Váratlan Szerelem ~Befejezett~

8. Rész

Egyik szemem sír, a másik nevet. Boldog vagyok, mert Balázs még az Arab Emírségből is megtud lepni kedvességekkel. Ám ez a kedvesség rossz időpontott választott a megérkezésre. Míg vázába juttatom a növényt, végig érzem magamon Ákos és Dia tekintetét. Égetően hatott rám a pillantásuk.
- Kitől van az a csokor? - kérdi gyanakvóan Ákos.
- Én most, lelépek - hátrál az ajtó felé Dia. - Majd hívlak, Adél.
- Azt hiszem, fent felejtettem valamit - old kereket anya is.
- Remek - sóhajtok fel. - Figyelj ühm, előszőr is üljünk le. Kérsz enni, vagy inni?
- Nem, kösz - dől hátra Ákos. - Megkérdezem mégegyszer. Ki küldte neked ezt virágcsokrot?
- Mielőtt bármit elmondanék, szeretném ha tudnád, hogy mindaz amit tettem nem ellened szólt. Így hozták a körülmények. Mint tudod, Diával Rió-ba utaztunk egy pár napra, az esküvőnk utáni napon. Ott volt Dia unokatestvére Balázs is. Balázs már akkor érzelmeket táplált irántam, mikor mi még jártunk. Először óvtam magam tőle, mert ott voltál te, aki ám bár ott hagyott az oltárnál, nem érdemli meg, hogy ilyen hamar túl lépjek rajta. De ahogy teltek a napok, egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és megtörtént. Egymásba szerettünk. Borzasztó bűntudatom van, de remélem eltudod fogadni a helyzetet, és nem neheztelsz majd rám - teszem meg vallomásomat. - Tőle kaptam ezt a...
- Hol van most? - szakít félbe. - Merre van ez a senkiházi?
- Hogy mi? - döbbenek le, Ákos alpári beszédét hallva.
- Kösz, hogy ennyit jelentettem számodra. Egy kalap szart. Vagy még annyit sem. Meglátsz egy random férfit az utcán, és ráveted magad, mintha mi se történt volna? Ilyen vagy te valójában? Hogy ismerhettek ennyire félre...
- Te nem figyeltél rám? Nem akartam ezt. Próbáltam nem belé szeretni, miattad. Csak is veled, és az érzéseiddel törődtem.
- Ki kérte hogy ezt tedd?! Miért törődtél egyáltalán velem?
- Mert fontos vagy nekem Ákos, nem érted?!
- Látszik, mennyire.
- Akkora paraszt vagy, nem hiszem el - szabadulnak ki belőlem az indulataim. - Én hülye még foglalkoztam azzal, mit érzel, és bűntudatot éreztem, amiért ezt tettem. De, most már másképp látom. Ha nem esek bele Balázsba, nem tudom meg, hogy az az Ákos akit szerettem, meghalt, és egy tapintatlan tuskó testében éledt fel.
- Ezt nem hallgatom tovább - pattan fel dühében Ákos. - Légy boldog a kis Balázskáddal, hátha ő nem akkora tuskó mint én. Kiléptem az életedből.
- Szíves örömest teszek eleget a kérésednek - túrok a hajamba idegesen. - Most menj el. Nem akarlak látni.
- Ha könyörögve kérnél, akkor sem maradnék - csapja be az ajtót maga után.

Nyomorult.

Megrökönyödve rogyok a kanapéra, és tartom vissza a könnyeimet. Nem sírhatok. A sírás, a könnyek, a gyengeség jelei. Én pedig nem lehetek gyenge. Most a lehető legerősebbnek kell mutatnom magam, és azt mondanom:

Jól vagyok, köszi.

Egy kéz karol át, és húz közelebb. Anya a hajamba puszil, és simogatja azt.
- Sajnálom, kicsikém - sajnálkozik anya.
- Nem kell - törlöm le könnyeim. - Örülök hogy megtudta. Eggyel kevesebb titok nyomja a lelkem.
- Na és ez a Balázs...milyen srác? - faggatózik anya.
- Rettenetesen szeretem - mosolyodom el. - Amint visszajött, megismerheted.
- Reméltem is - mosolyog anya. - De biztos vagy benne, hogy ez volt a legjobb döntés? Ismered eléggé?
- Ha nem ismerném, nem jöttem volna össze vele. Anya, hidd el, hogy Balázsnál jobb embert nem igen lehet találni.
- Ha te mondod...
- Azt hiszem felhívom. Jól esne beszélgetni most vele.
- Akkor nem is tartalak fel tovább - majd puszit ad hajkoronámba. - Azon gondolkodtam, hogy sütök egy kis muffin-t - hozakodik elő a kedvenc süteményemmel, bizonyára a felvidításom céljából.
- Anya - forgatom szemeimet. - Nem kell. Az esküvő óta csak velem foglalkozol, és ezt értékelem, tényleg. De már jól vagyok, nincs szükségem pátyolgatásra. Inkább menj haza apához, és csináld meg apunak azokat a muffinok-at, úgy sem láttátok egymást az utóbbi időben.
- Rendben - sóhajt fel. - Várjuk a barátocskádat ebédre, ahogy hazaér. Vigyázz magadra!
- Ti is - ölelem meg édesanyámat. - Puszilom apát.
- Átadom - majd ő is elhagyja házamat.