~Fekete Angyal I~

~17~

|Tessa szemszöge|

Mikor felértem a szobámba, Pietrot találtam ott aki idegesen mászkált fel alá.

-Na?-csak ennyit tudott mondani.

Láthatólag aggódott és ideges volt Annyira aranyos.

-Kísérletek.-csak ennyit mondtam és máris erőtlenül a földre rogyott.

-Tudtam, annyira tudtam. Azoknál fájdalmasabb dolgot soha nem éltem át. Itt a toronyban ugye?-kérdezte könnybelábadt szemmel, miközben én leültem mellé.

-Szóval tényleg ennyire rossz?-kérdeztem tőle félénken.

-3 van. A második a legrosszabb, az első a második a fájdalmi sorrendben és a harmadik a legenyhébb. Én, Wanda, Nat és Bucky is megkaptuk őket. Mi úgymond ellenségek voltunk és ezért, te pedig egy ismeretlen mutáns vagy, ezért kapod meg őket. Wanda majdnem belehalt a másodikba. -magyarázta, miközben potyogtak a könnyei.

-Tudom, hogy féltesz de túl fogom élni ne aggódj.-csókoltam meg lágyan.

Gyorsan felvettem egy melegítőt, egy sporttoppot és egy pólót, majd mentem is le a laborba. Persze nem szívesen de nem volt túl sok választásom. Mikor leértem apa szomorú tekintetével találtam szembe magam.

-Annyira sajnálok mindent amit tenni fogok.-mondta, mire megöleltem jelezve, hogy bármit tesznek, se rá se Brucera nem fogok haragudni.

Bementem az elszigetelt terembe és beültem az oda elhelyezett szék szerűségbe, hozzá kötözték a lábaim és a kezeim. A fejemre egy gépezet emelkedett, majd egy kis szúrás éreztem meg a fejem tetején. Hirtelem fájdalom járta át a testem, majd el is múlt.

-Áramot fogunk vezetni a testrészeidbe, különböző erősségüeket.-mondta Bruce.-Kezdhetjük?

Erre csak bólintottam, majd megéreztem az első áramütést a kézfejemben. Ez nem volt annyira vészes. De ezek csak rosszabbak lettek, az első 25 percet valahogy kibírtam kissebb felszisszenésekkel, de az egyik áramütés a tarkomnál annyira fájt, hogy hangosan felordítottam. Nem hagyták abba. A következő a nyakamnál volt, ez még erősebb volt. Még egy sikítás. Még egy áramütés még egy sikítás és ez még legalább 35 percen keresztül ment. Az áramütések egyre rosszabbak lettek én pedig már nem bírtam. Elnyelt a sötétség és nem éreztem többé semmit. A szobámban voltam. Nem volt erőm kinyitni a szemem de tudatomnál voltam. Valaki a kezemet szorongatta és beszélt hozzám.

-Nem biztos hogy hallasz, de nagyon sajnálom, hogy nem állítottam le a kísérletet és hagytalak szenvedni. Én őszintén sajnálom de nem tehettem mást. Megértem, hogyha mérges vagy de nem volt választásom. Szeretlek Tess és remélem nem haragszol rám.-szipogta az illető, akit a hangja alapján Tonynak azonosítottam be.

Megerőltettem magam és kinyitottam a szemeim.

-Tessa, kincsem. Annyira sajnálom. 2 napja ki vagy ütve. Thor olyan ideges hogy szavakba nem lehet foglalni, Maximoffot pedig 2 napja nem láttuk. Csak Clintet és Wandát engedte be. Mást nem. Enni pedig nem nagyon óhajtott. Amúgy ezt a kísérletet Barnes után te bírtad a legtovábbig.-mondta apa nekem az új informáciokat, majd megitatott engem vízzel.

-Ne-nem haragszom.-préseltem ki halkan magamból a szavakat.

-Megyek szólok a többieknek, hogy felébredtél.-mondta apa, mire alig láthatóan bólintottam egyet.

Pár perc múlva Thor csörtetett be a szobámba.

-Te nem normális, idióta midgardi. Tudod te, hogy mennyire aggódtam?Mégis hogy képzelted, hogy engedélyezed a kísérletek elvégzését?-háborodott fel Thor.-Már azon is agyaltam, hogy elhozzam Lokit, mivel ő ért a gyógyításhoz.

-Loki?-néztem rá meglepetten.

-A mostoha öcsém, a hazugság és a csínytevés istene, egy pszihopata, szadista, nagyravágyó jégóriás, emberi méretben.-mondta az Istenség.

-Aha, biztos jóban lennék vele.-mondtam halkan felnevetve.

Ezután mindenki bejött és elmondta mennyire örül hogy, jól vagyok, élek, stb... Már mindenki volt itt. Apa, Pepper, Nat, Wanda, Thor, Clint, Bruce, Sam, Bucky, Steve, Peter és még egy Rhody nevű ember is benézett, mondjuk ő nem ismert engem csak látásból, de elméletileg apa egyik jó haverja. De az a valaki akit a legjobban vártam nem volt bent. Nagyon szomorú voltam, majd hirtelen az ajtóm kinyitódótt és egy kissebb szellőt éreztem meg.

-Tessa.-mondta Pietro könnyezve.-Annyira aggódtam.

Ezután bebújt mellém az ágyba, és puszikkal kezde behinteni az arcomat. Olyan szorosan ölelt magához, mintha attól félne, hogy elszaladok.

-Élek és virulok, holnap megyek a másodikra.-mondtam neki.

-Kérlek ne menj. Nagyon kérlek.-könyörgött nekem Pietro.

-Sajnálom de nem tehetem. Alá írtam már a papírokat.-pusziltam bele a hajába mire csak szomorúan sóhajtott egyet.

-Akkor majd holnap. Ott leszek oké?-mondta nekem Pietro, majd csókot nyomott az ajkaimra és elhagyta a szobámat.

Nem sokkal ezután elaludtam. Reggel kilenckor keltem. Gyorsan felvettem valami kényelmeset, majd lementem reggelizni.

-Jó reggelt!-köszöntem a többieknek.

Nat, Bucky, Wanda és Pietro nagyon szomorú fejet vágott. Ők tudták mi fog velem ma történni. Gyorsan összeütöttem a reggelimet, mivel a többiek már ettek, majd elfogyasztottam azt. Miután befejeztem az evést lementem a laborba ahol 3 napja voltam.

-Szia Tess.-köszöntött apa kissé szomorkásan.

-Jó Reggelt!-üdvözölt engem Bruce is.

-Sziasztok!-köszöntem nekik én is.

-Készen állsz?-vonta fel a szemöldökét apa, mire szótlanul bólintottam.

Megint bementem az elszigetelt terem szerűségbe. Most viszont nem volt ott semmi.

-Ez nagyon kegyetlen de ki kell bírnod. Barnesnak, Pietronak, Wandának és Natashának más volt ez a kísérlet, de mivel te más vagy, a te kísérleted más. A tanács rendelte el így. Olyan helyeken fognak meglőni, ahol ha eltalálnak nem halsz meg, azt akarjuk megnézni, hogy mennyire gyorsan gyógyítod meg magad.-magyarázta Bruce.

Ezután megjelent Bucky. Szomorú volt. Biztos őt kérték fel, hogy lőjjön meg. Hiszen ebben ő a legprofibb. Elvette a pisztolyokat,majd még egy utolsó bocsánatkérő pillantást vetett rám és kilőtte az első golyót. Nem fájt annyira, hiszen csak a kezemet találta el. De ezután jött még egy a másik kezembe és egy a jobb csuklómba. Ezeket nagyjából jol bírtam, és azt is amit a kulcs csontomba kaptam de amikor meglőtte a combomat fájdalmasan ordítottam fel. Nagyon fájt. Még egy lövés a másik lábamba,aután még egy az alsócombomba és egy az oldalamba is. Hirtelen az erő szétáramlott a testemben és kitörtem. A golyók sorra repültek ki a testemből és ugyan olyan sebességgel forrtak össze a sebeim. Iszonyatosan fájt. A szemeim feketék lettek. Miután az utolsó lövés is beffort erőtlenül rogytam a födre. Nem csak a fizikai fájdalom és kimerültség miatt. Nem jött el. Megígérte, hogy itt lesz, még sem jött el. Nem ájultam el csak fájt mindenem és kimerült voltam. Bucky bejött hozzám és könnyű szerrel felkapott a kezeibe.

-Sajnálom.-csak ennyit tudott mondani.

-Se-semmi baj.-válaszoltam halkan, erőtlenül.

Kivitt a teremből, majd egyenesen a szobámba ment velem. Apa követett minket, Bruce pedig számolgatott valami eredményeket. Bucky letett az ágyamra, majd még egyszer bocsánatot kért, persze nem haragudtam rá.

-Hogy vagy?-kérdezte apa szomorúan.

-Jól vagyok, csak kimerültem de amúgy semmim se fáj már.-mondtam neki egy halvány hamis mosoly kíséretében, amikoris kivágódott a szoba ajtaja...