Az élet legszebb éveit az egyetem ajándékozza. De mi történik akkor, ha képbe kerül az ördög és betemeti magát a szívedbe?
Daxton Blake maga az ördög. Aki csak ismeri, tudja, hogy bölcsebb döntés távolságot tartani tőle. Mert Daxton olyan, mint egy...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A másodpercek rohamosan teltek. A sötétben, a kivilágított szorító bal oldalán Daxton egymás után sorozta a négert, aki tömény vérköpések sorozata után, térdre, a koszos padlóra zuhant. Sötét arcán fájdalom jele tükröződött, amikor a fekete hajú férfi felemelte jobb lábát, majd lábfejével kiütötte az ellenfelét. A néger úgy dőlt a tatamira, mint egy halott ember. Arcán már nem látszott a büszkeség és a verhetetlenség. Miután a menetet lefújták és Daxton nyert, mindenki örjöngött és kezüket nyújtva örültek az új bajnoknak. Én voltam az egyetlen, aki az emberek között futva, megindultam Daxton felé. Határozottan felugrottam a szorító szélén, majd az egyetlen résen keresztül áthajoltam. A tömeg tapsolt, az emberek pedig kiabáltak. - Nyertél! - könnyeim között karoltam át Daxtont, aki fejét lógatva és levegő után kapkodva, vállamra hajtotta a fejét. Nem mondott semmit, csak nagyot nyelve átkarolt és belém kapaszkodott. - Ügyes voltál! - ragaszkodóan öleltem és minden eltelt percben csak jobban sirtam. A fáradt férfi megfogta a hajam és gyenge csókot nyomott a homlokomra. Lehajolt hozzám, majd apró mosolyra húzta az ajkát.
- Menjünk erről a szar helyről! Egyébként sem volt kedvem ide eljönni - rosszfiús vigyort villantott, majd izzadva átkarolta a nyakam és fejét lógatva a ring szélére sétáltunk. Ott pocok megveregette a vállát, majd nevetve széttárta a karját.
- Ezentúl minden ökölcsapásodra magunkkal kell vinnünk. Szerencsét hoz, ezt jól jegyezd meg! - kacsintott egyet, majd megcsóválta a fejét és félre állt, hogy elfogadja a pénzt, amit Daxton magának keresett. Az emberek között állva le sem tudtam róla venni a szemem, ezért szégyenlősen néztem a fiút, aki mellettem tornyosulva figyelte, hogy az ellenfele feltápászkodott a vér borította tatamiról. Az a baj az ilyen ökölcsapásokkal, hogy vérfolyás nélkül nem ússza meg az ember, ezért szomorúan fürkésztem Daxton-t, aki felvonta az egyik szemöldökét.
- Miért nézel így rám? - suttogását még a tömeg ellenére is hallottam. Olyan volt ez a pillanat, mintha össze lettünk volna kapcsolva. Számomra nem létezett más, csak ő. Nem figyeltem másra, csak a jégben úszott, fagyos tekintetére. A szeme egyszerre árulkodott veszélyről és fájdalomról. De akartam őt. Akartam ezeket a szemeket, vágytam erre a rosszfiús mosolyra és erre a fiúra. Mert nem csak elvarázsolt, de behúzott az oroszlán barlangjába. A fejemet csóváltam, majd izzadt derekát szorosan átkaroltam.
- Nem nézek én sehogy - válaszom után elkuncogta magát, majd fülemre simította a tenyerét, ezzel rá kényszerített arra, hogy szemébe nézzek. Elmondhatatlan érzések kavarogtak bennem. Mellkasomban dübörgött a szívem, mintha óriási lépés előtt állnék. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nyugodt voltam. Ép ellenkezőleg. Daxton-ból áradó férfias erő, a hő és a kisugárzása felkeltette bennem a nőt. Azt a nőt, aki bennem lakozik.
- De énn nézek - tenyerét óvatosan az arcomra simította, majd szinte lassított felvételben láttam, hogy hüvelykujjával végig simít az alsó ajkamon, majd lehunyt szemmel közelebb hajol hozzám. Fejemet enyhén oldalra biccentettem és lélegzetvisszafolytva érzékeltem, hogy közeledik felém.
