Elveszett emlékek [ Obito x oc] (1. évad)

21.rész

Rein múltja part 1

Anyát kísérem el éppen az ő anyukájának a régi legjobb barátjának a házához, éppen egy bevásárlásról tértünk most vissza. Anya a néninek sokszor segített, vásárolt, vagy elment ezért-azért. Most jövök el a nénihez harmadjára az életemben, legutóbbi két alkalommal amikor ott voltam, mindig kaptam valami nyalánkságot vagy kakaót a nénitől.

Hihetetlen meleg volt, alig vártam, hogy oda érjünk és leülhessek valami árnyékba.

Az első alkalom óta, olyan furcsán néznek rám az itt lakók, pedig anyum szerint ez a klánunk lakóhelye, nem is értem akkor miért nem lakunk itt?

A néni kijött, anyám pedig átadta neki a kis szatyrot. Szokásukhoz híven most is előbb az ajtóban beszélgettek, amíg én csak ott ácsorogtam anyám kezét szorongatva, másik kezemben pedig a róka plüssöm csüngött. Apám szerint egyéves születésnapomra kaphattam, de amióta csak az eszemet tudom velem van, semmiért se engedném el!

Nyílt az ajtó, szóval a néni nem egyedül él? Egy rövid fekete hajú, narancssárga-kék ruhában lévő fiú lépett ki.

-Köszönöm szépen Kirito, hogy elmentél bevásárolni. Sajnos mostanában Obito annyit gyakorol, hogy alig van itthon. Az akadémia lefoglalja. De nagyon igyekszik. Igaz Obito? Oh igaz is, te még nem is ismered! Ő itt Rein, Kiritoék lánya. - Oh igen, anyukám neve Uchiha Kirito, nagyon szép hosszú fekete haja volt, amit általában felkötve hordott, sápadt bőre és nagy ónix szemei voltak. Kedves mosolya volt, és hozzá illően az is volt, de amikor mérges volt, akkor jobb volt futni.

-Szia Rein nagyon örvendek! - mosolygott rám a fiú, kicsit furcsán éreztem magam, inkább menedékbe húztam magam anyám mögött.

-Ejnye Rein, köszönj te is. Máskor olyan nagy szád van! - simogatta meg a fejemet anyám. Nem kellene magamat meghazudtolni igaz?

-Sz..szia.. - nyögtem ki nagy nehezen, ő pedig csak egy nagy elégedett vigyort villantott. Magabiztosnak tűnt, ami azt illeti. Anyám és a nénibementek a házba, amíg mi kint maradtunk játszani. Igazából melegem volt, és nem volt annyira kedvem egy idegennel játszani.

-Milyen szép rókád van, megnézhetem? - nyújtotta a kezét. Na még mit nem! Muranot oda nem adom a kezeibe! Ő a legféltettebb kincsem! Amúgy is mit gondol? Máris a legjobb baráta leszek és együtt játszunk, mert bemutatkoztunk? Elfordultam, nem engedem át neki! - naaa, nem akarom elvenni! Esküszöm vissza adom! - meg egy fenéket! Átlátok én rajtad! Meg az összes itt lakón, mindenki úgy néz rám mintha fertőző kórt terjesztenék. Csak rá nyújtottam a nyelvemet Nemes egyszerűséggel. Elnevette magát, amivel lekötötte a figyelmemet és csillogó szemekkel néztem rá, nem tűnik igazából rossznak, főleg most, hogy így nevetett.

Viszont arra ocsúdtam fel az ámulatomból, hogy a róka már nincs a kezemben, valami undok tőlem nagyobb gyerek elvette tőlem.

-Héé, add vissza! Az az enyém! - nyújtottam utána a kezeimet, hátha még elérem, de persze ezzel nem mentem sokra.

-Többé már nem! - vágta rá az a gonosz kinézetű fiú. Persze hajkurásztam szegény kis plüssömet, de sokkal magasabb volt nálam, és csak lengette az orrom előtt, mint egy csalit.

-Hé! Tomoki! Add szépen vissza Rein rókáját! - állt elém Obito, kezét kitárva. Védeni akart volna? Meg ahogy elnézem ismeri ezeket.

-Mert mi lesz? Az akadémia legbénábbja nekem jön? Hú de félek - gúnyolódott. Obito fogat csikorgatva ugrott neki, sikerült betalálnia párat, de ő többet kapott és a földön kötött ki. Egyből oda szaladtam hozzá, és letérdeltem mellé, és néztem, hogy hol érte sérülés. Szegény pára, csúnyán ellátták a baját. Azt nem értem, hogy ezt bentről anyám nem hallja?
Ő másabb volt, nem nézett rám úgy, mint a többi gyerek és felnőtt itt.