Váratlan Szerelem ~Befejezett~

2. Rész

Adél

Vegyes érzések kavarognak most bennem, az utazással kapcsolatban. Rio De Janeiro gyönyörű, és talán ez az utolsó lehetőségem, hogy eljuthassak oda. De mégis... Nem túl fair dolog ez tőlem Ákossal szemben. Bár, ő nagyobb fájdalmat okozott azzal, amit tegnap a templomban tett. És hogy Diát idézzem: Foglalkoznom kell végre magammal. Nem Ákos érzéseivel, hanem az enyémekkel. És én azt érzem, hogy kihagyhatatlan ajánlat a Rió-ba való utazás. Épp ezért pakolgatok jelenleg a gurulós bőröndömbe. Nem tervezek sok ruhát vinni, csak annyit, amennyit arra a 4 n napra elhasználnék. Igen, 4 napig fogjuk süttetni a hasunkat Rió-ban. Utána néztem az időjárásnak, ami fokozottan meleget mutatott, így többnyire a vékonyabb, szellősebb ruháim kerültek elő, de azért elővigyázatosság alapján némi melegebb ruhával is megpakoltam a csomagomat. A bőröndöm fedele nem akarodzott lecsukódni, ezért a klasszikus megoldást választottam, melynek a neve: Tehénkedjünk rá a mangalica testünkkel, és nyomjuk le a tetőt megoldás. Ennek segítségével valamennyire be tudtam cipzárolni, de azért nem árt majd rá oda figyelnem. Lebattyogok a konyhában pattogó anyához, aki Diával borozgat, immár békésen.
- Ti nélkülem borozgattok? - kérdem "háborogva", majd töltök magamnak egy kis Rozét. - Mire iszunk?
- Holnap utazunk Rió-ba, kisanyám - kacsint rám Dia, majd egy aprót kortyol a rózsaszínes folyadékból. - Én berúgok, az biztos. Persze veled együtt.
- Nem is te lennél - nevetem el magam.
Ebben a pillanatban csöngettek. Anya leteszi Rozéval teli poharát a pultra, és az ajtóhoz megy.
- Üdv - sóhajt fel egy ismerős hang az ajtó mögül.
- Ákos? - nyelek egy nagyot.
- Ha megbocsájtasz Ákos, rád csukom az ajtót - de azt Ákos megakadályozza.
- Csak pár percről lenne szó - könyörög Ákos. - Szeretném elmagyarázni, hogy miért tettem úgy ahogy.
- És ha Adél nem kér belőle? - szól flegma hangnemben Dia, ami a rosszálló tekintetemet váltotta ki belőlem.
- Akkor elmegyek. De ha csak Adél kér meg rá.

Lehunyom a szememben, és mérlegelni kezdem a dolgokat. Ha őszinte akarok lenni, szeretném tudni, hogy mire fel volt ez a megaláztatás. És nem hinném, hogy anyámnak és Diának kéne döntéseket meghozni helyettem. Épp ezért bólintok, jelezve anyának hogy engedje be Ákost, akivel a hálószobámba vonulunk, mert kétlem, hogy anya és Dia jelenlétében tudnánk nyugodtan, értelmes emberek módjára beszélni. Leülök az ágyam szélére, ellenben Ákossal, aki látszólag feszültebb, mint bármikor.
- Nem ezt terveztem - hallatja hangját pár percnyi kínos csend után. - És képzelem, hogy mennyire megaláztatva érezhetted magad, de úgy érzem, hogy jogod van tudni a tettem okát. Hallgass végig, aztán nyugodtan kivájhatod a szememet kanállal.
- Csupa fül vagyok - összpontosítok Ákosra.
- Még reggel teljesen biztos voltam abban, hogy feleségül akarlak venni. Semmi sem tántoríthatott volna el. De miközben az oltár előtt álltunk, elkezdtem gondolkodni, hogy én valóban készen állok e erre. Hogy elköteleződjek valaki mellett. És arra jutottam, hogy még nem. Kalandokat akarok, élni. És nem lehorgonyozni valaki mellett, aki sokkal jobbat érdemelne mint én - meséli Ákos.
- Le kellett volna ülnünk beszélni - temetem tenyerembe arcom. - Lemondhattuk volna az esküvőt, és akkor aznap nem kerülök ilyen helyzetbe.
- Mostmár bánom is, hogy nem így tettünk - foglal mellettem helyet Ákos.
- Azt hittem azért tetted ezt, mert már nem szeretsz - harapdálom ajkaimat.
- Hogy nem szeretlek? Ez badarság. Még most is szeretlek egy kicsit.
- Talán a sors akarta hogy így történjen - tűrök a fülem mögé egy hajtincset. - Más párt szán nekünk.
- Lehetséges. Nagyon haragudhatsz rám.
- Majd elmúlik - somolygok halványan.
- És most... Nem szeretnél megölni? Tudod, szétaprítani a mogyoróimat, kitépni a hajszálaimat, serpenyővel kikergetni a lakásodból?
- Miféle szociopatának nézel te engem? - nevettem. - Egyben maradsz, nyugodj meg.
- Nagy kő esett most le a szívemről - nevet Ákos.