Elveszett emlékek [ Obito x oc] (1. évad)

22. rész

Rein múltja pt 2

-Nem értem, hogy miért nem szeret a többi Uchiha - hüppögtem. Pedig legbelül nagyon jól tudtam, mert "más" vagyok. Nem vagyok tiszta vérű, de nem is ezzel van a baj, hanem hogy milyen vérvonal fonódik össze bennem az Uchihával.

-Ne is foglalkozz velük! Te sokkal erősebb leszel náluk is, sőt nálam is! - Vigyorgott rám Obito – Nah kész is, jobb, mint újkorában! - ült le mellém. Ismételten verekedésbe keveredtem ugyanis, de most nem maradtam alul. Most én nyertem, de így is meg sérültem. Végül is nem lehet ez egyoldalú, mint ahogy semmi sem, így elég evidens, hogy sérüléseket szerzek.

-Ooooh Senpai! Köszönöm szépen! Már nem is fáj! - mosolyogtam rá, pedig igen is fájt! Ha nem tévedek meg is zúzódott- Én is ilyen bátor szeretnék lenni, mint Senpai, és segíteni másoknak! - kaptam rá a fejemet. Hiszen, amint feltűnt neki a helyzet, hezitálás nélkül a segítségemre szaladt.

-Örülök, hogy ilyennek látsz Rein-chan – simogatta meg a fejemet. Nem értem, hogy mások miért gondolnak mást. Kakashi is olyan undok néha vele.

-Senpai! Majd edzel velem? Tényleg komolyan gondolom! - ezen kicsit meglepődött, majd elnevette magát - Naaa! Ne nevess ki! - morogtam. Végül is, csak ezért jöttem idáig. Ennyit akartam csak megkérdezni, erre bumm! Megint összevertek. Anyáék nem lesznek boldogok, sem a sensei.

-Ne haragujd! De annyira aranyos, ahogy ilyen komoly fejet vágsz Rein-chan! - oh hát persze, én vagyok az aranyos és sebezhető kis őzgida igaz?

-Gonosz vagy velem! - vágtam ölbe a kezemet és emeltem magasra az orromat.

-Milyen magasan hordja valaki az orrát! - figurázott ki

-Bleeeee~ - nyújtottam rá a nyelvemet, ahhoz képest, hogy egy ideje én is már az akadémián tanulok, és genin vagyok, eléggé gyerekesen viselkedek olykor.

-Vigyázz! Elviszi a róka! - nevetett ismételten ki, szerintem sportot is űzhetne abból, hogy kigúnyol, vagy kinevet engem.

-Olyan gonosz vagy velem! - ütöttem bele a vállába

-Te pedig kicsi – nevetett tovább, de azért megdörzsölte a vállát

-Naaaaa!~ - itt magához ölelt és összeborzolta a hajamat

-Na tessék, ez jár akkor, ha rám nyújtod a nyelvedet! - Megölelt! Imádok az ölelésében lenni, főleg mióta tisztáztam magamban, hogy mit is érzek iránta. Csak csillogó szemekkel néztem rá, mire fel ő elpirult. Ezt én váltottam volna ki belőle?

-Miaz senpai? Zavarba hoztalak? - incselkedtem vele, mire most ő húzta fel az orrát az égig, de még mindig ölelt. Ezt a számomra igen értékes pillanatokat egy vékony hang zavarta meg.

-Obito-kun! - szaladt hozzánk Rin, oh hurrá, mi a fenét akar?

-Oh Rin! - engedett el egyből Obito – mi járatban errefelé? - mosolygott rá, úgy ahogy rám nem igazán. Látom, itt sincs helyem.

-Ezt bent hagytad az akadémián - emelt meg egy füzetet. Nem bírta a gyomrom tovább ezt, inkább haza megyek.

-Jó enyelgést srácok - álltam fel – majd később - intettem kedvetlenül és elindultam ki, kicsit sántítva. Valami sziát motyorgott vissza Obito is.

Az isten se tudja, hogy miért estem belé fülig, mikor a vak is látja, hogy őt csak kizárólag csak Rin érdekli, most is egy ritka pillanatot élhettem meg, hogy nem róla beszélt.

Otthon kaptam persze megint a fejmosást, hogy ismételten egyedül mentem Obitohoz, és megint úgy nézek ki, mint akit a kutya szájából rángattak ki.