Az élet legszebb éveit az egyetem ajándékozza. De mi történik akkor, ha képbe kerül az ördög és betemeti magát a szívedbe?
Daxton Blake maga az ördög. Aki csak ismeri, tudja, hogy bölcsebb döntés távolságot tartani tőle. Mert Daxton olyan, mint egy...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Tűz és víz.
Ég és föld.
Rajta a bilincs és a ruha.
Így álltunk egymással szemben, mégis akartuk egymást. Tudtam, hogy a tűzzel játszom, érzem, hogy bármikor megégethetem magam, de mégis akartam őt. Megmagyarázhatatlan érzéseket, és gondolatokat váltott ki belőlem, Olyan ő, mint egy szűnni nem akaró, fojtogató érzés. Ha egyszer magával ragad, akkor nem ereszt. Daxton Blake akkor mutatta meg az igazi énjét, amikor a kedvemért megtanult jónak lenni. Csak azt nem vette észre, hogy ezzel ledöntötte falait és megmutatta, hogy milyen amikor szerethető. És a mai nap után el tudom mondani, hogy mi az, amit szeretek benne. Daxton Blake a maga módján valóban egy rohadék, egy igazi gazember. Egy férfi, aki csak szexre használja a nőket, viszont észre sem vette azt, hogy mit csinált velem. Nem csak közel engedett magához, de megerősítette bennem az érzést, ami arról árulkodott, hogy van egy igazán szerethető énje is.
Viszont a történtek után, nem tudtam, hogy mit gondoljak. Csak nézzétek meg! Nézzétek, ahogy gyilkos tekintettel négy biztonsági őr között áll. Figyeljétek, ahogy eres öklét összeszorítja, ahogy egy szempillája sem rebben. Talán ő lenne az igazi Daxton Blake? Egy olyan ember, aki szempillantás alatt elveszti maga felett az irányítást és meggondolatlanul cselekszik? Ő lenne a férfi? Az aki bilincsben állva, gyilkos tekintettel engem néz? Ti is látjátok a rabulejtően sűrű szempillái között csillogó, szinte óceán kék szemét? Ti is érzitek, hogy olyan harcok dúlnak benne, amit még én sem érthetek?
De mégis éreztem és akartam. Akartam őt. Úgy akartam, ahogy van. Nem gondolkodtam, csak megindultam felé. Láttam a szemében, hogy nem akar, de ez már késő. Megtörtént, aminek meg kellett. Hevesen süllyedő mellkassal hajoltam hozzá, de ott szúrt a legjobban, amikor az őr mögé lépett. Ezzel nem csak falat, de óriási szakadékot emelt kettőnk közé. - Daxton! - szóltam rá erőteljesen. Ő csak hátra lépett, hátát pedig az ajtófélfának támasztotta, majd így szólt:
- Menj el, Claire - mondta rá sem nézve. - Ez nem neked való hely! Az lesz a legjobb, ha megfordulsz, és vissza sem nézel - utolsó kimondott szó után kihúzott egy cigit a zsebéből, majd lassan meggyújtotta. A füstöt gondtalanul fújta ki. Úgy csinált, mintha nem érdekelném. Mintha nem örülne annak, hogy én itt vagyok. A fejemet csóváltam.
- Miért csinálod ezt?! - emeltem fel a hangomat. - Mi történt a buli óta? - tártam szét a kezem. Pocok felé pillantottam, de ő csak összehúzott szemekkel Daxton Blake-et figyelte. Talán pocok volt az egyetlen, aki megértette őt. Vagy talán ő sem. Az is lehetséges, hogy csak Daxton tudta, hogy mit érez, vagy gondol a szíve. De néha a szív engedelmeskedik az eszünknek és nem hallgat arra, amire valójában kéne. - Miért vagy ilyen távolságtartó, Daxton?
- Mert nem akarlak az életembe! - vállát megrántotta, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy megindul felém, ezzel oldalra löki az őröket, majd kettőnk közé teszi a bilincsbe vert csuklóját. - Nézd meg jól, Claire! Itt van a múltam, és itt van a jövőm is! - kiabálta. Nyakán és halántékán megjelentek az erek. Homlokára piros szín ütött ki, innen gondoltam, hogy mérges. Talán dühös, talán nem akar látni, de engem ez nem érdekel. Ragaszkodtam hozzá. Ragaszkodtam, mint egy gyerek az édesanyjához. - Neked nincs itt keresnivalód! Vidd el innen, én gecira befejeztem! - összerezzentem, amikor a falhoz baszta a legközelebbi széket. A fa szék apró darabokra tört, ezért a hangzavar közben a szám elé tettem a kezem. - Befejeztem! - kétszer az ajtóra csapott, de én nem akartam őt elengedni. Négy biztonsági őr ragadta hátra a kezét, de én tudtam, hogy ezt nem fogja elviselni.
