~7~

764 35 3
                                    

|Tessa szemszöge|

Nagyon sokat beszélgettem Pepperrel. Nagyon kedves nő és nagyon megszerettem. Azt hiszem ő is engem. Már este 7 van Én pedig főzöm a vacsoránkat, ami krumplipüréből és sült húsból fog állni. Miután végeztem a főzéssel, gyorsan megterítettem az asztalt.

-KÉSZ A VACSORA!-kiáltottam el magam, mire a többiek futva érkeztek meg a konyhába,

Ez szép és jó de Steve rám esett. Felszisszentem, mivel a kezem egy nem teljesen természetes pózba került. Steve gyorsan felugrott.

-Jajj ne haragudj, úgy sajnálom. Nem akartam.-memtegetőzött Amerika csillagos hőse.

-Semmi baj, nem haragszom. Asszem kiment a vállam.-mondtam fájdalommal küzködve.

Bruce letérdelt mellém és végighuzta kezét a vállamon.

-Igen, kiment.-állapította meg az orvos  sóhajtva.-Mennyire bírod a fájdalmat?

-Elég jól.-válaszoltam neki röviden.

-Na most szépen visszateszem.Fájni fog egy picit.Ne mocorogj.-mondta Bruce,majd megfogta vállamat.

Egy erős rándulást éreztem meg, majd hirtelen éles fájdalom hasított a vállamba aztán elmúlt. Nem ordítottam vagy valami, csak egy könnycsepp folyt ki a szememből, amit gyorsan le is töröltem. Tudom, hogy Bruce nem bántani akart, sőt épp ellenkezőleg, de akkor is előjöttek a rossz emlékek. Megforgattam a vállamat. Sokkal jobb.

-Jól vagy?-kérdezte Bruce.

-Igen.-mondtam, majd felálltam és leültem enni.

Mindenki csöndben volt, nem nyúltak az ételhez. Furcsáltam is.

-Mi az?-néztem rájuk kérdően.

-Mi volt az a kósza könnycsepp?-nézett rám kérdően Natasha.

-Csak fájt, ahogy Bruce vissza tette a vállam.-tettem az értetlent de látszólag nem vették be.

-Wanda, kérlek.-szólalt fel Sam is aggódva.

A skarlát boszi belenézett a fejembe. Nagyon mérges voltam. Úgy 5 perc után dühösen szólaltam meg.

-Elég.-mondtam halkan, de mivel nem nagyon akarta elhagyni a fejem mérgesen kiáltottam rá.-Azt mondtam, hogy elég Wanda.

Erre már kiszállt a fejemből. Könnyezve rohantam ki a konyhából. Láttam,hogy Tony utánam akart jönni, de egy suhintással elintéztem, hogy a falhoz préselődjön. Kirohantam a bázisról, majd kibontottam a szárnyaim. Felrepültem, majd elhagytam a bázis körüli területet. Egy magas épület tetejére repültem, majd leültem a szélére és halkan sírni kezdtem.Már legalább egy órája ülhettem ott amikor meghallottam valaki hangját.

-Tessa, mit csinálsz te Queensben? Hé mi a baj?-hallottam meg Peter hangját.

-Peter kérlek hagyj.-kértem meg a fiút, miközben a könnyeimet törölgettem.

-A végén leugrasz innen. Ha nem akarod nem kell elmondanod mi történt.-simogatta meg bíztatóan a vállamat.

-Köszönöm.-mosolyogtam rá szomorkásan, mire megölelt.

Eddig bírtam, hangosan zokogni kezdtem a vállán. Nem tudom mennyit ülhettünk ott de nagyon jól esett.

-Én most megyek. Köszönök mindent.-mondtam neki, majd kibontottam szárnyaimat és elrepültem.

30 percbe telt amíg visszaértem a bázisra. Bementem a nappaliba. Na elemezzük ki a megjelenésem: kisírt/ feldagat vörös szemek, kócos haj, kipirosodott arc, egy short és egy bő poló. Tökéletes. Wanda, Nat, Tony, Steve, Bruce, Sam és Pietro tehetetlenül ültek a kanapén. Mikor beléptem egy emberként pattantak fel, viszont nem engedtem, hogy közel jöjjenek hozzám. Dühös voltam rájuk,főleg Wandára. Azok személyes emlékek voltak, főleg az amikor a nevelőapám....megerőszakolt. Igen, ez nekem egy hatalmas trauma volt akkor de kihevertem és most Wandának köszönhetően felidéződött bennem. Felrohantam a szobámba és bezártam az ajtót.

-Rossz érzés, ugye?-kérdezte Bucky a kanapémon ülve.

-Először is,te mit keresel itt? Másodszor pedig, igen nagyon.-hajtottam le a fejem.-Bucky kérlek menj ki. Egyedül akarok lenni.

Erre szó nélkül felállt és kiment a szobámból. Ahj mennyire bunkó vagyok már, szegény csak kedves akart lenni.
Befeküdtem az ágybamba ruhástól de kopogtatni kezdtek az ajtómon.

-Kérlek engedj be. Miért nem mondtad el?-hallottam meg Tony aggódó hangját.

Nem válaszoltam neki.

-Tudod jól, hogyha kell betöröm az ajtót.-folytatta szomorúan de továbbra se kapott választ.

-Tessa, kicsim kérlek szépen. Nem akarom betörni az ajtódat. Megbeszéljük, kinyírom a nevelőapádat és mindenki happy.-erre a mondatra tehetetlenül rogytam a földre.

Elmondta nekik. Most biztos mindenki vagy lenéz, vagy utál, vagy undorodik tőlem. Kössz Wanda. Egy csuklóforgatással kinyitottam az ajtót, amin bejött Tony. Felállított a földről majd szorosan magához ölelt.

-Mikor történt?-nézett rám kerdően.

-13 voltam.-szipogtam lehajtott fejjel.

-Annyira sajnálom.-mondta, én pedig hangos zokogásba kezdtem.

Minden eszembe jutott, a sok bántó szó, a sok verés, a sok fájdalom, a sok heg és seb és végül amikor meg lettem erőszakolva. Nagyon fájt.

-Nem a te hibád.-néztem fel rá, az ő szemében is könnyek csillogtak.

-Tessa Én segíteni akarok neked, de ahoz mindent el kell mondanod.-kért meg engem Tony.

Mindent elmeséltem neki amire emlékeztem. Néha még ő is eleresztett egy-egy könnycseppet. Végül Tony azt mondta, hogy jövőre muszály lesz suliba mennem, mivel az is segíthet, ha velem egykorúak között vagyok. Pszihologushoz nem akart vinni, meg amúgy sem mentem volna, de a suli jó megoldásnak tűnt. Abban egyeztünk meg, hogy Peterrel egy suliba fogok járni, de csak augusztustól, vagyis amikor majd kezdődik a suli, mivel még csak pár hét maradt a szünetig. Azt mondta, hogy majd vesz nekem egy kissebb lakást, mivel Queensig 30 perc az út kocsival és az úgy nem lenne túl előnyös nekem. Mielőtt Tony kiment volna utána szóltam.

-Mindenki tudja, hogy mik történtek velem?-kérdeztem tőle lehajtott fejjel.

-Nem annyira részletesen mint én de igen tudják.-ennyit mondott, majd kiment.

Fasza, mindenki undorodik tőlem. Befeküdtem az ágyamba de megint kopogtattak.

-Kérlek Tessa, annyira de annyira sajnálom.-hallottam meg Wanda hangját.

Nem válaszoltam neki. Aztán még kb. 5× bocsánatot kért de nem méltattam válaszra.

-Tessa fejezd be a hisztidet és nyisd ki az ajtót!-kezdett el kiabálni, mire kb. kitéptem az ajtót.

-Na ide figyelj. Ezek az emlékek nagyon mélyre el voltak ásva, már szinte nem is gondoltam rájuk, erre jössz te kutakodsz az elmémben, felidézel bennem mindent, elmondod mindenkinek azt amit semmi esetre sem akartam hogy kiderüljön és még te dirigálsz nekem, hogy fejezzem be a hisztimet. Azt hittem, hogy barátok vagyunk Wanda de úgy látszik tévedtem, most kérlek hagyj békén.-mondtam, majd becsaptam az ajtót.

A folyosóról Wanda sírása hallatszódott be, de nem érdekel, megérdemelte. Megint befeküdtem az ágyamba de megint kopogtattak. Hát nem hiszem el. Ma nem fogok aludni. Aztán újra kopogtatott az illető. Aztán az ajtóm kikerült a helyéről. Thor lépett be a szobámba és vissza tette az ajtót a keretébe. Oda jött hozzám és szó nélkül megölelt. Megint sírni kezdtem. Szorosan ölelt ami nagyon jól esett.

-Semmi baj. Nyugodj meg.-simogatta a hátamat, miközben én a mellkasába furtam a fejem és bőgtem mint egy gyerek.

-Köszönöm Thor.-mondtam, miközben még mindig a férfit öleltem aztán elaludtam.

~Fekete Angyal I~Where stories live. Discover now