❝Miért tenne ilyet? Ezt kérdezte magától Miles, amikor az év utolsó napján, hótól latyakos cipőben megismerte a lányt, aki épp fagyit evett a mínusz tizenegy fokos hidegben. Mire másnapra megtudta a választ kérdésére - már beleszeretett. De ők csak...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az első mentőautó Leót, az öccsét és a nagydarabot viszi el, ugyanis szerintük Leónál tüdőembólia jelentkezett. És bármennyire is nem érdekelt, valamilyen szinten sajnáltam. Az egyik mentős ottmaradt a kis dobozával ellátni bennünket, még a többi kollégája egy rendőrségi autóval együtt tíz perccel később meg nem érkezett. Eddig a pillanatig szótlan voltam, tűrtem, hogy a mentős velem kezdje a dolgát, ugyanis a többiektől félt, főként a nagyon dühös tekintetű Kathtől.
A rendőrséggel már nem vagyok ilyen szótlan, ugyanis a mentősök állítása szerint, amikor beértek az utcába mi még verekedtünk és ők ennek szemtanúi voltak. El kell magyaráznom, hogy ki milyen állapotban volt és ki milyen állapotba került. Thomas nem tudom mit mondott, amikor kikérdezték, de én teljes mértékben őszinte vagyok.
- Tehát, ha jól értem, maga csak úgy került ide, hogy a barátját hozta el, mert az megkérte rá, ugyanis a barátja, Thomas értesült arról, hogy Leó a bátyja itt fekszik magánkívüli állapotban? - fiatal járőr kérdez ki, tüsis hajjal és a kezdők tökéletes odafigyelésével. A főnöke állandóan odapillant rá, így biztos vagyok benne, hogy a noteszébe pontosan leírja minden szavamat. Bólintok válaszul, majd szavakkal is megerősítem, közben a fáslit húzgálom kezemen. Hihetetlenül idegesít. És még mindig remegek, hiába adtak vizet, mondták, hogy üljek be a rendőrkocsi hátsó ülésére és úgy beszélgessünk. A többiek a kocsi mellől nem tágítottak és Kath akkora hisztit csapott, hogy a négy fős rendőrség három tagja csak vele foglalkozott. De szerencsére egyikük sem szökött el. Nem voltak olyan állapotban. - És miért nem ajánlották a hívóknak, hogy hívjanak mentőt, hogyha tudták, hogy ezzel egy ember életét kockáztatják?
Meggondolom a válaszomat.
- Egy részeg nővel beszélt Thomas. Mindenki furcsán néz ki részegen. Nem tudhattuk, hogy ennyire súlyos a helyzet. És jobbnak láttuk, mi magunk bevinni Leót a sürgősségire, mint mentőt hívni, mert az beletelhet egy órába is.
- Ez igaz. De akkor miért nem vitték be?
- Először is, megláttuk, hogy mások sincsenek túl jó állapotban és gondolkodtunk mit tegyünk. Én arra jutottam, hogy beviszem magam Leót, mivel ő volt a legrosszabb állapotban, a többiekkel pedig Thomas megvárja a mentőket, akiket azonnal hívtunk, amikor megláttuk mi a helyzet.
- Tehát, azonnal mentőt hívtak, amint ideértek?
- Igen.
- És Leó hogy-hogy itt maradt? Feltételezem, akkor kezdődött a verekedés?
- Igen. Az egyik véznább srác - mutatok a srác felé, aki egy szót sem hajlandó szólni az őt kikérdező rendőrnek. - Meg akarta ütni Thomast. Ezt én észrevettem és elkaptam a kezét. De utána a többi is verekedős kedvet kapott és ránk támadtak. Ez egészen addig tartott, ameddig a mentő meg nem érdekezett.
- Rendben. Tehát, a vékony fiú, ott, azaz Noah, mint az előbb hallottam, kezdeményezte az egészet?
- Arra gondol, hogy mi csak védekeztünk és ők támadtak?
- Igen, erre. Bár ezt felesleges megkérdeznem. Maga a magáét fogja mondani, de, ahogy az ilyen bandákat ismerem, maga lesz a bűnbak, Styles - ezt úgy mondta, hogy egyszerre az oldalamon áll és egyszerre mégsem bízik bennem. Talán bűntudatot akar kelteni bennem, hogyha netán hazudtam volna, most igazat mondjak?
Mielőtt bármit kérdezne, a főnöke Michael főtiszt mellette terem. Michael alacsony, kissé kövérkés ember, akinek a arcára van írva, hogy semmi kedve ehhez az egészhez és minél gyorsabban adja át valaki másnak a munkát, annál boldogabb lesz.
- Maga Styles, ugye? - bólintok, majd felállok, de ez rossz ötlet, mert így fel kell rám néznie. - Az a helyzet, hogy még húsz perc mire ideér még egy járőrkocsi és nekem most szükségem lenne mind a négyünkre, azokkal - mutat a már megint hisztit csapó Kath felé, majd a fiatal járőr a tüsis hajjal elrakja a noteszét és ő is a többiekhez ered. - Szóval, nézze, maga értelmes embernek tűnik, aki belekeveredett ebbe a kedvessége miatt. De ennek így is kéne maradnia, nemde? És nekünk ezt el is kell hinnünk, nemde? - furcsán bólintok válaszul. - Bejelentettem magát a kórházban egy vérvételre és átnéztük a kocsiját - majd megszakadt a szívem, amikor ezt tették a babámmal. - Tud most vezetni vagy mi vigyük el később?
- Tudok, persze.
- Nem kapott sokkot, ugye?
- Nem, dehogy.
- Alkoholt fogyasztott-e?
- Nem. De feltételezem ezért kell a vérteszt.
- Igen. Előtte viszont, bármennyire is néz ki józanul, örülnék, ha megfújná a szondát. Nem engedhetem el úgy, hogy csak a szavára hagyatkozom.
Ebben egyetértek, majd Michael is a szonda elvégzése után. Kivételesen jól jön, hogy nem ittam az előző este. Mindig is tartottam tőle, hogy nem kéne úgy vezetnem...
A többiek lenyugszanak és ki tudja őket hallgatni a tüsis hajú fiatal zsaru. Michael már engedne el, amikor én teszek fel kérdést neki.
- Ha a szonda nem mutat semmit, akkor miért kell a vérvétel?
- Mert - a többire mutat unott szemével. - Nyomozás fog indulni a kocsijukban talált drogokkal kapcsolatban és maga verekedett is velük és higgye el jobban jár, ha van egy papírja arról, hogy ezekből a drogokból nem fogyasztott semmit.
Még jó, hogy már nem engem néznek az alvilág drogdílerének. Ettől függetlenül az orromra köti Michael főtiszt, hogy holnap, azaz ma, tizenegyre legyek bent a rendőrségen, hogy felvegyék a vallomásomat.
Idegesen végzem el a vérvételt. Utálom a tűket. Közben Daisyre gondolok. Szükségem van rá. Meg akarom ölelni. Csak a vérvétel után keresem meg Thomast. Egy folyosón várakozik, fel-alá járkálva. Arcán két sebhelye van.
- Mi a helyzet, Thomas? - kérdezem puhatolózóan.
- Műtik! - kiáltsa el magát és örülök, hogy a folyosó kihalt. - De te hogy kerültél ide?
- Miért műtik?
- Tüdőembólia. Csoda, hogy időben behozták... Nagy szerencséje volt.
- De hogyan történt ez?
- Nem tudok semmit, Miles. Annyit mondtak, hogy vagy menjek haza és értesítenek vagy látogassam meg a kávégépet. Meg elküldtek vérvételre - forgatja szemét felháborodottan.
- Én is onnan jövök.
Miután beavatom Thomas abba, hogy drogot találtak a bátyja és a másik kocsiban is, már nem olyan nyugodt. Én viszont minél előbb ki akarok mindebből maradni, így elkérve Thomas telefonját felhívom őt. A fene tudja, hogyan, de megjegyeztem a telefonszámát.
- Most komolyan, Miles? - terem mellettem az ideges Thomas, aki úgy látom, hogy már nem tudja magát megfékezni előttem. És nem is akarja. - Azonnal a csajodhoz rohansz? Leó volt csajához? Nem furcsa ez egy kicsit? Mindjárt így bízol benne? Láttad te Leóékat, hogy miket csináltak ma? Gondolod, hogy ez volt az első eset? Gondolod, hogy a kis barátnőd, nem vett részt ilyenekben?
- Thomas - próbálok nem dühösen válaszolni. - A bátyád volt az, amitől menekült. Ezt tartsd észben. És Daisy nem a barátnőm.
Elegem van abból, hogy hirtelen mindenki ezt szedi elő. Attól, hogy törődsz valakivel még nem vagy a jegyese, vagy nem is tudom mit gondolnak már az emberek. Thomas kinevet, én pedig végleg meggyőződöm róla, hogy le kell innen tépnem.
- Miles, ne legyél már idióta. Egész életedben nem lesz kapcsolatod, mert? Anyádéknak olyan szarul ment, hogy nem tudtak téged normálisan felnevelni? Inkább összetöröd a szívét? - Legszívesebben megütném őt, de még időben kontrollálom magam. Thomas csak dühös és ideges. Aggódik a bátya miatt. Nem gondolja komolyan.
Jobb, ha lelépek.
- Holnap találkozunk, Thomas.
Thomas csak annyit mond válaszul, hogy nemrég hívta a főnökünk, akit az éjszaka közepén ébresztettek a rendőrségről, hogy holnap és holnapután ne menjünk be dolgozni.
Furcsa, de az úton nem a történteken jár az eszem, hanem azon, hogy valóban félek-e egy kapcsolattól. Egyenesen rettegek tőle. Azt se tudom mit csinálnak egy emberek egy kapcsolatban. Vitáznak, megszégyenítik egymást? Mi van, ha olyan lennék, mint az apám?
