Váratlan Szerelem ~Befejezett~

17. Rész

Balázs álla az egyik pillanatban még a padlót verdeste, míg a másikban már a szemei csillogtak a boldogságtól. Telefonját velünk egy síkba emeli. Mikor rájövök hogy mire készül, nagy vigyorral az arcomon büszkélkedek a kamerának a gyűrűmmel. Balázs vigyora szinte már vicsorgásba megy át, de hiába. Mérhetetlenül boldogok vagyunk, és ez a lényeg. A vacsoránkat egy romantikus séta követte a városban, ami ha őszinte leszek, picit felül múlta a hajós vacsorát. Imádok este lófrálni Budapesten, pláne Balázzsal. Többnyire a picikről, s a közös életünkről beszélgettünk.
- Hogy állsz a kiköltözéssel? - érdeklődik Balázs. - Mostmár hajlandó lennél rá?
- Egy fokkal közelebb állok hozzá, de még pár napot kérnék. Nem lesz könnyű elmondanom a szüleimnek, hogy elhagyom Pestet. Megpróbálnának le beszélni...
- De biztosan megértik majd - puszil a hajamba. - Egyébként, a lakásomban van egy plusz szoba, amit kialakíthatnánk gyerekszobának.
- Ne szaladjunk ennyire előre - mosolygok Balázs buzgóságán. - Nehéz lesz egyszerre két gyereknek megfelelő szobát csinálni.
- A nemüket már lehet tudni? - kíváncsiskodik.
- Az egyikük kisfiú, a másikuk kislány... - közöltem nagy örömmel.
- El sem hiszem - túr a hajába Balázs.
- Pedig igaz - örülök.

Az emberek azt gondolhatták rólunk, hogy a diliházból szabadultunk, de oda se neki. Balázs apró puszikkal halmozta el arcom szegleteit, amik nevetést váltottak ki belőlem. Fel nem foghatom, hogy lehettem bármeddig is bizonytalan. Balázs a legcsodálatosabb ember akit ismerek, s mellette van a helyem. Ekkor a mobilom rezgésbe kezdett. Előkeresem a táskám legaljáról, és felveszem, megsem nézve hogy ki az. Nyilvánvaló...
- Hozzá megyek - közlöm azonnal Diával.
- Ádi, pezsgőt bontunk! - kiabál bizonyára Szalának. - Sok boldogságot nektek! Esküvő időpontja meg van már?
- Dia, alig 1 órája járunk jegyben - nevetem el magam. - Ezt te sem kérdezhetted komolyan.
- Nem lehet elég korán elkezdeni a szervezést - kuncog. - Holnap elmehetnénk ruhát nézni, meg a helyszínt is kikéne választani.
- Lassíts már - majd a vőlegényemre nézek, aki látszólag jót szórakozik az unokatestvérével való beszélgetésemen.
- "Segíts" - tátogom segítségkérően. Kikapja a kezemből a telefont, és a füléhez emeli.
- Megtennéd, hogy legalább ma nem zaklatod a menyasszonyomat? - mondja kimérten Balázs, de nem bírja ki nevetés nélkül. - Nem, nem viszed el holnap sehová!

Halkan kacagok, ahogy a két rokon veszekszik egymással. A hősök terén találtuk magunkat, amely így késő este kicsit kihaltnak látszott. Amikor Balázsnak végre sikerült megszabadulnia Diától, átnyújtotta nekem a telefonomat.
- Ez érdekes volt - jegyzem meg nevetve.
- Rossz hatással van rád, úgy érzem - jegyzi meg Balázs, visszafojtott mosollyal.
- Ne felejtsd el, hogy ő szervezte nekünk ezt az egészet - mosolyogtam.
Balázs csak csókot ad ajkaimra, s tenyerét a kerek hasamra helyezi. Ekkor rúgott egyet az egyik babánk.
- Ez mi volt? - kérdezte meglepetten Balázs.
- Megrúgott - vigyorgok mint a vadalma.

Éjfél előtt pár perccel érkeztünk a lakásomra, amiről egy ideig azt hittem, hogy üres, pedig nem így volt. Egy Szalai Ádám, s egy Dia feküdt a kanapémon, összebújva. A látványuk mindkettőnket megmosolyogtatott. Hang nélkül szeltük a lépcsőfokokat, és a hálószobámba mentünk. Átöltöztünk egy valamelyest kényelmesebb öltözetbe, aztán Diáékhoz hasonlóan, mi is összebújva aludtunk el.

Az első reggelem menyasszonyként. Valami különlegesebb érzésre számítottam, de helyette ugyan azt éreztem, mint minden egyes reggel. Fáradtságot, kedvtelenséget. Viszont a mellettem fekvő Balázs egyértelműen javított a helyzeten. Végig simítok arcélén, majd kiszállok az ágyból reggeli után kutatva.Dia és Ádám még mindig az igazak álmát aludták.  Valami édeset kívántam, így gofrit kezdtem el sütögetni, lekvárral és nutellával  megtöltve. Az édes illatokra a kanapémon punnyadó két fős bagázs is ébredezni látszott. Egyszer csak két kar fonódik a derekam köré. Nyakamba csókol, borostája csiklandozza bőrőmet.
- Jól eltűntél mellőlem - dörmög reggeli hangján. - De kárpótolhatsz.
- Ugyan mivel? - fordulok meg karjai közt.
- Mondjuk egy csókkal - ajkait az enyémekre tapasztja.
Belemosolyogtam a csókunkba. Beletúrok Balázs hajába, akit ez felbátorít.
- Ezt az ágyban intézzétek el - dől a pultnak Dia.
- Ezt én is mondhatnám - válok el Balázstól. - Akarom én tudni, mit műveltetek Szalaival a kanapémon?
- Csak aludtunk - közli. - Miután berúgtunk...
- Megérdemlitek egymást - röhögök. - Tényleg, mi van köztetek?
- Ühm, én asszem most lépek, beszéljétek ezt meg egymás között - mondja Balázs, majd puszit adva az arcomra ellilan.
- Nos akkor? - kíváncsiskodom.
- Mi magunk sem tudjuk. Működik köztünk a kémia, de egyikünk sem vágyik komoly kapcsolatra.
- De ez a húza - vona játék sem megoldás semmire - sóhajtok fel.
- Nem működne - sóhajtozik. - Alig látnánk egymást, és...
- Most fejezd be - fojtom belé a szót. - Ezek a leghülyébb érvek, amiket fel lehet hozni. Balázzsal mi is így kezdtük. És nézd, hol tartunk most.
- Köszönöm - mosolyog, majd a karjaiba zár, vagyis, próbálkozik. - Jó nagy már a hasad...
- Igen - írok le kör körös mozdulatokat pocakomon.