Az élet csupa meglepetés

61. rész《Nem hagyunk magadra》

~~~

Isaac

A fejem borzalmasan fáj, de az eszméltemnél vagyok.

- Egyben vagy? - jön mellém egy pasas. Figyelmen kívül hagyom és a kilincsért nyúlok. Kinyitom a behorpadt ajtót, nyikorgás kíséretével ki is nyílik. Kicsit megingok, majd megtámaszkodva észbe kapok, hogy Mia-hoz kell sietnem. Az anyós ülés ajtajához sétálok és ki is nyitom. Mia lehajtott fejjel van előre dőlve, csak a biztonsági öv tartja.

- Valaki hívja a kurva mentőket! - szólok rá a tömegre. Mia-t a vállamnak támasztom és kicsatolom az övet. Mikor a balkezemmel a dereka köré nyúlnék felszisszenek. Eltört a bal karom. Megint. Kihúzom a roncsból, majd a betonra fektetem.

- Isaac? - hallok meg egy ismerős hangot. Bryan Collins. Akit megvertem év elején. - Jól vagy?

- Én igen. Amelia nem igazán. Nem lélegzik. - hajolok a szája fölé kétségbeesetten. A mellkasára kulcsolom a kezem, nem törődve az éles fájdalommal, ami belenyilall a bal karomba, elkezdem újra éleszteni. - Gyerünk már. - de nem mozdul.

Nemsokkal később megérkeznek a mentősök. Mia-t hordágyra teszik és megkezdik az újra élesztését.

- Nem lélegzik. - mondja az egyik orvos a másiknak. Gépre kötik, nincs pulzusa. Ez nem történhet meg.

- Meg kell, hogy vizsgáljalak. - fogja meg egy mentős a kezemet. De elhúzom előle és megindulok a fekete BMW felé, aki megtolt. A betonon ül, a fejét a kezével támasztja.

- Hé haver én esküszöm... - nem tudja befejezni, mert a pólójánál fogva talpra állítom.

- Nem akartál megtolni? Vagy mit akartál mondani? Annyira, de annyira kíváncsi vagyok a mondandódra. Siettél? Nagyon kellett sietned? Mert a barátnőm azon a hordágyon fekszik eszméletlenül, míg te állsz és lélegzel. Szóval hova a jó büdös francba siettél? - költői kérdés volt, mert nem vagyok kíváncsi a válaszára. Magamhoz rántva megütöm. Erőset, mert egy ütéstől a földre zuhan. Megint megingok.

- Nézesd meg magad. - lép mellém Bryan felkarolva.

- Foglalkozzanak Amelia-val. Én jól vagyok. - hittem én azt.

~~~

Egy korteremben térek újra magamhoz. Azonnal felülök és Mia-t keresve forgolódok.

- Végre. - szólal meg Dylan, mellettem. - Legalább te.

- Hol van Amelia?

- A műtőbe Isaac. Nem kelt fel. Valószínűleg belsővérzése van és eltört a bordája.

- Oda kell mennem. - válaszolom és kihúzva magamból a zsinórokat felállok az ágyról.

- Isaac mi sem tudunk semmit csinálni. Neked agyrázkódásod van eltört a bal karod. Megúsztad könnyebb sérülésekkel. - magyarázza. Nem, nem és nem. Nekem kéne a műtőbe feküdnöm. Nem Mia-nak.

- Szülei? Ugye felhívtátok őket?

- Fel, kint vannak Amy-vel.

- Bocsánatot kell kérnem.

- Isaac nem a te hibád.

- Én vezettem azt a kibaszott autót. - csattanok fel.

- Szólok anyunak, hogy felébredtél. - mondja Rebecca.

- Nem kell Rebecca jól vagyok.

- Azért idehívom.

Majd az anyja és egy orvos jönnek a korterembe.