|Háborgó Szerelem|

Nyolcadik

Biztos tudni akarjátok, hogy mi történt a tegnapi napon. Fogalmazhatnék pontosabban, de tudom, hogy felesleges. Amikor a lépcső felé igyekeztem, megpillantottam egy lányt. Alapjáraton nem vagyok az a fajta férfi, akinek könnyű lekötni a figyelmét, viszont neki kibaszottul sikerült. Csak hátulról láttam, de a szívem mélyén éreztem, hogy közbe kell lépnem. Nem érdekeltek a következmények. Órák óta forrt bennem a düh, ami előbb-utóbb biztos, hogy robbant volna. Próbáltam magamban tartani akkor, amikor a lány mellé álltam és elküldtem a fickót, aki csendben utána jött. Az ilyen alakoknak legszívesebben kitaposnám a belét, és addig rúgnám őket, amíg mozognak. Az ijedt lány biztos azt hitte, hogy rá sem néztem. Nagyot tévedett! A világ legszebb tekintete azon az éjszakán rabolta el a figyelmemet. A sötétben úgy csillogott az ártatlan tekintete, mint egy most született báránynak. A kisugárzása arról árulkodott, hogy ő nem ide való. Mogyoróbarna haja gondosan össze volt fogva, ezért a szív alakú arca szépségében nem csak én gyönyörködhettem. A srácnak nem voltak jó szándékai, ezért csendben imádkoztam, hogy fogadjon szót nekem. Nem volt kedvem beverni a képét. A srác lelépett, miután észrevette, hogy velem nem okos dolog szórakozni. A csaj hálás pillantásokkal nézett rám. Nem akartam a szemébe nézni, hiszen tudtam, hogy ha úgy teszek: elgyengülök. Egy kibaszottul erőszakos és könyörtelen összecsapás várt rám, ezért csak magára hagytam. Ez történt tegnap este! Ami utána következett, arra nem voltam ennyire büszke.

- A bajnokunk még reggel kilenc órakor alszik? - félálomban voltam, amikor valaki a lábamat elkezdte rugdosni. A nyert meccs miatt annyira elfáradtam, hogy félholtként zuhantam a matracra. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy fizikai szempontból mindenem fájt. A hátamon és a nyakamon található zúzódásokról pedig ne is beszéljünk. A mérkőzés elején tudtam, hogy az érintetlen arcomon zúzódások lesznek, de arra nem számítottam, hogy mindenem fájni fog. - Csipkerózsika?

- Anyád a kibaszott Csipkerózsika - az egyetlen párnámat a fejem alá húztam, majd ujjaim közé vettem a pokrócot és betakartam vele a fejem. - Ha nem akartok meghalni, akkor azt tanácsolom, hogy hagyjatok békén - szuszogtam halkan.

- Vár a Harvard Egyetem! Takarodj ki az ágyból és zuhanyozz le - pocok akkora hévvel rántotta le rólam a pokrócot, hogy utána sem tudtam nyúlni. Mérgesen nyitottam ki a szemem, hiszen nem akartam elhinni, amit az imént mondott. - Daxton Blake! - teljes nevemen szólított, ezért felálltam, kirántottam kezéből a takarót, majd kicsiket pislogva feltettem a kérdést:

- Mi a bajotok van velem? Tegnap este megnyertem egy kurva ökölcsapást - léptem közelebb hozzá. - Legalább annyira tisztelnétek meg, hogy békén hagytok - fejemmel a matrac felé böktem. - Komolyan mondom, hogy szálljatok le rólam! Nincs kedvem az egyetemen szopni - kezemet széttártam, majd mélyen a szemükbe néztem. Nekem senki nem parancsolhat. Ha mégis elfogadom valakinek a tanácsát, az azért van, mert fontolóra veszem. Viszont mindenem fájt, az arcomat és a szemem környékét is bevérzett sebek takarták. Kurvára nem volt kedvem egyetemre menni. Egy dologra vágytam, az pedig az alvás. Bár gyerekkoromban is megtanultam, hogy lehet szétvert fejjel túlélni a hétköznapokat. Mégis a szemem előtt volt a jelenet, amikor belépek az egyetem ajtaján és mindenki suttogva pillant rám. Tegnap éjszaka rengeteg hallgató volt az ökölcsapáson, ezért biztos vagyok abban, hogy sokan felismernének. Főleg az a lány! Ti is emlékeztek rá, igaz? Arra a lányra gondolok, akinek megmentettem a csinos fenekét, attól a perverz állattól. Érdekes ezt kijelenteni, de a lelkembe égett a tekintete. Mellettem állva úgy nézett rám, mint egy kicsi egér a megmentőjére. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy a belőle áradó ártatlanság simogatja a lelkem és teljesen hatással van rám. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy gyönyörű volt. Tipikus insta celeb lány, viszont volt benne valami, amitől más mint a többi. Mindegy! Soha többé nem látom, ezért ezen nem is fogok többet rágódni.