A Vonzás törvénye | ✓

tizenkettedik fejezet

Ernyedt testem szorosan a fának simult, éreztem, ahogy kérgének éles dudorai a bőrömbe vájnak. Nem sírtam. Már így is elejtettem az összes könnyemet, amit csak bírtam. Egész életemben folyton bőgtem, mert gyenge voltam. Nem számított, hogy hányszor kapom meg ugyanazokat a szavakat, élük mégis megsebzett. Létezik egyáltalán olyan ember, akiről tényleg leperegnek a bántalmazások? Lehet valaki ennyire erős? Mert én kétlem.

Mind azt mondogatjuk, hogy erősek vagyunk, mikor belül mind rothadunk a gyengeségtől. Nincs olyan ember, aki szembe tud szállni a szeretteinek káromló szavaival. Eljátsszuk, hogy nem érzünk semmit, mikor belülről tombolunk, mint egy megbolondult bika. Ha pedig egyedül lehetünk, kisírjuk a bánatunkat. Velem legalábbis ez történt. 

Halkan felnevettem, a gúnyos hang vasmarokkal szorította a torkomat. 

Zsíros tincseimbe túrtam, tehetetlenül meredtem a csillagokra. Vigaszt kerestem bennük, de ők is elfordultak tőlem. Mindenki elfordult. Mert tényleg megérdemeltem azt, amit kaptam azért cserében amit tettem. 

A mai napig lassan éledező szívem újból szemcsékre mállott, mint a tenyerünkbe szorongatott homok, amit megérint a víz. Szanaszét csúszott, engem is magával rántva. Üres tekintettel pásztáztam végig az üres utcát, a madarak csicsergése mellett hallottam a tücskök boldog ciripelését. Jó volt hallgatni, jó volt egy kicsit egyedül ücsörögni.

Fogalmam sem volt arról, hogy ezek után mit kezdjek magammal. Vissza csak nem mehetek, hisz apám egyértelműen ki fog dobni az utcára, várnom kellett míg lenyugszik.

Talán megbánta a szavait? Ugyan megértettem hirtelen haragját, mégsem éreztem azt, hogy jogosan hordott el. Egyértelműen kegyetlen voltam Mirandához, de apám hozzám volt az éveken keresztül. Egyszer sem engedhettem meg magamnak, hogy kiakadjak? Mirandának egyetlen rossz szava sem volt ellenem, de bennem annyi ellenszenvet szült csupán az, ahogyan apámra vezette örvénylő szemeit. 

Féltem. Féltem attól, hogy talán apám rájön, hogy ezzel a nővel akar élni és családot alapítani. Új lappal indíthat. A múltat eltörölheti, letagadhat újból és elkezdhet egy új életet, új gyermekekkel, új feleséggel. 

Megtöröltem a szemeimet és egy mély sóhaj mellett összeszedtem magamat. Hátra se tekintve sétáltam el egyenesen a kacskaringós utcán. Nem tudtam, hogy hova mehetnék. Eszembe jutottak Riverék, de nem akartam a terhükre lenni. A zsebeimbe gyűrtem a tenyereimet és lehajtott fejjel szédelegtem tovább. Fürtjeim eltakarták az arcomat, a könnyek után maradt vörös, bőrtelen felületet. 

Csak néhányan szédelegtek az utcákon, senkinek sem tűnt fel, hogy egy újabb fiatal mászkál az utcán holt sápadtan. Részegnek hittek. Elmosolyodtam, bár nem tellett többre egy fáradt vicsornál. A veszekedés is kiszívta belőlem az életerőt. Lábaim kocsonyához méltóan remegtek, nem mentem tovább. Leheveredtem a földre, a beton átadta a nap folyamán összeszedett meleget, bizsergő forróság kúszott végig rajtam. Telefonomat előhalásztam és fittyet hányva előző gondolatmenetemre előkerestem River számát, ám ekkor egy ismerős illat kúszott az orromba. Se Jared, se Howl nem rendelkezett ilyen férfias szaggal. Friss menta illat keveredett a saját szagával. Óvatosan felemeltem a fejemet, Lewis barna szemei fúródtak az enyémekbe.

Azonnal felém nyújtotta a kezében szorongatott félliteres üveget, hatalmasat nyögve kortyoltam az italba, máris élesebbé tette a látásomat. Mohón ittam ki az üveg tartalmát, a mellettem ülő fiú csak mosolyogva nézett.

- Hát veled meg mi történt? - kikapta a kezemből az üres üveget és legközelebbi kukába dobta. Felhúzott a földről. – Rosszabbul festesz, mint egy mosott szar.