Az élet csupa meglepetés

24. rész《Felfogtam》

~~~

Amelia

- Mi a véleményed az új srácról? - már vártam a kérdését.

- Kedves és udvarias. - néha egy kicsit túl udvarias. - Miért?

- Csak kérdeztem. - vonja meg a vállát és elnéz a távolba.

- Éreztem, hogy féltékeny vagy. - mondom neki, mire rám kapja a tekintetét.

- Mi? Én? Féltékeny?

- Ühüm. - hümmögök neki.

- Nem vagyok.

- Akkor jó. - tudom, hogy nem igaz, amit mond, de vagyunk elég konokok mindketten, hogy estig bizonyítsuk a saját igazunkat. - Csak ne hidd azt, hogy van okod rá. Mert nincs. - nyugtatom meg. Nekem nem kell senki más rajta kívül. Elkezd csücsöríteni, mire az első gondolatomat ki is mondom: - Mit játszod a halat. - felröhögök, mert tényleg úgy néz ki, mint egy hal.

- Kéne egy puszi. - mondja.

- Ilyen? - kérdezem és az arcára nyomok egy puszit.

- Nem. Ilyen... - mondja és magához húz és megcsókol. Minden csókja más és más. Elég egy kicsi, máris többre vágyom. És egyre mélyebb érzelmek kötnek ehhez a fiúhoz.

- Ez nem puszi. - mondom neki.

- Hosszú puszi. - válaszolja, mire elmosolyodom.

- Ma hol alszunk? - kérdezem, mikor felszállok a motorra.

- Alszunk? - kérdezi felhúzott szemöldökkel.

- Hát, ha szeretnél, akkor te aludhatsz a parkolóban is. Csak légyszi vigyél haza. - húzom az agyát.

- A szerelmes gerlepár. - sétál mellénk Ryan. Isaac feláll a motortól.

- Mit akarsz? - kérdezi.

- Ameliaval beszélni.

- Nem akarok veled beszélni. - mondom.

- Kérlek.

- Hallottad nem kíváncsi rád. - mondja Isaac, majd a zsebében megcsörren a telefon. Kiveszi, de ki is nyomja. - Mi most megyünk. - mondja Ryan-ek és felszáll a motorra. Én felveszem a sisakot.

- Tudom, hogy mondtam... - de nem hallom mit mond, mert a motor felzörren és el is indulunk.

~~~

Mikor megállunk a házunk előtt hozzá fordulok.

- Aludjunk nálad, csak lehozok pár dolgot. - mondom neki.

- Segítsek?

- Nem kell, hívd vissza, aki hívott. - mondom neki és az ülésre téve a sisakot bemegyek a házba.

- Szia Idegen. - köszön Loren, aki most öntött magának egy bögre kávét.

- Szia. - köszönök vissza.

- Hé, cipő! - szól rám.

- De csak pár holmiért jöttem. - mutatok a szobám irányába.

- Megint a szívdöglesztő pasidnál alszol? - kortyol bele a kávéjába.

- Mégis honnan...?

- Hallottam tegnap este, hogy elmentél. És apád kocsija is hiányzik a garázsból.

- Igen... - mondom neki.

- Más vagy. Jó értelembe. Jót tesz neked. Boldogabbnak tűnsz.

- Az is vagyok.