~16~

506 20 1
                                    

|Pietro szemszöge|

Peterrel el mentünk edzeni egy kicsit.

-Komoly a dolog?-kérdezte tőlem, miközben egy súlyt emelgetett.-Vagyis Tessával.

-Igen, azt hiszem az. Tudod jól, hogy eddig nem voltam szerelmes de ez most más, mint a többi lánnyal. Ők azért voltak velem, mert szuperhős vagyok. Tessa pedig azért van együtt velem mert szeret. Vagyis gondolom.-magyaráztam neki, miközben fekvőtámaszokat csináltam.

-Csak ne bántsd meg. Nehezen bízik meg férfiakban, vagy fiúkban.-ennyit mondott még, majd csendben elhagytuk a termet.

A nappaliba mentünk. Tessa és Tony nagyban nevettek.

-És akkor Thor azt mondta: Adoptáltuk.-mesélte Tony, mire Tessa hangosan nevetni kezdett.

Úgy látszik nem vették észre minket.

-Jézus, nekem azelőtt hogy ide kerültem volna az életem eddigi legizgalmasabb kalandja, hogy éjszaka kiszöktem az ablakon és átmentem a legjobb barátnőmhöz aludni aztán hajnalban visszaszöktem. Sajnos rájöttek, hogy elszöktem szóval...gondolom tudod mi történt,akkor törték el a kulccsontom és akkor tanultam meg gyógyítani.-magyarázta Tessa is, mire Tony csak szomorúan sóhajtott.

Peter szipogott egyet nagyon halkan lehajtott fejjel, mire egy kés jelent meg a homloka előtt, fekete füsttel körülötte.

-Jézus Isten.-kiáltott fel Peter, majd eltolta a homloka elől a kést, amit Tessa vissza röptetett a konyhába.

-Bocsi.-húzta be a nyakát a barátnőm.

-Semmi baj. Én ilyesztettem rád.-vont vállat a Pókfiú.

Peter leült Stark mellé én pedig Tessa mellett foglaltam helyet. Puszit nyomtam az arcára, végül is itt ül mellette az apja.

-Pietro, válthatnék pár szót veled?Négyszemközt.-mondta Stark.

Ennyi volt, halott vagyok. Ássátok a síromat. Szóval félre vonultak Starkkal, addig Peter beszélgetett Tessával.

-Szóval, a lényegre térek. Nagyon féltem őt,,el sem tudod képzelni mennyire de boldog veled és szeret téged, és látom azt  hogy te is szereted őt, szóval azt csináltok amit akartok, és akkor csókolod meg amikor akarod. Azért terhes ne legyen ha ennyit kérhetek, köszönöm.-mondta Stark, majd megpaskolta a vállam és elindult a lift felé.

Vissza mentem Peterhez és Tessához.

-Nem megyünk fel?-kérdeztem Tessától, aki csak bólintott, jelezvén hogy de.

Beszálltunk a liftbe, majd felmentünk az emeletre és be a szobámba.

-Üdv a birodalmamban.-mutattam végig a rendezett szobán.

-És mit szeretnél csinálni?-kérdezte tőlem, miközben kíváncsi szemekkel vizslatott.

-Beszélgetni. Én annyi mindet tudok rólad de te nagyon keveset rólam.-vontam vállat, majd bedöltem az ágyamba.-Szóval kérdezz.

-Ez most furán fog hangzani és ne gondolj semmire. Szűz vagy?-kérdezte tőlem lehajtott fejjel.

Szegénykém nagyon bepirosodott. Úgy nézett ki mint aki megbánta, hogy megkérdezte és vissza akarja vonni. Az ölembe húztam és szorosan megöleltem.

-Nem kell szégyelned magad előttem. Nem, nem vagyok az.-mondtam neki majd csókot nyomtam a szájára.

Ő vissza csókolt. Egyre szenvedélyesebben faltuk egymás ajkait. Majd eltávolodott tőlem. Lehajtotta a fejét.

-Pietro, szeretlek de én...én nem állok készen erre. Sajnálom, megértem ha dühös vagy de én nem...-hajtotta le a fejét, miközben magyarázkodni próbált.

Megfogtam az állát és gyengéden megemeltem a fejét.

-Most jól figyelj rám. Nagyon szeretlek és ismerem a múltad. Tudom hogy nehezen bízol meg férfiakban vagy fiúkban és bennem mégis bízol ennek pedig oka van és értékelem ezt. Közel engedtél magadhoz és nagyon hálás vagyok ezért. Nem fogok rád semmi olyant erőltetni amit nem akarsz. Nem haragszom rád, mert nincs okom. Szeretlek Tessa.-suttogtam majd szorosan ölelésbe vontam a barátnőmet.

-Szeretlek Pietro.-mondta majd puszit nyomott a hajamba.

-Na kérdezz még.-noszogattam az ölemben ülő lányt.

-Mi a kedvenc kajád?-nézett rám félénken.

-Carbonara!-vágtam rá egyszerűen, gondolkodás nélkül.

Még sokat beszélgettünk Tessával. Olyan kis aranyos és félénk. Nagyon kedves és tapintatos lány, de nagyon nehezen tud megbízni másokban. Mindezek ellenére nem fogok siettetni semmit,csak amikor ő készen áll rá. Alig 2 hete vagyunk együtt, de olyan mintha fél éve velem lenne. Végül adtam neki egy pólót, ami leért a combja közepéig, majd elaludtunk egymás mellett. Reggel amikor felkeltem Tessa már nem volt ott, biztos reggelit készít. Gyorsan felkaptam magamra egy térdig érő rövidnadrágot és egy pólót, a lábamra húztam egy zoknit, majd megfésültem félig meddig a hajamat és lementem a konyhába. Az asztal már meg volt terítve és Tessa éppen az utolsó simításokat végezte a palacsintán, ha jól éreztem. Odasettenkedtem mellé majd megöleltem őt hátulról, kissé össze rezzent, majd miután realizálódott benne hogy én vagyok az boldogan simult hozzám. Elengedtem, majd puszit nyomtam a hajába és leültem enni. Kitett nekem 5 darab palacsintát, ahogy kértem őt, majd töltött narancslevet mindenkinek és hívta a többieket is. Thor és köztem foglalt helyet. Jóban van az Istenséggel és nem vagyok féltékeny. Tudom hogy Thor csak barátként tekint rá, Tessa pedig engem szeret, szóval nincs okom féltékenykedésre. Mindenki nekilátott a falatozáshoz majd mikor befejeztük, Tony androidja,vagyis JARVIS szólalt meg.

-Mr. Stark, Nick Fury ügynök üzeni, hogy beszélnie kell magával és Ms. Starkkal.-mondta JARVIS majd elhalgatott pár percre de hozzá tette, hogy 10 perc múlva itt lesz Fury.

Gyorsan befejeztük a reggelit, Nat és Wanda elpakoltak, Tessa pedig felment a szobájába átöltözni valami elfogadhatóbb ruhába, utána mentem. Berontottam a szobájába, ahol éppen öltözködött, szóval gyorsan lehajtottam a fejem. Átöltözött majd elém lépett.

-Rossz előérzetem van.-mondtam neki egy 3 perces halgatás után.

-Nem te vagy az egyetlen.-mondta, majd megcsókolt és kiment a szobából.

|Tessa szemszöge|

A tárgyaló terembe mentem, ahol Mr. Fury és Apa vártak. Bár az utóbbinak elég dühös tekintete volt.

-Ms. Stark. Örülök, hogy személyesen is megismerhetem magát. Nick Fury ügynök vagyok. Gondolom már hallott rólam. Ms. Stark nem fogok mellébeszélni, a lényeget fogom elmondani. A tanács úgy rendelte elhogy néhány kísérletet kell magán elvégezni, mivel maga egy mutáns. Ezek a kísérletek nem túl kíméletesek de hogyha ezeket most nem vállalja el, akkor el fogják hurcolni és kísérleti egér lesz magából. Szóval alá kellene írnia a papírokat.-magyarázta nekem a szemkötős ember.

-Válthatnék néhány szót a lányommal?Négyszemközt, nem pedig öt szem közt.-mondta apa, mire Fury egy mérges pillantással illette őt, majd kiment a tárgyalóból.

-Kincsem, nem fogok szépíteni a dolgon, ezek nagyon fájdalmas kísérletek. Itt a toronyban végeznénk el őket és arra lennének jók, hogy felmérjük mennyire gyógyulsz gyorsan, mennyire gyors az anyagcseréd, mennyire vagy erős, mennyire bírod a fájdalmat. 3 kísérlet van összesen. Fájdalmasak de hidd el ez a legjobb opció.-mondta apa, mire én rájöttem arra, hogy muszály aláírnom a papírokat.

Visszahívtuk Mr. Furyt, majd aláírtam a papírokat. Ő elment és azt mondta,hogy ma kezdjük el ezeket a kísérleteket. Apával is elhagytuk a tárgyalót, majd ő elment előkészíteni a dolgokat Bruceval én pedig felvenni valami kényelmesebbet. Egy dolgot biztosra tudok. Ebből sérülések és újabb rossz emlékek nélkül nem jövök ki.

~Fekete Angyal I~Waar verhalen tot leven komen. Ontdek het nu