A Vonzás törvénye | ✓

tizenötödik fejezet

A történtek után a kapcsolatunkba nem következett be semmi változás, minden ugyanúgy folyt tovább mint azelőtt. 

Howl Roxy ajkain csüngött míg én River és Jared között foglaltam helyet. Megpróbáltam rájuk se hederíteni, de voltak olyan pillanatok, amikor tudatalattim döntött úgy, hogy rájuk vezetem a szemeimet. A gyomrom azonnal összeugrott és keserű szájízzel pillantottam vissza a hullámzó óceánra. Talán volt valami egészen megnyugtató abban a hullámzó végtelenségbe. Valami, ami elterelte a figyelmemet róluk. 

Sóhajtva terültem el a szalmából készült lepedőmön és tenyeremet ernyőként használva hagytam, hogy a napsugarak végre támadásba vehessék naptejben úszó végtagjaimat. 

Mellettem River ásítva bucskázott át a hasára és a hátát kezdte süttetni a napon. Akárhányszor elhaladt előttünk egy fiú, mindegyik megbámulta kerek popsiját. Nevetve döntöttem hátra a fejemet és figyeltem River mit sem sejtő, ártatlan arcát. 

Amikor egy srác még füttyentett is hozzá a társaságunkban ücsörgő szőkeség felkapta a fejét és kibámult az ernyő alól.

 - Akarsz valamit?

A sötét hajó fiú először észre sem vette, hogy hozzá szóltak szemtelenül bámulta tovább, ám amikor Howl kimászott mellőlünk és a fiú elé tornyosodott, egoista képére egy ijedt grimasz ült ki.

 - Kérdeztem valamit.

 - Bocsi nem tudtam, hogy a csajod – hebegte zavartan a fiú.

 - A csajom az ernyő alatt fekszik.

 - Szia! – integetett ki Roxy.

Hangosan elröhögtem magamat, arca elvörösödött, látszott, hogy fogalma sincs arról, hogy erre most mit válaszolhatna. 

- Figyelj, haver szerintem inkább menj – kurjantott ki mellőlem Jared.

Lewis helyeslően bólogatott. Erre már River is felkapta a fejét, megfordult és az ijedten eliszkoló fiú után meredt. Kérdőn vonta össze a szemöldökét, először rám nézett majd a fivérére.

- Lemaradtam valamiről?

- Dehogy – rázta meg a fejét Howl. – Minden a legnagyobb rendben van.

Egy idő elteltével mi is lassan szedelőzködni kezdtünk. Mosolyogva néztem az éhező hullámokat, melyek mohón kaptak a homokos partba. Figyeltem egy ideig a fejünk felett köröző sirályokat, a gúnyos nevetésüket, de végül egy halk mosoly mellett búcsút mondtam a gyönyörűen hullámzó óceánnak. 

A kocsiban ülve mindenki a saját gondolataiba süllyedt, River  a telefonján pötyögött valamit, míg én szemeimmel az egyre csak távolodó óceánt figyeltem, már egészen eltörpült, nem tűnt másnak csak egy távolban húzódó pocsolyának. 

Mikor az autó leparkolt a házunk előtt integetve köszöntem el a többiektől, akik nevetve integettek nekem a távolból is. Lassan az autó elveszett az egyik kanyarban én pedig elindultam a jól megszokott házunk felé. A hajamba túrva nyitottam ki az ajtót, odaintettem apának, aki ezzel le is zárta a beszélgetést. Nem tette szóvá, hogy egy szó nélkül leléptem, egyszerűen hagyott. Nekem pedig ez pont tökéletes volt. 

A szobámban töltöttem napom hátralévő részét. 

Reggel frissen keltem ki az ágyból, apa újból munkába sietett és egy puszit nyomva a kobakomra már el is iszkolt, mintha nehezére esett volna több időt velem töltenie. Még mindig tisztán élt az emlékezetemben az, amikor az ölelésébe zárva ringatott el, azóta nem kaptam semmiféle jelét annak, hogy az apám lenne. Néha-néha ledarálta a szokásos szövegét, de ennyi. Nem tisztelt meg többel.