~Fekete Angyal I~

~39~

|Bucky szemszöge|

Miután Tessa kiugrott tudtam, hogy nem esett le, hiszen tud repülni de azért aggódtam. És bűntudatom volt. Meg kb. halálra idegeskedtem magam. Ha miattam és a hülye fejem miatt bármi baja esik én soha sem bocsájtom meg magamnak. Nem akartam azt mondani neki, csak hát nagyon szép és kicsit feldühített a tény hogy ő 19 éves én pedig 106. Ha valakinek nem esett volna le: fülig szerelmes vagyok belé és csak Sem még Steve tudja. Illetve tudom hogy semmi esélyem sincs nála és hogy Stark megölne. Tessa nem is tudja hogy én öltem meg Stark szüleit. Lemaradt a kis háborunkról ami Steve és Stark között zajlott. Szóval feldühített a tény, hogy nem lehet köztünk semmi több barátságnál és ezért voltam dühös. Mikor megérkeztem a többieket sehol sem találtam. Úgy döntöttem hogy felmegyek a szobámba, viszont mind ott voltak azon az emeleten és Tessa ajtaján kopogtattak.

-Tessa nyisd ki az ajtót. Én vagyok az Thor.-kopogtatta Thor az ajtaját, majd meglátott engem.

-Te! Mit csináltál vele?-kérdezte tőlem mérgesen, miközben fenyegetően kezdett el felém közelíteni.

-Dühös voltam.-hajtottam le a fejem.

-Bántottad?-kérdezte meglepetten az Istenség.

-Mi? Nem dehogy. Soha nem tenném. Csak ideges lettem és rákiabáltam mire megilyedt és kiugrott az autóból majd gondolom elrepült idáig.-mondtam el az igazat, mire ilyedten bámultak maguk elé.

|Tessa szemszöge|

A tört a kezembe véve húztam végig rajta az újjam, majd sírva a hasamba döftem azt. A padlóra estem, azután pedig csak feketeséget láttam.

|Bucky szemszöge|

Végül mivel nem akarta kinyitni az ajtót egy lyukat ütöttem bele, majd belülről kinyitottam azt és bementünk. Viszont nem számítottam arra amit láttam. Tessa a földön feküdt és a hasából egy tőr állt ki és nagyon sok vért vesztett. Oda mentem hozzá és letérdeltem mellé. Volt pulzusa.

-Még él.-mondtam, majd menyasszony pózban felkaptam őt s kezeimbe és Bruce laborjába vittem, mivel az közelebb volt.

Lefektettem őt egy ágyra, vagyis ahova Bruce mondta, majd ki kellett mennem onnan. Aznap este nem aludtam semmit és amint megtudtam, hogy Tessa életben van és hogy felébredt rögtön be is rontottam hozzá.

-Te nem vagy normális. Komolyan mondom Tessa. Majdnem meghaltál. Eszednél vagy?-kezdtem el veszekedni vele.

-Hagyj békén!-nyögte ki nehezen a szavakat.

-Nem úgy értettem. Dühös voltam.-mondtam ki az igazat, mire nem mondott semmit.

-Fáj ha beszélsz?-kérdeztem tőle kíváncsian.

-Nem bazdmeg csak nincs kedvem hozzá. Konkrétan leribancoztál miután egyedül megöltem úgy 200 Hydrakatonát és meglőttek. Szóval most még egyszer elmondom. Hagyj békén.- nézett rám félve, majd odébb húzódott.

-Félsz tőlem.-jelentettem be magabiztosan.

-Barnes hagyj békén.-mondta remegő hangon, akadozva.

-A csók miatt van, igaz?-kérdeztem tőke undorral a hangomban.

Minden jó volt, végre kezdtem közel kerülni hozzá, és erre tessék. Az az istenverte csók mindent elcseszett.

-Válaszolj!-kiabáltam rá dühösen, mire előjött az ereje és szó szerint nekivágott az ajtónak engem.

-A francba is Barnes!-kezdett el ő is kiabálni.

-Miért vagy ilyen?-kérdeztem tőle ilyedten.

-Mert szeretlek bazdmeg. Kibaszottul szeretlek.-mondta, majd olyan gyorsan amennyire csak tudta elhagyta a szobát.