Ismeretlen szerelem

15 fejezet

Kiderült, hogy Lucas rám már nem gondolt szóval miután huszadjára is elmondtam, hogy haza megyek végre elindultam..

Vajon mit csinál ez a kettő? 

Miért vannak ilyen veszélyes helyen?

Haza értem.

Boldogan ráztam le az előszobánkba a cipőmet, és kabátom mikor megláttam édes anyám mérges tekintetét amivel engem fürkészett.

Basszus ez nem lehet igaz! Nem hiszem el hát persze, hogy ideges nem is aludtam otthon.

-Amanda, magyarázatot várok!- szólt olyan hangosan ami még nem volt kiabálás de bele remegett mindenki aki a környéken volt velem együtt.

-Nem ugarhatjuk ezt át? Itt vagyok élek- mondta boci szemekkel, bár azt elfelejtettem hozzá rakni, hogy épphogy csak élek.

-Viccelsz velem? 

-Amanda!- jött le apám is az emeletről.

De jó hatalmas lecseszés lesz itt.

-Na gyerünk kisasszony ha este még egy üzentet se tudtál írni akkor most beszél, hogy ne keljen eltiltani téged mindentől!- hangsúlyozta anyám méreggel a hangjába.

Csak nem mondhatom el nekik, hogy kis híján elraboltak majd ott aludtam egy fiúnál az osztályomból a végén még félre értenék.

-Lucasnál tanultam.

Ez volt a legelső ötletem.

-Igen? Egész este? Hát eltudom képzelni mit tanultatok- mondta ki anyám.

-Nem, nem ti tudjátok a legjobban, hogy Lucas és köztem nincs semmi!

Ezt nem gondolhatják komolyan!!

-A tegnapi után már semmit se tudunk, de legalább a húgodnak szóltál volna!

Ez az Sophie!

-De neki szóltam!

-Igen?- kérdezte apám- Sophie gyere le egy kicsit!

Mikor a húgom sikeresen leért szerencsére megvédett és igy nem egy éves büntetést kaptam csak dupla házi munkát.

Délután beterveztem, hogy felhívom Matteot de egyszerüen nem tudom rávenni magam.

Itt fogom a telefont  a kezembe és várom, hogy megszólaljon.

Körübelül fél óra várakozás után megcsörrent a telefon és ő volt az!

-Matteo?- kérdeztem félénken.

-Én vagyok az kislány.

Megnyugodtam nem volt szomorú vagy fájdalmas hangja szóval talán nem lehetnek olyan veszélyesek.

-Jól vagy?

-Igen, de gyere ki beszéljük meg máshol- hangja a végén egy motor hangjába fulladt ezzel együtt hallotam ugyan ezt a hangot a házunk előtt. 

-Te itt vagy?- elnevettem magam.

-Igen na gyere várlak.

Sikeresen kijutottam a házból.

Matteo a motorjának támaszkodva nézett rám zöld szemeivel.

Nem tudom mit csináljak most megöleljem? Egyáltalán mi együtt vagyunk? Igaza volt muszáj beszélnünk.

-Gyere elmegyünk valahova- mondta majd felém nyújtotta a másik bukósisakot. 

-Tudod régen imádtam ide járni- mondta majd leült mellém a pokrocra amit pár perce leterített. 

Egy csodás helyre vitt.

Épphogy csak kiértünk Rómából elfordult egy rejtett utón és felvitt egy olyan helyre ahonnan be lehet látni az egész várost. 

-És most már nem?- kérdeztem meglepődötten mert képtelenség elhinni, hogy valaki nem jár ide.

-Nincs kivel, tudod ha lenne valaki.

-Hány lánynak adtad már be ezt a dumát?- forgattam meg a szemem.

-Egynek.

-És ki az?

Kíváncsi voltam ki az ugye Lucas már jó régen de emlegetett egy lányt.

-Te- mondta majd közelebb hajolt és megfogta az arcom majd megcsókolt.

Reagálni se volt időm.

-Matteo- suttogtam két csók között.

-Hm?

-Semmi- kezeimet a nyaka köré raktam.

Inkább nem kérdeztem meg tőle amit akartam pedig tudni akartam de még túl korán lett volna.

Még nem szabad tudnom.

És lehet el se mondta volna.

Lehet megkellet volna kérdeznem.........

Bár ilyenkor még nem tudtam.