Elveszett emlékek [ Obito x oc] (1. évad)

8. rész

Másnap amikor felkeltem, hűlt helyét tálaltam Tobinak.
Álmosan letotyogtam a lépcsőn, azzal a szándékkal, hogy én most magamba borítok egy bögre kávét. De teljesen más fogadott. Konanen és Peinen kívül, mindenki engem várt árgus szemekkel. Ezek alól kivétel volt Tobi, akinek amúgy se látom a szemét, lehet nincs is neki, Itachi és Kisame. Na de Kisame valami nagyon sunyi vigyort eresztett.

- Mibe mesterkedtél már? - sóhajtottam még álmosan.
- Semmibe sem kicsi lány! - emelte fel a kezeit. Végig mértem a többiek válaszra váró tekintetét, és nekem valahogy, nagyon nem ezt sugallta.
- Kisameeee... - morogtam, ő csak kínosan a tarkóját vakarta.
- Szóval? Akkor ki is vagy? Hm. - támaszkodott fel Deidara a kanapé háttámlájára. Szóval, hogy ebben. Még egy mérges pillantást vetettem Kisaméra, majd sóhajtottam egyet.
- Hát szóval.. Peinék kutakodtak egy kicsit a múltamban.. És hát.. - piszkáltam idegesen egy tincsemet - mint kiderült, részben az Uchiha védvonalat erősítem. - Na itt Deidara majdnem dobott egy hatást.
- Hogy micsodaaaaaa?! - csattant fel az egész bagázs. Mint egy kórus esküszöm.
- Te? Uchiha? Mondd, hogy csak viccelsz könyörgöm! Hm! - rohant a nyakamba Dei
- Neeem igazán - lomboztam le.
- De te ugye nem vagy olyan fennhélyázó az erőddel mint Itachi? És nem nézed le a művészetem? Hmm - nézett rám kiskutya szemekkel. Egy biztató mosolyt küldve neki, megsimogattam a fejét.
- Persze, hogy nem. Szerintem Itachi se úgy gondolta. Igaz? - néztem rá
- De - válaszolt nemes egyszerűséggel
- Hát látod! Ezért nem bírom! Meg azt a flancos sharingant sem! - mordult rá. Itt megköszörültem a torkomat, és egyből le esett neki, hogy bizony, én is rendelkezem ezzel.
- Én is! Én is! Kérek fej simít! - rohant nekem izomból Tobi, már megint olyan idióta modorral. Olyan szinten nekem szaladt, hogy mind a hárman hátra estünk. Deidara mellém gurult, Tobi telibe rám, azaz felém. A tegnapi után ez eléggé zavarba ejtő volt. De most nem lépett semmi olyat, szimplán megölelt mint egy kisgyerek. Feltoltam magam és megsimogattam a hátát.
- Jólvan Tobi, de össze nyomsz!
- De ezt nem értem teljesen, hogy érted, hogy részben? - morfondírozott Kakuzu
- Ahh.. - toltam Tobit kicsit lentébb - úgy, hogy anyám Uchiha, apám Senju, de többnyire az Uchiha vért örököltem, a névvel együtt.
- Aha.. benned akkor sok szufla lehet, meg biztos sokat érsz.
- Nem tudom, mindenki azt hiszi, hogy meghaltam, így nem hiszem, hogy bárki is keresne, vagy tűzött volna ki vérdíjat a fejemre.
- Kár, hogy tagokat nem lehet ilyenre beáldozni.
- Mivan?!
- Semmi, hangosan gondolkoztam
- Kakuzu, én esküszöm, hogy megöllek - morogtam rá. Ő csak felröhögött.
- Jólvan, jólvan, csak az agyadat húztam
- Hogy ez mindenkinek a szokása itt.. - sóhajtottam egyet. Hirtelen Tobi rángatta meg a pólómat.
- Rein-chan.. Tobi fél, hogy eladnak téged.. Tobi nem akarja! - jelentette ki, és a fejét a melleim közé fúrta, mintha csak elbújni akarna, és mellé hihetetlenül erősen magához ölelt.
- TOBI AZ ISTEN SZERELMÉRE MÁR!!!!
- Huuuuuu! Had én is, had én is! - tapsikolt örömébe Hidan.
- NEM!!
- NEM! - kiabáltunk egyszerre Hidanra, Tobival.
- Ez csak is Tobi kiváltsága! - furakodott mégjobban.
- El mész te is a fenébe már Tobi, ez senki kiváltsága sem! - taszigáltam elfele magamtól.
- Majd azt meglátjuk - súgta a fülembe, ismét rendes hangon, de megmerek rá esküdni, hogy senki se vette ezt észre. Ezzel a lendülettel felállt és leült a mellettem lévő fotelbe. Csak morogtam valamit és elindultam a kávémért.

Aznap az edzésem közepette zavart meg Pein.
- Ez a tiéd. - nyújtott át egy fekete hosszú kimono szerűséget, amin piros felhők voltak. - kicsit másabb mint a többieké, de amúgy is újonc vagy, meg mondhatni partnered sincs, ha csak Tobit annak nem tekinted. Bár ő inkább Zetsuval dolgozik. Meg Konan úgy gondolta, hogy úgy is különleges vagy, a ruhád is legyen az, szóval neki köszönd.
- Tobit nem tudom minek tekintsem - vettem át a kimonót - úúúú ez nagyon szép, köszönöm szépen! - húztam egy nagy vigyort a számra.
- Apropó, ez is a tiéd - adott át egy gyűrűt. A róka jele volt rajta 狐
- Kitsune? - néztem Peinre
- Itachi szerint, ez illik hozzád a legjobban, gondoltam hallgatok rá. - intett és csendben elsétált. Mondanom sem kell, egyből szaladtam megnézni, hogy hogyan is áll rajtam ez a hacuka. Fent körül néztem, de Tobit nem tálaltam, szóval befoglaltam a fürdőt, hiszen az ajtónkat még mindig nem lehet zárni, és egy kisebb huzattól kinyílik.
Szerencsére gondoltak arra, hogy könnyű legyen felvenni, és mozogni is benne. Tele volt rejtett zsebekkel, és nagyon súlya se volt, de tökéletesen védett. Nagyon tetszett, a fazon, a kinézete. Tökéletes! Boldogságomba, gondoltam a kinti nagy tükörbe is megszemlélem magamat, de nyilván, ezt az egyszerű tervemet is akadályozzák. Névszerint..
- Tobi! - ütköztem neki kifelé menet.
- Hohohó, óvatosabban kislány - tartott meg a vállamnál
- Nem vagyok kislány.. - pufogtam, mire felnevetett
- Tudom, sose szeretted
- Annyi mindent tudsz rólam, akkor mi a fenéért nem mesélsz mint Itachi?
- Majd magadtól rá jössz mindenre, nem vagyok az a szájba rágós fajta, meg sok is lenne az neked.
- Na persze - raktam ölbe a kezemet. Csak sóhajtott, majd egy hosszabb csend után egy elégedett hümmögés hagyta el a száját,azt legalább tudom, hogy van és nem csak hasbeszél. - miaz?
- Jól áll ez a ruha
- Menj már a fenébe, hogy folyamatosan csak az agyamat húzod! - boxoltam egyet a mellkasába, amin ugyan csak felröhögött.
- Ma nagyon, nagyon morcos kedvedben vagy - lépkedett felém, én pedig szorgalmasan hátráltam
- miattad leginkább! Mi volt az is amit lent leműveltél! Egyáltalán, hogy képzelted?! Hogy volt hozzá pofád?!
- Csak egy kis tréfa volt - dörmögte, mire én elértem a falat maga mögött, de így is igyekeztem bele olvadni. Egyik kezemmel a fejemnél támaszkodott, és közel hajolt - talán nem tetszett?
- N..nem - néztem oldalra zavaromba
- Szóval ez sem tetszik? - és a derekamat átkarolta a másik kezével és magához húzott, na már pedig a fejem és a kezeim még mindig a falhoz kívánkoztak tapadni, sajnos a hátam nagyrésze és a csípőm, már rég nem ott volt. Nekem préselte magát, amennyire csak lehetett.
- Tobi elég...
- Miért? - tette a vállamra a fejét
- Csak elég!
- Pedig ezt régebben biztos szeretted volna
- Azt mondtam, hogy elég! - ütöttem bele a maszkjába, amivel hátrálásra kényszerítettem. Reflex szerűen oda kapott.
- T..tobi? - hajoltam picit előre, de nem jött válasz. Felegyenesedett, és a maszkja pókháló szerűen meg volt repedve - Tobi én úgy sajnálom!
- Nem, Nem hagyjad! Én vetettem el a sulykot.. nem akartalak megijeszteni.
- Jól vagy? - érdeklődtem. Nem tudom, hogy most meg vagyok rémülve és aggódok érte, vagy inkább haragszok rá?
- Persze, ez csak egy karcolás, ez megvéd. Nem is igazán fájt, csak meglepődtem és kicsit talán megijedtem, hogy lerepül rólam - nevetett halkan, én pedig csak a földet néztem - jóval erősebb lettél mint voltál - simogatta meg a fejemet. Honnan a frászból tud rólam ennyi mindent? Ki vagy te Tobi?
Ezt az egészet kopogás zavarta meg, örültem neki, hogy ezek után nem kell kínos párbeszédbe kavarodni vele.
- Kicsi lány, nincs kedved jönni velem és 'Tháchivál edzeni? - csengett fel egy ismerős hang
- De persze megyek! - iramodtam meg kifele
- Rein.. - szólt utánam Tobi
- Majd megbeszéljük!! - viharoztam ki a szobából