Ismeretlen szerelem

18 fejezet

- Nem ez nem történik meg- mondom szigorúan magam előtti asztalra nézve várva hogy felkeljek az álomból.

- Biztositalak, hogy szinte biztos vagyok benne hogy megtörténik- mondja még mindig Lucasék asztala felé néző Matteo.
- Szinte?- kérdeztem vissza- Jaj ne nézd már őket.
- Jól van de olyan béna.
- Ki?
- Lucas- int a testvére felé.- Mármint olyan bénán néz ki ennél én biztos jobban csókolok.

Nem hiszem el ugye Matteonak nem ilyen gondolatai vannak?
- Most téged tényleg ez izgat?
- Igen- mondja teljesen őszintén- amúgy ki is az a csaj?
- Mia.
- Tudnom kéne?
- Hát nem tudom, én elég jóba vagyok vele.
Hátra kell néznem!

Lehet még se kellet volna mert azok ketten eskü még mindig falták egymást.

- Idelye menni mielőtt gerincferdülést kapsz- áll fel Matteo majd az egyik kezemet megfogva húz magával.

- Hová megyünk?- kérdeztem mikor már a suliból rángattot ki.
- Hozzánk.
Hirtelen felsem tudtam fogni mit mondott, de mikor leesett megálltam egy pillanatra.
- Hozzátok?- néztem a mellettem sétáló fiúra.
- Igen.
Tudni kell, hogy ott még nem voltam.
És még nem is igen akartam.
- Nem csak mit fognak hozzám szólni a szüleid mármint én nem vagyok olyan szép mint Például Bria meg ha beszélni kell bepanikolok- soroltam volna tovább ha Matteo nem szakít félbe.

- Fejezd be, nem kell ennyire rásteszelni tudom hogy bírni fognak vagyis anyám biztos.
Hát jól van egy próbát megér max leégetem magam az nem olyan rossz nem?

- Megjöttem- kiállított Matteo mikor beléptünk egy nem kicsi ház a sőt meg merem kockáztatni, hogy a mi házunknál kétszer nagyobb ha nem háromszor.
- Szia szívem- lépett ki egy negyven körüli nő a jobb oldali helyiségből ami szerintem a konyha.

- Jó napot- köszönök felénken.
- Szia örülök a találkozásnak- jön oda hozzám Matteo anyukája akinek még mindig nem tudom a nevét és ..... megölel.
Tanácstalan néztem Matteora aki csak nevetett.
- Te vagy az első akit bemutat- mondja nekem a nő miközben elenged- Kértek valami inni?
- Igazság szerint a szobámba leszünk- mondta a fiú mellettem.
- Rendben ha kérték valamit szóljatok.

Matteo szobája egyszerű szürke színű volt szekrényekel és egy francia ággyal.
Rend volt.

Ilyet még sose láttam mármint persze hogy láttam csak még nálam sincs tisztaság.
Annyira meglepődtem hogy a küszöbén meg is álltam a szobának és bámultam az éppen az ágyra leülő fiút.
- Nem jösz beljebb mert elég kellemetlen lenne ha ott állnál végig- röhögött.
- Hová ülhetek?
- Úgye most ezt nem kérdezted meg?
- Hát nem akarok semmit se elcseszni- vallottam be őszintén.
- Na gyere- mutatót az ölébe mire mégjobban zavarba jöttem.

Hogy lehetek ennyire béna volt már barátom de valahogy ez más.
Norman sose volt olyan törődő és kedves mint Matteo.
Nem figyeltem mert időközben Matteo egy mozdulattal felemelt és oda cipelt ahol az előbb ült majd már csak arra eszméltem fel hogy ő ölébe ültem.

- Na min gondolkoztál éppen?- kérdezte miközben kezeivel a derekamat cirogatta.
- Ja semmi csak elbambultam- mondtam kissé kotyagosan- Kérdezhetek valamit?
- Igen.
- Aznap mikor Lucast követtem ő mit keresett ott?

Hellóka
Jó régen volt rész és Nem is hosszú de azért remélem tetszik🫶🏻
Jó hétvégét!