Hemmo •hemmings• ✔️

Tizenhárom

L E N A

Direkt a leghangosabbra vettem az ébresztőm. Kikászálódtam az ágyamból, de nem kapcsoltam le a telefonomat, hogy biztosan felébredjek. Calum már előbb elment, nehogy megint az legyen, mint tegnap. Persze én még félàlomban voltam, mikor elment, de azért motyogtam neki egy sziát. A düh hajtott az iskola felé, a Lukenak címzett dühöm. Felöltöztem, kifésültem a hajam, kivakoltam magam, és elimdultam. Ashton a nyomoban lihegett, és a bandana-jat igazgatta.

- Gyere már. - siettettem feszülten.

- Mi van, megy a buszod? - próbàlt humorizálni, amit én csak egy ideges mosollyal díjaztam. Innentől zökkenőmentes volt az utunk a suliba, így nagy léptekkel trappoltam be a kapun. Ahogy Luke-hoz értem, felemeltem a kezem, ami az arcán csattant.

- Te teljesen megőrültél? - háborodott fel, egyre pirosodó arcához kapva.

- Még te kérdezed? - fortyogtam. - Te megverted a legjobb barátomat. Sőt, ha jól tudom, az illető a te legjobb barátod is. - üvöltöttem a képébe. Amber messziről, gúnyos mosollyal figyelt minket.

- Te utolsó ribanc! Takarodj a szemem elől, kurva! - hadarta Luke, én pedig bevágtattam a sulinkba. Egyenesen a mosdó felé vettem az irányt, ahol bezárkóztam a egyik fülkébe. Hát, idáig is eljutottam. Egy koszos női mosdó egyik fülkéjében, a lehajtott vécécsészén zokogtam. Hirtelen az ajtó csapódott, én pedig elhallgattam. Egy pillanatig csönd lett, csak az én szipogásomat lehetett hallani.

- Lena, tudom hogy itt vagy. - dörömbölt Calum. Ez komolyan bejött a női mosdóba?

- Mit akarsz? - szipogtam.

- Téged. Most. Kinyitni. - felelte, mire elfordítottam a zárat, Calum pedig feltépte az ajtót. - Lena.. Kérlek. Ne sírj. Minden rendben lesz.

- Szar duma. - mondtam, mire a két keze közé vette az arcomat.

- Hé. Elég. Luke nagyon szeret téged, ezt te is tudod. Ki fogok békülni, előbb utóbb. - suttogta, mélyen a szemembe nézve. Viszonoztam a pillantását, mire közelebb hajolt. Ajkaink súrolták egymást, szinte egymás szájából vettük a levegőt. Calum a számra tapadt, és óvatosan csókolni kezdett. Viszonoztam a csókját, mire felbátorodott, és átkarolta derekamat. A nyaka köré fontam a kezem, mire kinyílt az ajtó.

- Csesszétek meg!

- Luke.. - szakadtam el Calum ajkaitól, aki leejtette maga mellé a karjait.

- Kibékülni jöttem, basszátok meg! De folytassátok csak a nyálcserét, nem zavarlak titeket. - lenéző tekintetéből sütött a megvetés. Sietősen elhagyta a mosdót, én pedig utána indultam. Az ajtóból még visszanéztem egy pillanatra.

- Sajnálom. - mosolyogtam erőtlenül Calum-ra.

- Menj. - viszonozta a mosolyomat haloványan. Kirohantam a folyosóra, majd az udvarra vezető út felé vitt a lábam. A lépcsőn hirtelen megbotlottam. Lezuhantam, és a kemény betonnak vágódtam. Hirtelen minden összefolyt. Zavart kiáltások. Lábdobogás. Szirénák. És végül sötétség.

Csipogás. Klórszag. Fehérség.

- Lena. - a hang nem volt ismerős. Hunyorogva nyitottam ki a szemem. Egy nővér állt fölöttem. - Hogy vagy?

- A fejem. - motyogtam. - És a karom. - néztem az említett testrészre, ami gipszben volt. Kikerekedett a szemem.

- Ez normális. - nyugtatott meg. - Szólok a doktor úrnak, és a rokonainak. - mondta, majd kiviharzott. Egy magas, szőke, fiatal férfi jött be.

- Lena. Végre, hogy felébredtél. - közelítette felém.

- Doktor úr... - nyögtem ki. A három srác jött be a doki mögött.

- Lena.. Nem doki vagyok.

-Hm? Akkor?

- Luke vagyok. - hangjából elkeseredettség sütött.

- Ne haragudj, de... - nem fejeztem be, a fejembe nyilalló fájdalom miatt.

- Nem emlékszel rám. - eresztette le a vállait. Ekkor egy fehér köpenyes férfi jött be.

- Miss Irwin. - mosolygott rám. Halvány mosollyal viszonoztam a gesztusát. - Nos. - lapozott bele a papírjaiba. - A jelek szerint minimàlis emlékezetkiesést szenvedett. Az agyrázkódás enyhe, a karja hamar összeforr. Holnapig biztos nem mehet haza, majd a viziten eldől. - közölte. Kérdés?

- Mikor tér vissza a memóriája? - kérdezte a szőke srác.

- Szerintem még ma. - mosolygott bíztatóan, majd kiment.

- Lemegyek kávéért. - mondta a szőke, és kiment a kórteremből.

- Ash. - szóltam, mire megszorította a kezem. - hogy hívják azt a szőke srácot

- Luke-ot? - szeme elkerekedett, ajka szétnyílt, O betűt formálva.

- Minden bizonnyal.

- Nem emlékszel rá?

- Nagyon úgy látszik.

- Kurva életbe. - szaladt ki a száján. - Nem baj. Vissza fognak térni az emlékeid. Azonban. Luke a barátod, viszont berágott, és most fasírtban vagytok. Vagyis voltatok.

- Ahaaa. - bólogattam, de nem volt jó ötlet. A fejem hasogatott, viszont egy emlékkép tért vissza. Luke ölelt a suli előtt. Ez az egy kép jelent meg a fejemben, azonban én ennek is nagyon örültem. Kiküldtem Ash-t, hogy szóljon egy nővérnek. Megkértem, hogy szedjék ki az infúziót, majd kértem egy jégakkut is a fejem alá. Luke eközben visszaérkezett, és az ajtóban állva nézett. Tekintetéből mérhetetlen szeretet sütött.

Két nappal később engedtek ki a kórházból. Majdnem minden emlékem visszatért, Luke-al pedig kibékültünk. Azóta minden este nálam alszik, ráadásul lesi minden kívánságomat. Ezt még élvezem is. Suliba nem engednek még a dokik, így a hétköznapjaimat is otthon tengetem. A fiúk minden nap meglátogatnak, párszor Ingrid is befutott.
Apropó, a gipszem. Hát, az sem maradt fehér sokáig. Tele van szívecskékkel, Ash, Mikey, Cal, és Luke neveivel, idióta rajzokkal, továbbá khm.. Valamelyik agyhalott rárajzolt egy.. Khm egy faszt. Ez az hülyegyerek természetesen Mikey volt.

- Most mér'? Tök szép lett. És élethű.

- Bazdmeg Mikey. - a könnyem is kicsordult, annyira röhögtem.
Hát, valahogy így telnek a napjaim. Ma a fiúk megígérték, hogy hoznak pizzát, így először csak Luke érkezett meg. Befekedüdt mellém az ágyba, és megcsókolt. Ép karomat a nyakára tettem, míg ő a hajamba túrt.

- Hey emberek. Itt a pizza. - ordított fel Mikey, mire a megható pillanatunknak annyi lett. Köszi, igazán.

Hey babes
Ócska kis rész lett. Nitaa_5SOS -nak köszönjétek a mostani sok részt, sürget állandóan. :D
Remélem, hagytok nyomot magatok után, és remélem nem okoztam csalódást.

Láv❤️
S.