~4~

870 44 1
                                    

|Tessa szemszöge|

Szóval-mint megtudtam-Bucky, valahogy vissza emlékezett ránk, miután fejbe vágtam mert elkezdett idegesíteni, hogy oroszul kell beszélnem aztán fordítanom a többieknek. Lényeg ami lényeg, vissza kapta az emlékeit és ujra James Buchanan Barnes. Nekem Nat leápolta a sebeimet, de nem voltam jól. Nagyon fájt a fejem. Miután több óráig valaki fejében voltam, úgy hogy közben nem egymás mellett voltunk elég nehéz és megterhelő.

-Minden rendben?-kérdezte tőlem Tony.

-Persze, holnapra kutya bajom nem lesz. Csak fárasztó volt több óráig valaki fejében lenni és most ütnek ki a "mellékhatások".-imitáltam a kezemmel idézőjelet.

-Menj aludni.-utasított, mire elmosolyodtam.

-Igen megyek, csak először lezuhanyzok.-mondtam miközben felálltam a kanapéról.

-Jah igen. Wandával van közös fürdőd. Romanoffnak van sajátja.-mondta Én pedig felmentem a szobámba.

Kivettem egy fekete bugyit, egy melegítőnadrágot és egy bő pólót. Bementem a fürdőbe, ahol senki sem volt rajtam kívűl, gyorsan levettem a ruháimat, majd beálltam a zuhany alá. Megmostam a hajamat is majd kiszálltam. Magamra csavartam egy törülközőt, majd belálltam a tükör elé és megszárítottam a hajamat. Ezután fogat mostam és felöltöztem. Átbattyogtam a szobámba majd behuppantam az ágyamba. Nagyon hamar elnyomott az álom. Reggel Thor ordibálására keltem.

-HOL VAN?-ordibált az Istenség.

-Tarzan nyugodj meg. Fent van a szobájában és alszik. Tegnap kimerült.-nyugtatta Tony.

-Egyeltalán, hogy képzelted, hogy elengeded?-idegeskedett tovább Thor.

-Nagyon ügyes volt, ahoz képest hogy ez volt az első küldetése.-vágta rá Tony.

-Még csak egy gyerek.-vágott vissza Thor.

-Ja, és mégis érettebb vagyok nálad pedig már 1500 elmúltál.-szóltam közbe az ajtófélfának támaszkodva.

Erre Thor odajött hozzám és szorosan megölelt.

-Megmentettél. Ha nem csinálod azt a nem tudom mit az erőddel, agyonlőttek volna.-mondta, miután elengedett.

-De megsérültél.-hajtottam le a fejem szomorúan.

-Élek és virulok, nem látod?-mutatott végig magán mosolyogva.

-Hé, Tarzan. Vedd le a kezedet a mostohalányomról.-szólt közbe vicceskedve Tony, mire mind a ketten elnevettük magunkat.

-Na jó. A másik akit megmentettem hol van?-kérdeztem kíváncsian, mire ők a konyha felé mutattak.

Őt még nem is ismerem. Gyorsan átmentem a konyhába és főztem magamnak egy kávét. Aztán megláttam Buckyt az asztalnál ülve.

-Jó reggelt!-köszöntem neki mosolyogva.

-Neked is.-mondta halkan.

-Minden rendben?-kérdeztem tőle, miközben leültem mellé.

-Kockáztattad az életed miattam.- hajtotta le a fejét szomorúan.-És még meg is akartalak támadni.

-Ne kezd te is. Tony már lecseszett de minden rendben van.-mosolyogtam rá kedvesen.

-Miért vagy ilyen....kedves? Egyeltalán ki vagy te?-nézett rám kérdőn.

Csak most látom milyen szép kék szemei vannak.

-Tony adoptált kb. 2 napja. Tessa Stark vagyok. Szerintem nem vagy rossz ember. A Hydra irányított, az nem te voltál.-mondtam neki, mire egy nagyon halvány mosolyt eresztett el, majd felállt és elhagyta a konyhát.

~Fekete Angyal I~Where stories live. Discover now