta és zokogott. A másik furcsa dolog az egy fehér hajú srác volt, és a bal szeme Sharingan volt. Nem kérdeztem most inkább semmit, majd, ha leülepedett a por.

Pár hónap múlva már nyugodtabbak voltak a kedélyek, Rein elmesélte, hogy hogyan szerzett új szemeket, hogy, hogyan haltak meg a szülei. Igazából mindent.

Még néhány év múlva Anbuk lettünk, Shisui és Rein egy csapatban volt, Rein volt a csapat vezető. Jó magam is az lettem.
Shisui halálával, Rein még zárkózottabb lett mint volt. Azon igyekezett, hogy a békét fent tartsa, de minden kicsúszott a kezei közül, és az enyémek közül. Az Uchiha klán mozgolódott, cselekedni kellett. Magamra vállaltam ezt a terhet, de Madara segítségét kértem. Akkor este Rein is eljött még velünk találkozni.
Ott voltam én, Rein egy hatalmas fekete köpenybe, hogy ne lehessen felismerni, és madara abban a csíkos maszkban.

- Ha Itachinak vagy Sasukénak bármi baja esik, gondoskodok róla, hogy a véred ezeken az utcákon folyjon el. – fenyegette meg a szemeivel Rein Madarát. Madara közel lépett hozzá, és az állánál fogva megemelte a fejét.
- Nem esik bajuk – mondta hidegen, Rein elkapta a fejét és oda szaladt hozzám. Szorosan ölelt, mintha most látna utoljára.
- Sajnálom..  kérlek nagyon vigyázz magadra – sírta el magát.
- Te is. Vigyázz kérlek Sasukéra..
Ezek után rá pár hónapra olyan hírek kaptak szárnya, miszerint Rein meghalt. Holtestet nem tálaltak, nyomtalanul tűnt el, de a keresés nem járt sikerrel.