Bucky állandó orvosi kísérője Dorothy, aki a helyes működésére felügyel, hogy a katona pontosan végezhesse munkáját. Mindketten az 1900 évekből maradtak vissza.
Dorothynak viszont különleges képessége van: egyedül ő tud érzelmileg hatni a rideg Buc...
Bucky nem érzett mást, csak az autó kíméletlen rázkódását, és a kezére meg a lábára feszülő fém bilincseket.
Látta Dorothyt, ott volt velük, őt is elfogták. De nem engedték oda hozzá. Betuszkolták ebbe a kalitkába, remélve, nem tud szabadulni belőle. És tényleg nem tudott, akárhogy próbálta is. Nagy falat vol ez neki.
Hamarosan érezte, hogy a kocsi megáll, őt pedig kiemelik. Zárkáját lecsatlakoztatták a csövekről, így egy pillanatig nehezen viselte az oxigénszint zuhanását, de hamar megszokta. Kikerült a fényre, és észrevette őt.
Dorothy az egyik autó mellett ácsorgot, kezében zsebkendőt szorongatott. De nem csak Bucky vette őt észre, hanem Steve is.
A Kapitány odament a lányhoz, megragadta a vállánál, kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. Nem akart fájdalmat okozni, de a meglepetés ereje majdnem ledöntötte a lábáról.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Dorothy - kérdezte nagyokat pislogva. -, te vagy az?
Dorothy felnézett, arcára halvány mosoly terült.
- Igen Steve, jó, hogy még emlékszel rám...
- De hát, hogyan?
- Hosszú történet, majd egyszer elmesélem, de most menjünk inkább.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Steve társa már a csarnok másik végében állt, ott volt vele egy nő is, Sharon, a lány már ismerte egy aktából. Peggy rokona...
- Ez itt Everet Ross, az igazgatóhelyettes.- mutatta be főnökét.
Az alacsony férfi bólintott, volt a Kapitányhoz néhány szava, majd Dorothy felé fordult.
- Maga meg ki?- vonta fel a szemöldökét.
- Mrs. Barnes- válaszolt a lány, nem figyelve közben Steve meglepett, kérdő tekintetére, akivel legközelebb az iroda felé futó folyosón futott össze.
- Mrs. Barnes?- kérdezte. - Hogy?
Dorothy mosolygott, de szemében megmaradt a tompa fény.
- Igen, eljegyzett...
Buckyt betolták egy kisebb szobába, vele szemben asztal állt. Újra visszarakták a csövekre, így friss levegő töltötte meg a tüdejét, ám ez nem igazán hozott neki megkönnyebbülést. Csak a szerelmét akarta látni, megkérdezni, jól van e, nem bántották e. De nem engedték neki, nem nézhette őt.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Dorothy a képernyőkkel berendezett szobában ült, a monitoron Buckyt figyelve. Látszott rajta, nyugtalankodik, legalábbis belül nincs minden rendben. Oda akart rohanni hozzá, megölelni, azt suttogni a fülébe, hogy nincs semmi baj, ezen is túljutnak majd valahogy.
A képbe blépett még egy személy, az asztal mellé sétált, rendezte a kezében lévő papírköteget, majd megszólalt.
- Hello Mr. Barnes. Az ENSZ küldött ide, hogy kiértékeljem magát. Leülhetek?
Mivel választ nem kapott, helyet foglalt, üres aktatáskáját letéve maga mellé a földre. Folytatta:
- A keresztneve James?
Továbbra sincs válasz, reakció.
- Nem ítélkezni jöttem, csak feltennék pár kérdést. Tudja, hogy hol van, James?
Semmi.
- Nem tudok segíteni magán, ha nem beszél velem, James.
Bucky lassan felemelte a fejét, rekedtes hangján szólalt meg.
