~19~

435 18 0
                                    

|Tessa szemszöge|

Miután Thor és Loki elment nem volt dolgom. De még volt egy kísérlet.

-JARVIS! Kérlek hívd fel apát!-mondtam az androidnak.

Néhány perc múlva megérkezett apa.

-Mi a harmadik kísérlet?-kérdeztem amint belépett.

-Az a legkíméletesebb. Ez csak arról szól, hogy meg kell néznünk mennyire vagy erős.-mondta apa, mire kérdően felvontam a szemöldököm.-Barnes, Natasha és Rogers ellen kell harcolnod. Használhatod az erődet.

-Nem fogom őket bántani!-jelentettem be hezitálás nélkül.

-Elvállalták.-tette hozzá az apám.

-Mikor lehetek ezen is túl?-kérdeztem tőle kissé szomorkásan.

-Akár most is.-erre felálltam és gyorsan kivettem egy fekete melegítőt és egy fehér sporttoppot a szekrényemből.

Egy szintén fehér edzőscipőt húztam a lábamra és a hajamat felkötöttem. Közben persze apa kiment hogy szóljon Buckynak, Natashának és Stevenek. Miután kész voltam lementem az edzőterembe ahol már a többiek vártak.
Bemelegítettünk, majd beszálltunk a ringbe.

-Én nem akarom ezt.-mondtam Natnak.

-Mi vállaltuk el.-vágta rá gondolkodás nélkül.

-Kezdhetjük?-kérdezte apa, mellette Fury ült.

Szuper már csak a kalóz hiányzott innen
Pietro apa másik oldalán foglalt helyet, míg mellette Wanda. Tőlük nem messze Bruce és Thor beszélgettek Clinttel és Sammel. Mindannyian bólintottunk. Felvettük a kezdőpozíciót. Majd elkezdtük.

|Pietro szemszöge|

Csak néztem ahogy Tessa harcol két szuperkatona-akik közül az egyik Amerika csillagos hőse a másik pedig egy ex Hydra katona, aki ezreket gyilkolt meg és van egy acélkarja-, és Natasha ellen, aki egy tökéletesen kiképzett, ex orosz kém. És mégis nyerésre állt. Igaz nagyon sok ütést kapott, mégtöbb elől kitért és a többiek is kaptak bőven. Majd a földre vitte Natashát aki büszkén nézett rá. Ezután Bucky következett aki elismerően bólintott. Viszont Steve nem nagyon akarta feladni. Tessa kapott egy erős rúgást a méhébe és térdre esett. Viszont ez nem tartott sokáig, ugyanis mérges lett és kitört belőle az ereje, ezzel földre vive Stevet is. Viszont Tessa nem állt fel. Egy burok jelent meg körülötte. Bucky megpróbálta megérinteni ezt a burok szerűséget de kb. 1 métert repült hátra. Majd a burok eltűnt és megláttuk a földön fekvő Tessát. Gyorsan oda mentem és felvettem az ölembe, majd elvittem Bruce laborjába. Persze ő azonnal intézkedett. Tessa ájult állapotban volt. Bruce valami vizsgálatokat folytatott le rajta, majd mikor végzett oda fordultam hozzá.

-Mennyire komoly?-kérdeztem tőle szomorúan.

-A sípcsontja eltört de már regenerálódott, ugyan úgy mint a törött kulccsontja is. Ezen kívül kissebb nagyobb zúzódasok, ütésnyomok, illetve sérült méh, de az is helyre jött már. Egyszóval jól van csak kimerült. Illetve az ütésnyomok még megvannak. Azok nem gyógyulnak be neki olyan könnyen.-magyarázta nekem Bruce.

Majd mocorgást hallottam meg.

-Jól vagy?-kérdeztem tőle, mire bólintott.

-Felviszel?-kérdezte tőlem, mire szó nélkül felkaptam őt a kezeimbe.

Még mindig nem tudom hogy lehet ilyen könnyű. Elhiszem én hogy éheztették meg minden de már majdnem 2 hónapja itt van. Jézusom 2 hét és suliban lesz, nem fogom őt látni mindennap. Sőt a sulijából csak Peter fogja tudni, hogy ő Tessa Stark és egy szuperhős, na meg az én baránőm. Az utóbbi akciókon maszkot viselt, és Tessa Stanként fog bemutatkozni. Várjunk...mi van ha valaki rámászik majd? Én azt megölöm. Gomdolataimból a kezemben lévő szépség szakított ki.

~Fekete Angyal I~Where stories live. Discover now