Váratlan Szerelem ~Befejezett~

11. Rész

Gyorsan felpattanok a helyemről, és átverekszem magam a tömegen. Meg kell akadályoznom, hogy még nagyobb patáliát csapjanak. A srácok igyekszenek szét szedni őket, már a bíró is a piros lapot lengeti a levegőben. Egy korlát, valamint egy Bernd Storck akadályozza utamat.
- Ki maga? - kérdezi természetesen angolul.
- Balázs barátnője - fedem fel kilétemet, majd megpróbálom átugrani a korlátot, de a szövetségi kapitány vissza ránt.
- Nem mehet be oda - szorítja csuklóm. - Csak rontana a helyzeten.
- Akkor mégis mit tegyek? - kelek ki magamból. - Nézzem tétlenül, hogy azok ketten egy barom miatt esnek egymásnak?
- Hogy mondja? - néz rám értetlenül Storck.
- Basszus - motyogom. - Inkább csináljon valamit!
- Csinálok is - fordul a kispados Bödéhez. - Dániel, induljon bemelegíteni. Kádár lejön a pályáról.

Nagy kő esik le a szívemről, mikor letelt a 90 perc. 3-1-re megvertük a Lett válogatottat. A fiúk picit kint maradtak még a szurkolókkal, majd levonulnak a pályáról. Diával az öltözőjükhöz sietünk, s berontunk az ünneplő válogatotthoz.
- Uh, ezt a látványt megtudnám szokni... - utal Dia a félmeztelen férfiak tömkelegére.
A szememnel keresni kezdem Balázst, de sehol nem látom.
- Storck-nál van - közli Szala.-Kádárral együtt.
- Kösz - eresztek felé egy halvány mosolyt. - Akkor mi most nem is zavarnánk tovább. Gratulálok, jó meccs volt! - majd kilépünk az ajtón.

Dia szája be nem állt, míg Storck irodája felé sétáltunk. Nagyon felvillanyozta a válogatottunk látványa. Remélem ez a "kis" balhé nem tesz kárt Balázs karrierjében. Ő a kapitány, neki kell összetartani a csapatot, példát mutatnia, s nem az egyik csapattársával kakaskodni a játék közepén. Feszülten ácsorogva, körmömet rágva várakozom az Iroda feliratú ajtó előtt. A gondolataim ezer felé zakatolnak. Kinyílik az ajtó, és Balázs lép ki rajta. Rögtön a nyakába ugrok, és nyakhajlatába fúrom arcomat.
- Ilyet többet ne csinálj - mormogom. - Semmit nem érsz el vele.
- Csak provokálni akart - simogatja hátamat, mely megnyugvással tölt el.
- Szeretlek - tapasztom ajkamat az övére.
- Szeretlek - mondja két csók között. - Anya eljött megnézni. Be szeretnélek mutatni neki.
- Most? - kezdek pánikolni.
- Nyugalom - fogja tenyere közé arcom. - Imádni fog. Sok jót meséltem neki rólad, és már követelte, hogy mutassalak már be a családnak.
- Ildi nagyon aranyos, komolyan - nyugtat Dia. - Egy tökfilkót szült, de ettől függetlenül a legédesebb nő akit ismerek.
A barátom magára sem veszi a tökfilkó megnevezést, jót nevet rajta, és biztató mosolyt küld felém. Gyorsított eljárásban mérlegelem magamban a dolgokat, és arra a döntésre jutok, hogy már elég ideje együtt vagyok Balázsal ahhoz, hogy megejtsük az első találkozásomat az anyjával. Ő is találkozott az én szüleimmel, ami jobban nem is sikerülhetett volna, a hirtelen távozásunktól eltekintve persze. Mi rossz történhetne? Magabiztosan bólintok, jelezvén, hogy készen állok. Egy öleléssel elbúcsúzunk Diától, és kezünket összefonva megyünk a stadion lelátójának első sorához, ahol kiszúrok egy szőkés barnás, Dzsudzsák feliratú mezt viselő hölgyet, kinek szeméből öröm könnyek folynak. Meglát minket, örömében felpattan, és fia nyakába ugrik.
- Büszke vagyok rád, kisfiam - örül Ildikó.
- Köszönöm, anya. Ő a barátnőm - néz rám Balázs.
- Horváth Adél, örülök hogy megismerhetem - nyújtom felé kezem.
- Kósa Ildikó - mosolyog. - És tegezz csak nyugodtan, nem vagyok én annyira öreg. Szóval te lennél a híres hölgyemény, akiről a fiam csak áradozni tudott nekem. Tényleg el lehet merülni a szép szemeidben...
- Anya - szól édesanyjára Balázs. - Nem muszáj lejáratni Adél előtt...
- De hát én csak az igazságot mondom...Vagy nem ezt mondtad volna? Azt hiszem mondtál valami olyasmit is, hogy ő az igazi számodra...
- Csak ugyan? - fojtom vissza a nevetésemet Balázsra nézve. - Mondott mást is?
- De még mennyit... Kettesben megvitathatnánk - kacsint rám.
- Ez csak természetes - vigyorgok.
- Úgy érzem, hiba volt bemutatnom titeket egymásnak - állapítja meg Balázs.