"Fura ura"

2.3K 96 2
                                    

A kis porcelán elefántom helyeztem fel a polcomra majd kettőt hátra léptem és elégedett vigyorral nyugtáztam, hogy minden a helyére került.

-Hogy állsz?-kukkantott be anyukám a szobám ajtaján.
-Kész vagyok-dicsekedtem.
-Szuper. -nézett körül vidáman.-Szép lett. Meglátod milyen szuper lesz itt lakni. Közel a gimihez. Csudajó osztálytársakkal.- adott egy puszit a homlokomra. Nem tudtam eldönteni, hogy saját maga megnyugtatására mondta, vagy hogy engem meggyőzzön.
- Na pihenj egy kicsit. Aztán ha nincs már dolgod mára, elugrassz a suliba a papírokért meg egy csomagért? Nekem még lenne itthon dolgom...-kérdezte fáradtan.
- Aha, 10 perc és indulok. -néztem az órámra majd vissza anyára mosolyogva.
-Köszönöm-tátogta még visszapillantva az ajtóból.

Sóhajtva lehuppantam az ágymra és egy párnába fúrtam a fejem. A szüleim tudják, hogy eszem ágában sem lett volna magamtól ide jönni.

Hónapokig azon küzködtem hogyan lehetne megúszni. Utáltam költözni. Utáltam ismerkedni.Végül beláttam, hogy így a helyes. És azóta sem tudom, hogy jó döntes volt-e.

Miután összeszedtem magam, nyöszörögve felálltam az ágyamról és oda vonszoltam magam a szekrényemhez, hogy feltúrjam azt.

Előrángattam belőlle egy oversize fekete adidas pólót és egy rövid kertésznadrágot, hajam kontyba fogtam a teljes katasztrófa elkerülése érdekében, majd felkapva a cipőmet útnak eredtem.

Az iskola alig három utcányira volt tőlünk, így csak nyugodtan lesétáltam ezt a távot, közben pedig realizáltam a környéket ahol nap mint nap el fogok haladni. Végül megérkeztem az iskola elé.

Fejcsóválva néztem végig rajta. Jó nagy. Ami egyet jelenthet. Vagy is hármat is akár 1. Túl sok volt az alapanyag így nagyobbra építették. 2. Eleve egy rohadt nagy hotel volt és utána döntöttek úgy, hogy észt is adnak a városban lakó gyerekeknek. És végül 3. Nagyon sok gyerek jár ide. És ez az egyik legésszerűbb. Sajnos.
Amint megálltam a bejárat előtt, ez fogadott orbitális nagy betűkkel.

Kilencedikesek➡ Titkárság
Új diákok➡ Igazgatóság

Nem túl szerencsés úgy érzem 10. után átmenni másik suliba. És ez az érzés egyre csak erősödött bennem.

Így hát fogtam magam és beléptem az ajtón, mire egy érdeklődő szemüveges idős bácsi pillantott rám a porta mögül.

-Jo..jó napot!-intettem ügyetlenül.
-Szerbusz!-mosolygott rám. -Kilencedikes vagy?-kérdezte kedvesen.
-Nem uram, új diák-válaszoltam.
-Az igazgatóságon pedig már várnak.-bökött a fejével a lépcső irányába.
- És maradjunk Bob-nál!-kiabált utánnam mikor én már a lépcsőfokokat szelltem.
-Rendben Bob!-nevettem fel visszafordulva.

-Jó napot!- kopogtam be az igazgatóság nyitott ajtaján. A szobába belépve elfogott valami olyan érzés mintha zenei studióba léptem volna.

A falakon csomó CD-k voltak
bekeretezve és egy hatalmas nagy arany lemez díszelgett pont az igazgató asztala fölött. Stílusos.

-Sky Turner vagyok és a suliváltási papírok miatt jöttem.-mondtam rekedten.
-Áh, üdvözlünk Sky. Hogy tetszik az iskola? Biztos körbenéztél már.-mosolygott az igazgató úr.

-Ami azt illeti...még nem volt rá időm.- húztam el a számat.
-Sebaj! Lesz elég időd megismerni bennünket. Hétfőn pedig melléd fogadtatok valakit, hogy kiigazítson.A papírok pedig itt vannak-nyújtotta felém.- Évnyitóra hozd vissza  aláiratva őket kérlek, különben nem tudjuk kitölteni a szükséges dolgokat... Itt talász majd.-zárta le.

Nyúltam volna a papírokért de ő visszahúzta, mielőtt elértem volna azokat.

-És még valami.-tette hozzá.- Vedd nagyon komolyan amit mondok.-emelte fel a mutató ujját.- Légy óvatos! Nem tudhatod mi leselkedik itt rád...-mondta komoly arccal. Gondolom  látta a rémületet az arcomon, így diadalittasan felröhögött, majd ismét felém nyújtotta azokat. -Csak szivatlak!-nevetett.

-Igyekszem.-nevettem fel én is. Bevallom nem tartottam viccesnek... Egy pillanatra megállt bennem az ütő, végül óvatosan elvettem a papírokat.

- A csomagod pedig...-adott oda egy kisebb dobozt leragasztva.-Ebben van minden ami hivatalosan is azt jelzi, hogy a SlyFox High School növendéke vagy. Gratulálok!

-Köszönöm.-mosolyogtam őszintén. Nem számítottam ilyen vidám fogadtatásra. Ahonnan átjöttem, egyrészt apukám áthelyezése miatt, másrészt az osztály csillapíthatatlan bekepzeltsége miatt, kiemelkedő sport teljesítményüknek köszönhetően... amit rendszeresen (megalázóan) az orrom alá dörgöltek amikor csak tudták.

Nem vagyok sport ember. Inkább stratéga. A táncomat pedig nem fogadtá el mint sportot, így nem volt mit tenni.

-A hétfői viszontlátásra!-köszöntem el.
- Viszlát!

Feldobódva igyekeztem hazafelé, hogy elmeséljen szüleimnek, hogy nem is olyan borzalmas mint gondoltam, kivéve az igazgató szar hunora.

Sky, Sky, Sky, hogy te milyen naív vagy!

-Megjöttem!-dobtam le cipőmet. -Merre vagytok?-érdeklődtem.
-A nappaliban szívem!-kiabált ki anya.

Következő kép fogadott: Anya ül apa nyakában és villanykörtét csavaroz.
-Ugye tudjátok, hogy van létra?-neztem rájuk szórakozottan.
-Drágám, azt mondtad nincs létránk!-nézett apa nyúzottan (már ahogy sikerült) anyára.
-Most mondd, hogy nem jó buli.-örvendezett anya nevetve és leszállt apa nyakából.

-Nem az!-nevetett apu is.
-Na mi jót hoztál?- jött oda érdeklődni anya.
-Ezt alá kell írnotok-nyújtottam oda a paksamétát.-Ez pedig, idézem:" Hivatalosan is azt jelzi, hogy a SlyFox High School növendéke vagyok"-cuccok!-dobtam le a dobozt.

-Deszupii!-lelkesedett anya kivéve belőlle egy piros melegítőfelsőt egy hozzá való sötétkék melegítőnadrággal. A felső hátán egy merteni alakzatokból  kirajzolódó róka diszelgett a suli monogrammjával ellátva.

-Gyönyörű.-ironizáltam.
-Na, ebben aztán lehet sport ladyzni.-karolt át apa nevetve.
-Hogy ti milyen viccesek vagytok!-néztem rájuk.

A doboz tartalma a melegítőszetten kívül, egy tornazsák, könyvjelző, tesi póló és egy esőkabát volt.(?) Még arra is gondoltak nehogy elázzunk. Milyen aranyosak. :)

Össze készítettem mindent holnap utánra, mostmár kiegeszülve a tesi cuccommal. Nyugodt szívvel mehettem aludni, tudva, hogy holnap gond nélkül élvezhetem a nyár legutolsó napját. És így belegondolni elég elszomorító volt.

WHO ARE YOU? (F.W) Where stories live. Discover now