Ismeretlen szerelem

12 fejezet

- Sophie mehetünk?- kiállítók fel idegesen az emeletre.
- Adj neki pár percet- jön ki anyám a konyhából.
A házunk felépítése olyan volt hogy a bejárattól három irányba tudtál menni az egyik a konyha és az étkező felé ment a másik a nappaliba vezetett az utolsó meg a lépcsőhőz ami felvezetett az emeletre.

Régiesebb házunk volt, mármint nem voltak mindenhol fehér falak és fénylő konyhaszekrény se.
A nappali például sárga színű míg a szobám kék.

Szóval nem voltunk modern család de mi vagyis én nekem ez elég volt.

Már körülbelül öt perc telt el mikor lépteket hallotam a lépcső felől.
- Sophie, te vagy ugye?
- Igen, nyugi- mondta telefonjával a kezébe.
- Mehetünk?
- Igen.

Épphogy csak elértük a buszt.
Sophie leült mellém és telefonját végre elrakta a táskájába és felém fordult.

- Ma is mész korrepetálásra?
- Igen.
- És ki korrepetál?- nézett rám izgatottan- Azt beszélik Matteo az.
- Várjál te honnan ismered Matteot?- húztam össze a szemöldököm.
Mert nem emlékszem hogy emlegettem volna neki max első napon mikor elájultam.

- Ugyan Amanda, őt mindenki ismeri.
Tényleg nem is gondoltam bele, milyen hülye vagyok.
Megforgattam a szemem.
- Persze hát ő a tökéletes.
A húgom csak röhögött a reakciómon.

- Nico!- kialtottam a folyosón.
- Igen?
- Segítesz?
- Mibe kéne?

- Ez biztos jó ötlet?- mondja velem bujkálva miközben Lucast figyeltük.
Nem, biztos voltam benne hogy nem jó ötlet de tudnom kellett mi baja van Lucasnak.
Ha már a barátom és jóba vagyunk illet volna elmondania de nem tette és ez aggódásra ad okot.
- Nem kéne megvárnod, hogy elmondja mert ha most megtudjuk és nem akarta elmondani az gáz.
Igaza volt, de sajnos volt egy rossz tulajdonságom, nagyon türelmetlen vagyok.

- Figyelj ha most nem csinál semmi érdekeset, akkor elmegyek- jelentette ki Nico mikor már lassan két szünetben figyeltük.
Igaza van és nekem is mennem kell korepre.
- Oké, köszi, hogy figyelmeztettél és majd talizunk.

Most Matteo előtt értem a könyvtárba, úgy gondoltam addig körülnézek.
Oda mentem a romantikus táblához és levettem egy számomra szimpatikus könyvet és megforgattam a kezembe, de nem tetszett ezért visszaraktam, ez így ment még pár alkalommal míg nem találtam egy fantasy és romantikus könyvet aminek még a tartalma is tetszett.
Egy tündérről szólt.

Megfordultam volna hogy oda vigyem a pulthoz hogy kikölcsönözzem mikor egy kar támasztotta meg a könyvespolcot és ezzel elzárva az utamat.
Értetlenül néztem fel a mosolygó Matteora aki zöld szemeivel nézett.
- Mit olvasol?
- Ezt- mondtam majd átadtam neki a könyvet amit megnézett és visszadott.
- Érdekes.
Ugyan már fogadni mernék ő nem ilyeneket olvas ha egyáltalán olvas mi lenne benne neki az érdekes?
- Már olvastam.
Az nem lehet!
- Nem hiszem el.
- Olvasd el és utána bebizonyítom.
- Rendben- mondtam mert úgyse olvasta el- Na kiengedsz, hogy nekiáll hassunk tanulni?
Még mindig pimasz mosolyával arrébb állt.

Másfél órával később elégedetten léptem ki mert ma már sikeresen értettem is valamit amiből amit Matteo magyarázott.

Lucas sétált el mellettem de nem vett észre, ideges fejét azonnal megláttam és hirtelen gondolatból követni kezdtem.

Muszáj volt, nem tehetek mást ha van egy barátod és nem tudsz róla mit tesz gondolkodás nélkül mindent megteszel érte.
Kíváncsian mentem Lucas utána de egy valamit nem vettem észre a mögöttem lévő alakot.

😬