~51~

292 12 2
                                    

|Tessa szemszöge|

Reggel elég későn keltem magamhoz képest. Bucky még nyugodtan aludt, ezért nem is akartam felkelteni. Fel akartam állni, viszont a lábaimnak más terveik voltak. Konkrétan visszaestem az ágyba.

-Ó, hogy mennél el valahova Barnes, nem gondoltam ennyire komolyan tegnap este.-kezdtem el mérgelődni, mire Bucky halk nevetését hallottam meg mögűlem.

-Aranyos vagy, mikor dühös vagy.-húzott közelebb magához a fémkezével.

Kissé erősen szorította a csuklómat. A tegnap este rögtön beugrott...nem fejteném ki.

-Bocsi.-vette el rögtön a kezét, majd elfordította a fejét.

-Semmi baj.-kezdtem el játszadozni a hajával.

Ezután felöltözött és az ő segítségével én is magamra vettem a tegnapi ruháim.
Nagy nehezen kimentem a házból, majd beszálltunk az autómba, kivételesen ő vezetett. Elmentünk egy boltba, ahol mindenféle kiegészítőket, háztartási termékeket és díszeket lehetett venni, ahogy bementünk rögtön oda jött egy ott dolgozó fiú.

-Jónapot.-mért végéig engem, mire Bucky szemében megcsillant valami. Talán féltékeny?

-Szia.-mosolyogtam rá, majd szereztem egy kosarat.

-Miben segíthetek drága?-kérdezte mosolyogva az aladó.

-Igen, tudom egy vagyont érek de nem kell így hívni.-forgattam meg a szemem, mire Bucky majdnem nevetni kezdett.-Egyeltalan tudod te, hogy kivel beszélsz?

-Tessa Stark.-mutatott be engem Bucky, mire az eladónak kissé elnyilt a szája.

-Most pedig ha megbocsájtasz.-néztem rá, majd hagytam Jamesnek, hogy tolja a kosarat.

Elég gyorsan végeztünk a bevásárlással. Velem legalább húszan akartak szelfit csinálni vagy autogrammot kérni. Buckyt páran megbámulták a kesztyűje miatt. Most is egy ilyenbe botlottunk bele.

-Tudod jól, hogy könnyen felcsesződök, szóval ha 5 másodpercen belül nem fejezi be az a csaj a bámulásodat akkor nem lesz jó vége.-súgtam James fülébe aki erre nevetni kezdett.

Ezután gyorsan fizettünk, majd letettük a cuccokat a kocsiba és elindultunk kaját vásárolni. Itt engem bámultak és vagy 3 férfi le is fütyült, mivel nem látták az arcomat. Napszemüveg volt rajtam így nem láthatták azt.

-Szia cica.-hallottam meg egy hangot, mire megfordultam.

-Mit akarsz?-kérdeztem tőle.

-Téged.-kacsintott rám, mire Bucky a derekamra tette a kezét és közelebb húzott magához.

-Igen, de amint látod ez nem fog menni.-forgattam unottan a szemem, majd elmentünk fizetni.

Dühösen ültem be az autóba.

-Hé, mi a baj?-nézett rám a gyönyörű kék szemeivel.

-Semmi.-vágtam rá, majd elkezdtem az ablakon kifelé figyelni.

-Menjünk vissza és rendezzük be a házat.-mondta, majd beindította az autót és elkezdett hazavezetni.

Úgy félúton lehettünk amikor egy rendőr félreállított minket.

-Basszus, nincs nálam jogsi.-nézett rám Bucky idegesen.

-Figyelj és tanulj.-vágtam rá szemforgatva, de közben mosolyogtam.

A rendőr oda jött hozzánk, mire Bucky lehúzta az ablakot.

-Jónapot.-köszönt nekünk, mire előbújtam Bucky takarásából.-O...ooo Miss. Stark. Elnézést nem tudtam, hogy ön is az autóban van. Menjenek nyugodtan.

~Fekete Angyal I~Donde viven las historias. Descúbrelo ahora