~44~

294 17 8
                                    

|Tessa szemszöge|

Miután még beszélgettem Pepperrel úgy döntöntöttünk, hogy lemegyünk a fiúkhoz. Legnagyobb meglepetésemre ott ültek a kanapén egy-egy sör mellett, miközben focimeccset néztek és normálisan társalogtak. Vagyis ti értitek amit én mondok. Bucky és az apám, normális emberek módjára beszélgettek egymással. Ketten.

-Meghülyültem vagy jól látok?-kérdeztem csodálkozva.

-Bevallom, mégsem annyira rossz.-válaszolt apa szemforgatva.

-Te...te most igazat adtál nekem?-néztem rá meglepetten.

-Nem, nem. Vissza is szívom.-vágta rá egyből nevetve.

-Nem szívhatod vissza.-ráztam meg a fejem nemlegesen miközben leültem Bucky mellé, aki erre a combomra tette a kezét.

Ezt apa elég rossz szemmel nézte, mire kapott tőlem egy *haegyetlenegyszótisszólszkinyírlak* pillantást. Miután Bucky megitta az italt és lejárt a meccs. Apa elment bütykölni valamit, míg Pepper a vacsorát kezdte el főzni Morgan társaságában, én és Bucky pedig felmentünk.

-Nem is annyira vészes az apád.-mosolygott rám kissé felszabadultan.

-Mondtam én.-tettem csípőre a kezem miközben egy *én megmondtam* arcot vágtam.

Oda jött hozzám és megcsókolt, amit én viszonoztam is. Már több mint egy hete együtt vagyunk. Olyan gyorsan telik az idő. Majd csörögni kezdett a telefonom. Fury volt az.

-Jó napot. Rendben. Hova? Washingtonba? Oké. Mikor indulunk? 30 perc múlva? Ott leszek.-ezzel letettem a telefont.

-Ki volt az?-kérdezte Bucky aggódva.

-Fury. Washingtonba kell mennem és fél órám van arra, hogy elérjek a bázisra.-válaszoltam, neki, miközben előkerestem a legújjabb ruhát amit apa fejlesztett ki nekem.

-Kikkel mész?-nézett rám szomorkásan.

-Natasha és Clint.-kezdtem el öltözni, majd felhelyeztem a combtokjaimat.

-Vigyázz magadra.-csókolt meg lágyan, majd elengedett.

-Vissza jövök James.-vettem az arcát a kezembe, majd megpusziltam a homlokát és lementünk a földszintre.

Pepper csodálkozva nézett engem ahogy apa is. Morgan aludt Pepper kezeiben.

-Mit csinálsz?-kérdezte apa csodálkozva.

-Fury hívott. Washingtonba kell mennem. És még van 17 percem hogy oda érjek a toronyhoz, szóval sietek. Szeretlek titeket.-mondtam és puszit byomtam Morgan fejére, majd felkapva a kulcsomat lementem a garázsba ahol felpattantam a motoromra és elhajtottam.

Pár percen belül meg is érkeztem a toronyba. Nat és Clint már ott voltak a Quinjeet előtt és beszélgettek Furyval és még valakivel. Oda ment hozzájuk. Én ezt nem hiszem el. Ha ez a ribanc eljön velünk hazajönni nem fog.

-Sziasztok.-öleltem meg Natashát és Clintet.-Fury. Válthanék önnel egy szót. Négyszemközt ha lehet.

-Persze.-mondta, ezután pedig félrevonultunk.

-Remélem őt nem akarja elküldeni.-néztem rá Sharonra.

-De, ami azt illeti ő is megy.-válaszolt nekem Fury.

-Figyeljen rám. Ha ő is eljön és én is megyek akkor ő nem fog visszajönni. Legalábbis élve biztosan nem. Nekem nincs kedvem ott vigyázni rá és nagyon jól tudja, hogy utálom őt. Szóval vagy én megyek vagy ő.-kezdtem el veszekedni Furyval.

-Csak vicceltem.-röhögte el magát, mire én megforgattam a szemeimet.-Nem akarom őt is elküldeni.

-Azért.-mondtam, majd vissza mentünk a többiekhez.

-Nem úgy volt hogy meghaltál?-kérdezte Sharon.

-De, csak aztán változott a terv.-vontam vállat és próbáltam nem foglalkozni vele.

-Ja. Változott a terv és megöltél több mint ezer embert.-mondta, mire mindenki csendben maradt.-Igen. Mert valjuk be, ez az igazság. Nem vagy több egy gyilkosnál.

Nekem itt telt be a pohár, és idegesen felmentem a gépbe, mire Nat és Clint követtek. Beindítottam a gépet, majd elindultunk. Dühös voltam.

-Tessa, minden rendben?-kérdezte Clint mellőlem.

-Igen.-fújtam ki a levegőmet kissé dühösen.

-Kölyök, ne foglalkozz azzal a csitrivel. Irígy rád.-mondta, majd felállt és elment Natashával beszélgetni.

-Amúgy mit is kell pontosan csinálnunk? Nem másért de nekem nem adtak meghívot, csak Fury felhívott úgy 40 perce.-kérdeztem tőlük, mire röhögni kezdtek.

-Valami nagyon értekes tárgyat elloptak egy múzeumból és vissza kell szerezni. Plusz megölni a rosszfiúkat.-mondta Nat, telejsen nyugodt hangnemben.

-Oké.-vontam vállat egyszerűen.

Az út hamar letelt. Mikor oda értünk a gépet leparkoltuk egy közeli erdőben. Nat és Clint beültek egy autóba én pedig loptam-akarom mondani kölcsön vettem- egy motrot. Ezután elindultunk a kijelölt helyre ami egy régi, elhagyatott épület volt.

-Bemegyek.-mondta Nat, majd betörte az ajtót.

Ott 4 őr állt, akiket pár perc alatt ki is nyírt. Ezután bementünk Clinttel és viszonylag hamar megöltünk mindenkit, lévén hogy elégettem őket. Majd szétváltunk és keresni kezdtük azt az izét. Natasha hangját hallottam meg a fülesben.

-Megvan. Gyertek ki mert felrobbantom a helyet.-mondta, mire én is és Clint is egy-egy okéval válaszoltunk.

Viszont nem figyeltem és valaki hátbalőtt. Eldőltem a földön, és ezután csak tompán hallottam a hangokat. Az utolsó emlékem az, hogy az épületet egy robbanás rázta meg, majd minden elsötétült előttem.

~Fekete Angyal I~Where stories live. Discover now