Elveszett emlékek [ Obito x oc] (1. évad)

10. rèsz

Nem mondta el, hogy ő kicsoda, szeretné  ha magamtól jönnék rá. Erre csak a szememet tudtam forgatni, viszont ezek után megkért, hogy tartsam a legnagyobb titokba, hogy mit is leplez a maszk. Igazából, még én se tudom, hogy mit is takar, ez a nagy helyzet.
- Rein..
- Igen Tobi?
- Velem aludnál ma is? Megnyugtat, hogy mellettem vagy – néha olyan mintha ezer és egy személyisége lenne. Egyszer mint egy buta kisgyerek, máskor a világ legkomolyabb embere, és van, hogy egy piszok nagy perverz, és van ez az oldala, amikor nyugodt, sebezhető és érzékeny. 
Bólintottam egyet, de meghagytam neki, hogy előbb lefürdenék, ugyanis csurom vér vagyok. A fürdőben azt hiszem volt időm agyalni, de még se jutottam sehova. Akikre emlékszek emberek azoknak a 90%-uk halott, a maradék az Itachi és Kakashi. De akkor te ki vagy? Biztos sok fontos emberre nem emlékszem. Hagytam a francba az egészet, inkább csak hagytam, hogy a víz az arcomba csobogjon.
Amikor végeztem Tobi kicsit szomorkás tekintetével találkoztam össze.
- Mi a baj ismét?
- Rein.. nem csinálnál nekem kaját, ha megkérlek?
- Hmm, tulajdon képen csinálhatok, én is éhes vagyok. Le jössz velem, vagy itt megvársz?
- Megvárlak, megvárlak! – mosolyodott el. Egész aranyos így.
Lent neki álltam egy kis csirke mellet felsütni és zöldséget párolni. Csendes sütögetésemet Itachi zavarta meg.
- Milyen volt az első küldetés? Úgy hallottam sikeres volt.
- Mondhatni – húztam egy kicsit a számat
- Mi az? Valami baj van?
- Hát csak.. – mit mondjak?? – ott volt az a fehér hajú, és mesélt nekem egy kicsit ő is.
- És miket mesélt?
- Elméletileg legjobb barát szerűségem volt? Nem tudom. Furcsa volt az egész.
- Tényleg jóba voltatok, volt pár alkalom, hogy hárman mentünk bevetésre anbuként
- Tényleg?
- Igen, és nagyon jó összhangba voltatok, de ez annak is köszönhető volt, hogy már ismertétek egymást és gyakoroltatok együtt.
- És mit tudsz még?
- Hát.. sokszor kereste a társaságodat, igyekezett mindenben a segítségedre lenni amikor tudott. Aztán amikor megtudta, hogy mi közel állunk egymáshoz, először csak azt mondta, hogy vigyázzak rád, de hát inkább te vigyáztál rám. Aztán egyszer az anbu bázison bent maradtunk és kinyögte, hogy...
- Hooogy? – néztem a szemem sarkából felé.
- valamit érzett irántad.
- Pfh... szuper, akkor ezért omlott a nyakamba – sóhajtottam – én hogy viszonyultam hozzá?
- Mindenképp baráti szinten. Azt mondtad, hogy nem tudsz tovább lépni Obiton. Tényleg, tudom, hogy álmodsz vele, de, most, hogy ezeket tudod, hogy viszonyulsz a kérdéshez?
- Miaz, csak nem lecsapnál rám? – kötekedtem vele, amin felnevetett
- Te sose változol, mindig csak kötekedsz. Esküszöm, hogy kilógsz az Uchihák közül!
- Haha, de ne térj már ki!
- Miért mi lesz?
- Tudom a gyenge pontodat! – húztam egy vigyort a számra és az oldalára néztem.
- Ki ne találd!
- Akkor válaszolj!
- Semmi ilyesmi, csak kíváncsi vagyok, hogy így az emlékeid nagyja nélkül, fűz-e még hozzá valami. Csak mert, rengetegen harcoltak a kegyeidért, de mindenkit vissza utasítottál.
- Fogalmam sincs, az a baj, hogy rendesen az arcára se emlékszem, fel se ismerném most.. A képet is amit szereztem, az is eltűnt valahogy!
- Eltűnt?
- Igen! Mint a kámfor! Viszont tényleg erős érzelmek fűzhettek hozzá, hiszen mindig érzek valami melegséget, ha az emlékeimre gondolok, és valami keserűséget, hogy tudom, hogy már sose látom viszont. – mondtam kicsit melankolikusan, és közbe elkezdtem egy tálba rakni a kész ételt.
Itachi megsimogatta a fejemet, majd tovább állt. A konyha beli illatokra Kisame és Hidan is megjelent.
- Ná mit eszünk? Mit eszünk? – dörzsölgette a kezét Kisame
- Nagyon jó illata van! Igazi kis konyha tündér vagy! – hoppant mellém Hidan és a kész ételt nézegette. – ha fele olyan finom, ahogy kinéz, én dögöljek meg, ha nem elveszlek feleségül!
- Hálhatatlan vagy te sügér, hogy halnál meg? – kuncogtam enyhén Hidanon
- Tök mindegy az na! Kérem az első adagot!
- Ne olyan hevesen, előbb térítsétek meg! – raktam csípőre a kezemet, ők pedig túl buzgóan neki is álltak.
- Rein-chan! Ennek nagyon jó illata van! Tobi is kér! – robbant be Tobi a konyhába és máris a nyakamba lógott és onnan nézegette, hogy mit is fog magába tömni.
- Óvatosan na! Ha elesünk, akkor telibe a kajás tálba fogunk! – támaszkodtam meg a pultban
- Tobi sajnálja, ki békítheti valahogy Rein-chant?
- Hát nem is tudom, találj ki valamit!
- Mondjuk egy ölelés? - és máris bújt hozzám.
- Mi van veled Tobi?
- Semmi! Csak olyan ölelni valónak tűnsz! – felvontam az egyik szemöldökömet és kicsit furcsán néztem rá.
- Te napról napra furcsább vagy – borzoltam össze a haját.
Megterítettem a lent levőknek, és asztalhoz ültünk. Később csatlakozott hozzánk Deidara, Kakuzu és Itachi is, illetve pár üveg sake.
- Mire készülsz Hidan? – mértem végig az üvegeket.
- Gondoltam ihatnánk egy kicsit, arra is koccinthatnánk, hogy mostmár tudod, hogy ki vagy, illetve erre a rendkívül finom kajára is! – vigyorodott el, a többiek is bólogattak. Hát nincs mit tenni, úgyis hétvége jön, meg ránk fér a lazítás! Itachi hozta is a feles poharakat, és Hidan nem is habozott őket tele tölteni.
- Akkor hát Reinre! – emelte fel a poharát.
- Reinre! – emelte szintén fel mindenki, köztük én is. Felhajtottuk a pohár tartalmát, kicsit marta a torkomat, de viszonylag finom volt.
Beszélgetni kezdtünk, hogy ki hogyan került ide, mik a céljaik.
A második üveg után, már nem tudtunk ilyen komoly témákba elenyedni, sőt ami azt illeti a kanapén ültünk szétfolyva, Itachi az egyoldalamon már aludt a mellette lévő Kisamén. Hidan mellettem, Deidara mellette,Kakuzu a fotelba, Tobi pedig valahol eltűnt az este folyamán. Ezek után nagyon nagy röptű beszélgetéseket folytattunk le, és mivel Hidan kimondottan idegesítő volt így Kakuzu számára, nem is maradt el a veszekedés.
- Tudod Hidan, elég vékony jégen állsz!
- A kicseszett padlón állok!
- Ez csak egy kifejezés!
- Nem ez parketta
- ....Hidan..
- Szemüveget kellene hordanod Kaksi! – és itt belevágta a a fejébe a legközelebb lévő vázát.
- Kakuzu! Az is pénz! Most vehetsz újat! – morogtam, mire csak megforgatta a szemeit.
- Mit csináljunk emberek? – nyújtózkodott Kisame
- Van egy ötletem! – csillant fel Deidara szeme
- Semmi robbantgatás – mordult fel Kakuzu
- Nincs több ötletem.
- Gyerekekhh.. felelsz vagy merhszezzünkh! – tápászkodott fel Hidan, mi pedig csak bólogattunk és lekászálódtuhogy körbe üljünk. Hidan pörgetett és Didaranál állt meg, valami olyan kérdést kapott, hogy miért is került be ide, a robbantgatásain kívűl.
- Hogy milyen bűn? Az, hogy  illegálisan is gyilkolok a tánc parketteen! – vágott le valami tánc -formát, ami annyira röhejes volt, hogy én egyből felkacagtam – viccelek, kinyírtam pár embert – ült le vissza. Most Deidara pörgetett, Kakuzun volt a sor.
- Na Kakuzu! Mi a legjobb emléked Hidannal?
- Hát nehéz kérdés, de a legutóbbi küldetésünk egész kellemes volt.
- Majdnem félbe szakadtam amíg te a pénzt számolgattad! Ha képes lennék rá, meg is haltam volna!
- Hát igen, az emlékek az igazi kincsek. – És tovább folytatódott a pörgetés, következő Kisame volt, Azután Deidara, majd Kakuzu és Hidan, és kivételesen én.
- Felelsz vagy meersz hercegnő?
- Felelek! – nyúltam megjobban el
- Szűz vagy még?
- Hidan te perverz! Ez felkérés egy keringőre?
- Talán! – vigyorgott
- Huncut, de fogalmam sincs – csuklottam egyet a végén. Na de a következő ilyet amikor megint Hidantól vártam a kérdést, vagy feladatot, már nem voltam ilyen szerencsés. Ekkorra még egy üveggel felöntöttünk, szóval tényleg kezdett még a kép is szét folyni.
- Smárolj le! – mutatott rám Hidan
- Azt se mondtam, hogy felelek vagy merek-e!
- Most ez a feladatod!
- Nem! – raktam ölbe a kezemet
- De! Most! – indult meg négykézláb felém
- Abból te nem eszel Hidan – jelent meg a semmiből Tobi
- Mit fasz torlaszkodsz narancs pofa.. Na eriggy innen! – hesegetett Hidan a levegőbe
- Jólvan, megyünk is! – és felkapott menyasszony pózba az ölébe
- Naaah Tobiii! Még maradni akartam!
- Hogy Hidan lekapjon? – mentünk felfele a lépcsőn
- Leütöttem volnaaaa – nyávogtam, nem jött válasz. Beértünk a szobába és innentől teljes képszakadás a részemről.


/Tobi/

Leraktam Reint az ágyra, szinte teljesen kiütötte magát. Igyekeztem halkan átöltözni, majd abba a problémába ütköztem, hogy őt is át kellene öltöztetni.
- Jaj nekem... – sóhajtottam, óvatosan lehúztam a nadrágját és nagy nehezen a felsőjét is, nem volt az elég, hogy az arcom olyan volt mint a paradicsom, neeem! Melltartót se vett fel – az isten szerelmére Rein! – takartam el az arcomat, majd fél szemmel vissza néztem. Csábító látvány, de jobban örültem volna, ha magától vetkőzik le egyszer előttem. Erőt vettem magamon, és rá adtam minél gyorsabban és óvatosan a pizsamáját. – huhh ez is kész – fújtam ki egy nagy levegőt.
- To..bi.. – nyöszörögte a nevemet, jaj azt ne mond, hogy végig ébren voltál! De ahogy jobban elnéztem, csak álmodba beszélsz. Vajon mit álmodhatsz lényegébe velem? Csak néztem és néztem, iszonyat aranyos ahogy alszik. Elsimítottam egy tincset az arcából és adtam a homlokára egy puszit, épp, hogy eltávolodtam berántott maga mellé.
- Rein?! – de ahogy rá néztem, láttam, hogy még mindig alszik. Átöleltem szorosan, és betakartam magunkat – mostmár vigyázok rád – simogattam a fejét.
Másnap reggel össze hívtam pár akatsuki tagot, változtatunk a terveken.

/Rein/
Másnap reggel iszonyatos fejfájással keltem fel. De Tobi gondolt rám, egy cetlin volt az éjjeli szekrényen, pár pirulával.

„ Fájdalom csillapító, szükséges lesz rá. Lent a többieknek már kiosztotta Pein a mai feladatokat, beszélj velük. Ha nem ették meg, akkor reggelit és zöld teát is csináltam, tudom, hogy az a kedvenced. És sajnálom, hogy átöltöztettelek tegnap este, nem volt más választásom, tiszta pia szagod volt.
-Tobi"
Átöltöztetett?! Egyből a felsőm alá néztem, és nincs alatta semmi! Nagyon remélem, hogy semmit se csinált!
Bevettem a gyógyszereket és megindultam a többiekhez, azaz Hidanhoz, Deidarához és Kakuzuhoz.
- Többiek? – érdeklődtem
- megbeszélésen – olvasta az újságot Kakuzu.
- Vicces, hogy mindenki ment, még TOBI is, csak mi nem – durcogott Deidara, én pedig közbe a teámat ittam.
- És hol van Hidan?
- Elküldtem, hogy csinálja meg a feladatunkat, amit négyőnknek kellett volna.
- Rabszolga hajcsár – sóhajtottam – nem nézzük meg, hogy hogyan is áll?
- De ez jó ötlet!Hm! – Kakuzu biccentett és elindultunk Hidan után, nem messze tálaltuk meg, egy leszúrt emberrel együtt.
- Oh Hidan, muszáj volt leszúrni? Elméletileg ki is kellett volna hallgatnunk! – sóhajtott Kakuzu
- Te nem voltál itt! Nem hallottad, hogy mit mondott!
- Mert mit mondott?
- „ És mit fogsz csinálni? Leszúrni vagy mi?” – mondta gúnyosan, Kakuzu pedig csak szúrós szemekkel nézett rá.
- Ez elég fair – bólogatott Deidara
- Mostmár mindegy, mit csináljunk a hullával?
- Ássuk el – vont vállat Hidan
- Akkor ez egyszerűbb – és egy tűz elemű jutsuval felgyújtottam.
- Probléma megoldva – bólintott Kakuzu és vissza haza mentünk.