Az élet legszebb éveit az egyetem ajándékozza. De mi történik akkor, ha képbe kerül az ördög és betemeti magát a szívedbe?
Daxton Blake maga az ördög. Aki csak ismeri, tudja, hogy bölcsebb döntés távolságot tartani tőle. Mert Daxton olyan, mint egy...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Nem félsz?
A sötét égbolt alatt, a tücskök békés ciripelése között ülve úgy éreztem, hogy végre megtaláltam önmagam, és egy olyan személy mellett ülhetek, aki a világot jelentette számomra. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élveztem minden pillanatát. Olyan volt az egész, mintha egy másik világba repített volna. Nem létezett más, csak ő. Ő volt az, aki irányított, aki elvarázsolt és új dolgokat mutatott meg nekem. Nem tett semmit, nem hozta le nekem a csillagokat, nem vásárolt drága ékszert, mégis ott volt és elvarázsolt. A puszta pillantása, az őszinte mosolya és a védelmező érintése csak közelebb vont a szívéhez. Ott a sötét égbolt alatt ülve jöttem rá arra, hogy nem az ékszerek, nem az ajándékok a fontosak, hanem a szíve ami végtelenül szeret. Az asztal közepén megfogtam a kezét, tetoválásait megcirógattam, hiszen tudtam, hogy mind jelent valamit. Ti is kíváncsiak vagytok, igaz? Engem is érdekelt, de nem voltam elég bátor ahhoz, hogy rákérdezzek. Furcsa! Hetekkel ezelőtt nem tudtam őt megfejteni. Egy kilátástalan útvesztő volt, egy feneketlen gödör, amin nem tudtam kiigazodni. Viszont most úgy érzem, hogy nem csak megismertem, de "megszelidítettem" őt. Még akkor is, ha nem ez a megfelelő szó rá. Tudtam és éreztem, hogy ő már hozzám tartozik. Én pedig hozzá tartozom. - A bajnokságtól? - arcomat fürkészve a fejét rázta, de láttam és éreztem rajta, hogy azért van mitől félnie. Vagy pontosabb, ha azt mondanám, hogy nekem van mitől félnem? Persze, hogy rettegek! Rettegek, hiszen baja eshet. És még ő sem tudja, hogy kikkel kezz megküzdenie a győzelemért. - Nem hiszem, hogy félnem kéne tőle. Tisztában vagyok a képességeimmel és az adottságaimmal - óvatosan nyújtózkodott egyet, fehér pólója feszült az izmos, kidolgozott vállán és a felsőtestén. Annyira kívánatos volt, annyira gyönyörű, hogy szívem szerint végigsimítanám minden férfias porcikáját. - Viszont nincs kizárva az, hogy megsérülök. És ha megsérülök? - kézfejemre csókot nyomott, majd a fejem mellett, a tó felé pillantott. - Miután ringbe szállsz, bármikor megsérülhetsz. Egy rossz lépés, egy megfontolatlan mozdulat, és hibát követsz el - fúrta tekintetét az enyémbe. - Viszont akkor szeretném, hogy ott legyél. Jobban harcolok, miközben tudom, hogy te ott vagy - kezével megtámasztotta az arcomat, hiszen látta rajtam, hogy szomorú lettem. Hogyne lennék az! Előttem ül ez a gyönyörű, kék szemű férfi és egyszerűen fájdalmas belegondolni abba, hogy megsérülhet. És, hogy miért? Azért, mert ha szeretünk valakit, akkor mindent megteszünk azért, hogy ő biztonságban legyen. Egyszerűen azért, mert mi emberek ilyenek vagyunk. Önző lények vagyunk, de akit szeretünk, azért bármit képesek vagyunk megtenni. - Beszéljünk valami vidámabb témáról? - vonta fel szemöldökét.
- Légyszi - ettem a görög salátát, aminek íze nem csak tökéletes volt, de zamatos és friss. A sajt aromájáról pedig nem is beszélve. - Még nem szeretnék arra gondolni, hogy szarrá verhetnek téged - villámmal felszúrtam egy sajt darabot, viszont hibát követtem el, amikor véletlen mozdulatnak köszönhetően Daxton felé hajítottam. A sajt a pólójára tapadt, ezért számra tettem a kezem, hogy ne nevessem el magam. - Jesszus! Nem tudom, hogy sikerült - az asztal felett áthajolva levettem a sajtot, de ő megfogta a kezem, és csillogó szemekkel tekintetembe nézett. - Nem akartalak megdobni - magyaráztam zavartan. Láttam, hogy őt nem ez érdekli, ezért kíváncsian oldalra biccentettem a fejem.
