Elveszett emlékek [ Obito x oc] (1. évad)

9. rész

Kint Itachi végig mért a szemeivel, már kezdtem ezen is felkapni a vizet, de..
- Mi történt, hogy ilyen feldúlt vagy?
- Tobi történt! Egyre furcsább, folyton azt szajkózza, hogy ő milyen jól ismer engem, meg hasonló hülyeségek!
- Mondtam, hogy vigyázz vele, hogy nem az akinek látszik..  Mondjuk ezt elhallgatva, még nekem is furcsa
- Mert? Mégis ki a jó isten ő? – néma csend lett, mind a két fiú hallgatott, bár Kisame inkább csak Itachi miatt nem mert megszólalni látszólag.
- Le lőhetem á poént? – slisszant Itachi mellé, aki csak idegesen nézett rá – jó ákkó' nem. – durcogott arrébb
- Elmondanátok, hogy mi a fenéről beszéltek?
- Azt mondja, hogy ő madara. Anno ő volt az, aki irányította a kilencfarkút és ő is segített a klán lemészárlásában.. – nézett Itachi oldalra
- Hogy mondod?? – esett ki kb a szemem a helyéről – de várj már! Mi közöm lenne nekem hozzá?
- Nem tudom.. ezért sem értettem amit az előbb mondtál.. egyszer találkoztatok, azon az estén.. ő úgy viselkedett mintha ismerne téged, te pedig csak leráztad nemes egyszerűséggel. Meglepett mondjuk, hogy mennyire semmibe vetted.
- Ázért bebász, hogy mennyi vér szorult a pucájábá! – horkantott fel Kisame
- Sose félt a nagy nevezetes emberektől – vont vállat Itachi, bennem pedig valami rossz érzés kavargott.
- Srácok.. mivan.. mivan, hogy ha nem is Madara? Mármint.. Nekem ez bűzlik, de nagyon.. – szerintem leolvasták a szörnyülködést az arcomról
- Nem lesz semmi na – ölelt meg Itachi – baj van, elteleportálsz
- Hogy mit csinálok??? – bújtam ki a kezeiből.
- Gyere, segítek ezt feleleveníteni. Majdnem olyan mint a második és a negyedik technikája, csak te a szemeddel bárhová elmehetsz egy bizonyos hatótávolságban, bármilyen jelölés vagy eszköz nélkül.
- Azt se tudom, hogy azok kik voltak! Hahooo nem rémlik? Szinte üres a memóriám! – ezen mind a ketten felnevettek és velük tartottam én is. Itachi igyekezett mindent elmagyarázni, hogy hogyan is kell. Pár óra gyakorlás és jó sok chakra elhasználása után, sikerült is! Na nem ilyen látványos távolságba, de megteszi!
Mielőtt még elindultam volna a szobám felé, Pein állított meg ismét.
- Holnap reggel küldetésre mész úgy készülj!
- Király! Milyenre?
- Zetsu egy nagyobb csoport ellenséges ninját érzékelt a környéken, szeretném, ha elintéznéd őket.
- Ki lesz a partnerem?
- Tobi
- Nem!
- De! Nincs apelláta
- Ez galádság! – durcogtam majd feliszkoltam.  Aznap este már aludt Tobi, vagy Madara, vagy tudja is a fene, hogy ki. Másnap korán keltem, és én keltettem fel narancs fejet is.
- Tobi, ébredj..  Küldetésre kell mennünk
- Csak még 5 percet – fordult az oldalára, nekem háttal.
- Azt ugyan már nem! Gyerünk kelj fel! – lökdöstem óvatosan a vállát, mire elkapta a kezemet és lerántott maga mellé. – Tobi mit csinálsz?! El fogunk késni!
- Csak egy kicsit így, utána felkelek ígérem.. – bújt a nyakamba és már megint szorosan ölelt át. A maszkja még mindig meg volt repedve, de nem feltétlen érdekelte. Még így is hallottam a szuszogását, valahogy olyan jó volt így, de tudtam, hogy nem szabad benne megbíznom!
- Na jólvan, keljünk fel – ült fel végre és így én is szabadulhattam.

Megkaptuk Pein utasításait, miszerint kb 20 azonosítatlan ninja környékezik az erdőben, Zetsu jelentése szerint, a rejtekhelyet keresve. Igyekeztünk minél hamarabb oda érni, és persze feltűnés mentesen is. Egy fa ágon telepedtünk meg, pontosan felettük. Talán orvvadászok, semmi jelölés, és még elővigyázatlanok is. Tobinak éppen kiadtam az utasítást, hogy terelje el a figyelmüket, amikor más és erősebb chakrákat éreztem meg. Jeleztem is Tobinak, hogy várjon. Felkeltette az érdeklődésemet, ezért a chakra irányába indultam, Tobinak meghagyva, hogy, ha baj van tartóztassa fel őket, úgyse nagy falatok.
Nem mentem messze, mintha ők is a kis csoport után igyekeztek volna. Vissza húztam a chakrámat, hogy véletlenül se vegyenek észre.
Telibe bele futottak a... 40 fős csoportba?! Hogy lettek ezek ennyien?? Tobi mi a fene, hol van ilyenkor? Ugyan próbáltam megtalálni Tobit a szemmel, de sehol se láttam.
A fehér hajú srác, akivel egyszer már össze botlottunk, a két gyerkőcöt arra utasította, hogy igyekezzenek vissza Konohába, hogy jelentsék a sok ismeretlent. Egyedül maradt, úgy döntöttem, hogy figyelem egy kicsit.
Sharinganja volt! Ő is Uchiha lenne? Neeem, nem úgy néz ki, és csak a fele szeme az. Ki a fene vagy te? Ahogy érzékeltem vészesen fogyott a chakrája, bár amúgy se volt sok ahogy észleltem. Segítsek? Jó ez így? Végülis a feladatot elvégzem. De Tobi azt mondta, hogy vigyázzak vele... fene Tobiba, amúgy is meglépett!
Döntöttem, leugrottam mellé.
- Kell egy segítő kéz?
- Rein?! – azt hiszem a kelleténél jobban megleptem, mert egy nagyobb támadást benyelt.
- Most ne erre koncentrálj, mert kipurcansz ! – rántottam elő a katanámat. Az utóbbi időben megtanultam valami nagyon látványos jutsut, most gondoltam kipróbálom. A chidorit használtam, annak erejét a kardomba vezettem. Csak úgy aprítottam az embereket, a srác is, Bár eléggé kifulladt a végére. Egész végig olyan összhangba mozogtunk, mintha erre lettünk volna kitalálva. Egymásnak vetettük hátunkat és a földre csúsztunk.
- Rein.. Te mikor.. és hogy?
- Nem tudom, az erdő szélén megtaláltak. De rohadtul nem emlékszem semmire sem. De nem is ez a hab a tortán  - fújtam ki magamat. De épp, hogy csak ezt megtettem, már megint egy szoros ölelést éreztem. Mi a fene?
- Azt hittük meghaltál! Hála az égnek, hogy élsz! Azt hittem, hogy téged is elveszítettelek örökre..
- Erről már hallottam, deee.. fogalmam sincs, hogy ki vagy és miért is hiányzok ennyire neked. - Nevettem kínosan
- Nem... Nem emlékszel semmire se?
- Igen, ezt mondtam az imént is.
- Én vagyok az... Kakashi...
- Nekem ez nem sokat mond..
- Obito csapat társa.. Miután meghalt nagyon jóba lettünk..  olyan voltam neked mint egy legjobb barát aki mindenben támogat.. amikor eltűntél, azelőtti nap beszéltük meg, hogy... hogy el jössz velem ramenezni... De eltűntél, csak a fejpántod maradt meg... Évekig kerestelek, mind hiába..  és most hirtelen a semmiből itt vagy! Ez szinte lehetetlen! – szóval belém volt zúgva, amíg én Obitoba, és amikor talán elmentem volna vele valahova, eltűntem. Lehet ezt magammal csináltam??
- Lehetetlen bizony, szinte egy álom! – tűnt fel mögötte Tobi hírtelen, de elhanyagolta azt a gyerekes beszédet. Kakashi reflexei gyorsan reagáltak, és ismét bezúzta Tobi maszkját. Ezt már megérezte, fel nyekkent. Nem tudom miért, de oda rohantam hozzá, megvédeni?
- Nem kellett volna ezt! – kiabáltam de a fehér hajút, csak pislogott. De az arca ideges lett, nem tudom, hogy mit látott, de Tobi haza vitt minket. 
Tobi elküldött, hogy menjek jelentsek Peinnek, addig ő elintéz valamit. Amint leadtam a jelentést, miszerint csak mi ketten, lemészároltuk az adott csoportot, kotortam is felfelé, zuhanyoznom kell!!
Bent a szobában egy lélek se volt, de Tobi maszkját a földön megtaláltam, és a fürdőben is égett a villany.
- Tobi? – kopogtam be
- Ki ne nyisd! Mindjárt végzek, de addig ki ne nyisd!
- Reendbeeeeen – morfondíroztam magamban, hogy vajon lessem-e meg, hogy most mit ügyködik maszk nélkül? Menjek? derítsem ki? Ne menjek? Ha megyek, lehet megöl.. bánja fene! És be teleportáltam a fürdőbe. De olyan szépen kimértem, pontosan mögé, hogy fel se tűnjön először neki. Valamit az arcával ügyködött, így a karjait felemelte. Én, kis aranyosan, mintha csak egy szokásos szellem lennék, ami valamelyik sarokba megbújva kikukucskál, vagy éppen az ember feje mellett, na úgy dugtam ki a fejemet a keze alatt, hogy némelyest látszódjak a tükörbe, de ne feltűnően.
- Bú – szólaltam fel dallamosan
- MI A FRANC?! – ordított fel ijedtében, és ahogy hátrálni akart, megbotlott a kádban és bele is esett. A háta és feje koppanása még nekem is fájt, de a tegnapiért megérdemelte.
- Jólvagy Tobcsi? – érdeklődtem a világ legtermészetesebb hangján, mintha mindennapi dolgom lenne emberek arcát megkukkolni a fürdőkben, és ezzel szívbajt hozni rájuk.
- Ne, csak maradj ott! Nem tudom mennyit láttál, mennyit nem, de maradj ott, ne nézz rám! Különben..
- Különben megölsz? „Madara" – mondtam a madara nevet a két kezemmel aposztrófot használva.
- Hogy mi? – hűlt el a hangja, kezeivel persze az arcát takarta.
- Jaj, ne gyere nekem ezzel a meglepett hanggal! Biztos voltál benne, hogy valaki kiköpi, hogy amúgy te vagy Madara, meg ilyen hülyeségek.
- Szóval... tudod ki vagyok..
- Nem! Te miről beszélsz?
- Te miről beszélsz?? – lepődött meg mégjobban
- Elméletben te valami hihetetlenül jól ismersz, meg azt is tudod, hogy milyen erővel rendelkeztem, meg mit szerettem. Madara ezt honnan tudhatná? Hiszen, vele csak egyszer találkoztam – vezettem le neki az észjárásomat, amit nagy csenddel jutalmazott – azt ne mond, hogy ennyire hülyének néztél.
- Nem.. Csak..  nem így gondoltam, hogy rá jössz, hogy ki vagyok... szóval tudod...
- Te nagyon nem figyelsz rám úgy látom – sóhajtottam és a földet néztem – jézusom, tiszta vér a padló! Mit csináltál?
- Rossz fát tettem a tűzre – nevetett enyhén hisztérikusan, ami ijesztő volt. Hirtelen felült és ahogy elnéztem, egy gyönyörű szép seb éktelenkedett a homlokán, pont ott ahol megütöttem én tegnap, és ma Kakashi.
- Még, hogy egy karcolás! – léptem a fürdőkádhoz, és segítő kezet nyújtottam – gyere, ellátom a sebeidet.
- Te.. fel sem..
- Hm? – húztam fel a szemöldököm. Tudom mire gondol, igen nem ismerem fel, a saját anyámat se ismerném fel. Emlékszem pár arcra, de nem tisztán. Ha pedig csak gyerekként láttam, esélytelen! Még ha teljesen emlékeznék se. Bár..Ha jobban megnézem.. fekete haj és szemek.. helyes arc, de ezt a heget rajta nem tudom hova tenni, se ezt a felemás színű bőrt. Még mindig mintha blokkolva lenne az agyam, vagy csak az arc felismerésem.
Megfogta a kezemet és segítettem felállni neki. A szobába leültettem az ágyra, és elkezdtem leápolni a sebét. Néma csendben voltunk, nem tudtam, hogy mit kellene mondanom... hé, biztos fontos Szerepet játszottál az életemben, de nagyon nem emlékszem rád! Vagy mit?
- Kész – igyekeztem ezt a leg érzelem mentesebb hangon mondani, de nehéz volt leplezni a kétségbe esésemet. Elpakoltam és épp indultam a fürdőbe, vissza rakni az első segélyes dobozkát, de megragadta a csuklómat – ige... – elállt minden szavam amikor láttam, hogy a szeméből patakokba folynak a könnyei. Közelebb húzott és a hasamba fúrva a fejét átölelt, szorosabban mint reggel.
- El se hiszed, hogy mennyire örülök, hogy vissza kaptalak.. hogy mennyire boldog vagyok, hogy itt vagy.. Még akkor is, ha nem emlékszel rám... annyira örülök, hogy nem haltál meg.. amikor ez elkezdett terjedni, hogy meghaltál.. minden romba dőlt.. újra veled akartam lenni, egy új világot teremteni... és most itt vagy.. el se hiszem.. - eltávolodott kicsit és végig simította a két karomat
- végülis.. Nem nyitottál ajtót...