Az élet legszebb éveit az egyetem ajándékozza. De mi történik akkor, ha képbe kerül az ördög és betemeti magát a szívedbe?
Daxton Blake maga az ördög. Aki csak ismeri, tudja, hogy bölcsebb döntés távolságot tartani tőle. Mert Daxton olyan, mint egy...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy kereszt, amit védelmezően körbeölel egy angyal szárny. Ez van a lapockámra tetováltatva, de biztos jobban érdekel titeket az, hogy számomra ez mit jelent. Nekem a szabadságot, és a halált jelenti. Amikor megpillantottam a tetoválást, éreztem, hogy ez a motívum az egész életemet magába foglalja. Mind a szárny, és mind a kereszt azt sugallja, hogy szabadok vagyunk addig, amíg a halálunk órája utol nem ér minket. Kibaszottul fájt amikor varrták, de tudtam, hogy ez lesz az, ami motivál, ami kitart mellettem. Számomra ez nem csak egy tetoválás, de ez a motívum a tudtomra adta azt is, hogy az élet szar, kicseszés és kibaszás. Tudom, hogy nyers vagyok, de ilyen a személyiségem. Nevelőapámat gyakran zavarta, de már tizenhat évesen szartam a fejére. Az imént említett gondolattal csak azt akartam mondani, hogy eldönthetjük, hogy melyik úton megyünk szabadon. De arról már nem dönthetünk, hogy a számunkra választott út, mikor ér véget. Ennyit jelent számomra a tetoválásom. Az angyal szárny miatt eldönthetem, hogy mennyire vagyok szabad, ám a kereszt a jel arra, hogy a sors egyszer pontot fog tenni az életem végére. És tudjátok mit? Sokszor közel voltam már a halálhoz! Szívtam drogokat és ittam komolyabb alkoholokat. Vezettem már ittasan, és sorolhatnám még azokat az emlékeket, amik miatt megérdemelném azt, hogy a föld alatt legyek. Sokszor ébredtem betépve vonatállomáson, alagút alatt és még kórházban is. Azt sem tudtam, hogy melyik világban vagyok. Akkor tapasztaltam meg, hogy a saját életem és időm ellensége vagyok. Megtapasztaltam, hogy nem kell várnunk a halálunk napját, hiszen mi is dönthetünk úgy, hogy leszakítjuk a kereszt szárnyait, és akkor marad csak a kereszt. De, hé! Ne vegyetek rólam példát! - Hé, Daxton! - annyira a gondolataimba voltam merülve, hogy a padon ülve a homlokomat ráncoltam. Pocok előttem állt, de szavai nem jutottak el az agyamig. Azt tudtam, hogy a metróállomáson voltam. Az öltöző koszos és kifejezetten rideg volt, de arra pont jó, hogy felkészüljek életem első meccsére. Pocoktól kapott ruha volt rajtam, bár legszívesebben letéptem volna. Úgy éreztem, hogy nem vagyok idevaló, de tudtam, hogy nem fordulhatok meg. Káosz, rendezetlenség, adrenalin. A szívem a torkomban dobogott, és tudtam, hogy jelen pillanatban nem tudok uralkodni rajta. Fojtogatott a gyomorgörcs, az adrenalin pedig újra az egekbe szállt. - Készen állsz, kölyök? - leguggolt elém, ezért jobban láttam az arcát. Mögötte található fal, tele volt régi plakátokkal és feket-fehér, bunyós képekkel. Egy kényelmetlen, öreg padon ültem. Billy a hátamat, illetve a vállamat maszírozta. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esett jól. Billy elmondta, hogy kurvára fontos a lazítás és a meditáció. Meditáció? Jelen pillanatban beszívnék és elrejtőznék egy üres sikátorban. Még csak most fogtam fel, hogy rengeteg ember fogja végig nézni az ökölcsapást. Lesz aki nekem szurkol, és lesz aki ellenem.
- Nem tudom! Eléggé sápadtnak tűnik - szólalt meg mögöttem Billy. Félbe hagyta a hátam maszírozását, majd pocok mellé guggolt. Ketten úgy néztek rám, mintha szememből szeretnék kiolvasni az érzelmeket. Ez vicces! Én magam sem tudtam, hogy mit érzek, vagy gondolok. A graffitivel színesített ajtó csak résnyire volt nyitva, ezért tisztán hallottam az őrjöngő tömeg hangját. Sokan voltak! Rengetegen! Egyszerre kiabáltak, és vártak a pillanatra, amikor a ringbe kerülünk. A gyomor görcseim csak erősödtek. Úgy éreztem, hogy friss levegőre van szükségem.
