WHO ARE YOU? (F.W)

Métely Finn

Nicken olyan dühh kerekedett fölül, amit még életemben nem láttam. Arca elvörösödött, kezét ökölbe szorította és átható sajnálat ült ki arcára valahányszor rám nézett. Fújtatott hármat, majd valamit eldönthetett magában mert Finn felé indult.

Karon ragadta öccsét és felrángatta a földről, míg ő sírt és teljesen elengedte magát. Nagy erőfeszítésébe tellett testvérének míg kirángatta a szobából.
-Utánunk jössz!-állt meg Hannah mellett, míg ő az ájulás szélén állva az ajtófélfaba kapaszkodott. Teljesen sápadt volt és hasát fogta mint aki mindjárt hányni fog. Nick utasítására se mozdult, csak bámult ki az ablakon könnyes szemmel.
-Nem mondom mégegyszer!-szólt hátra neki.

A jelenet számomra volt megalázó. El sem tudtam képzelni ők hogyan élhették ezt meg. Mint az óvodásokkal, úgy bánt velük Nick. Utasítgatta őket, mintha analfabéták lennének.   Én nem ezt akartam.

Feltápászkodtam minden kezem utjába kerülő stabil dologba kapaszkodva és szédelegve. Kiszáradtam a sok folyadékvesztéstől és valahányszor hírtelen mozdítottam meg a fejem, elsötétült a világ és csak lassan tisztul ki.

Adele karomat fogva támasztott és jött utánam. Egy szóval sem mondta, hogy túl gyenge vagy még hozzá, vagy inkább hagyd most őket. Csak csendben követett és támogatott. Iszonyúan hálás voltam neki.

Nickék nem mentek messzire. Finn szobájában voltak, ahol az ajtót résnyire nyitva hagyták.
Finnt és Hannaht az ágyra ültette míg ő eléjük állt, hátát a komódnak vetve és karba tett kézzel beszélt velük.
Nem emelte fel a hangját, nem kiabált. Halkan és tudatosan ejtett ki minden szót,ami még ijesztőbb volt mintha kiabált volna.

-Ha azt mondom hűség, mi jut eszedbe róla Finn?- szegezte öccsének kérdését. De Finn csak csendben hullatta könnyeit és konokul nézett testvérére. - Mert nekem nem az, hogy itt hempergőzök az ágyon azzal a lánnyal,utána pedig lent smárolok egy másikkal.-nézett mélyen Hannah szemébe. -Vagy előtte vele fetrengek, míg a másikat meg nem kapom.

-Honnan...-pattant fel Finn mérgesen és megindult testvére felé.
Nick ellökte magát a komódtól és Finn föle kerekedett. - Nem olyan helyzetbe, hogy kérdezz, de rendben. Elmondom. Végtére is nem titok. Azért vagyunk itt. A konyhában voltunk már egy pár perce. Kicsit sokat hallottunk. Nem is akartunk feljönni, zavarni, csak utána hallottuk az ajtócsapódást.  Beraktuk a hűtőbe a tortát amit hoztunk. Adele gyermeket vár. Meglepetés!- játszotta el a műboldogat, jelezve, hogy nem így képzelte el ennek a hírnek a bejelentését.

Hannah szipogott egyet és meg akarta szorítani Finn karját jelezve neki valamit. De Finn, láthatólag a döbbenettől, előre lépett, pedig kezdetben ijedség ült ki arcára és egy pillanatra Hannahra kapta tekintetét, de végül átvette helyét az öröm.-Ez csodálatos!-derült fel és még közelebb lépett Nickhez, hogy megölelje, de testvére visszalépkedett a komódhoz, Finn pedig visszahuppant Hannah mellé.

Én könnyes szemmel pillantottam fel a mellettem hallgatózó Adelere, akinek arcán örömkönnyek peregtek. Öszintén és szeretettel mosolyogtam rá. Ő pedig viszonozta mosolyom és megsimogatta a hátam. -Minden rendben lesz.-suttogta.

-Te pedig.-mutatott Hannahra haragos arccal. -Tudhattad volna, hogy Finn ezt az egészet nem azért találta ki, hogy csak védje Skyt. Szerelemből csinálta te balga! Az egész azért volt, hogy eljusson ehhez a ponthoz, ami ma majdnem megtörtént! Fogod? Ezek majdnem lefeküdtek! Mert szeretik egymást.
-Jézusom-hajtotta arcát tenyerébe Hannah és ismét hasát szorongatta. Azt hittem perceken belül átveszi előbbi helyem a mosdóban.
- Nem igaz Finn? Most haragszol Hannahra, nemde? Félbeszakított titeket. A terv meghiúsult és nem lehet visszahozni, hisz Sky az egész beszélgetést hallja most is. Nem fog könnyen megbocsájtani.  Itt áll az ajtóban. Gyertek csak be.-mondta kedvesen, egy mosoly kíséretében mikor Adele kitárta az ajtót.

Hannah elterült az ágyon. Finn pedig ismét felpattant mint egy gumilabda.
-Ne folytastd!-emelte fel mutatóujját testvérére.-Könyörgöm. -suttogta.
- Be kell fejeznetek ezt! Le kell zárni mert tönkre tesz titeket. Nézd mit művel veletek. Hát nem látod?
-Nem ezt akartam.-suttogta kábán.
-Senki sem ezt akarta. -mondta Nick.- Amikor elmondtátok, aranyos ötletnek tűnt. Egy gyerekes tervenek, hódításnak gondoltam. Aztán amikor láttam hogyan alakul. Hogy közeli barátok lettetek Skyjal, már tudtam, hogy csak egy ugrás a szerelem, hisz úgy néztetek egymásra mint mi Adelevel. Úgy örültem nektek, mert tudtam, hogy ő az első lány akit szeretsz. Akit igazán szeretsz.- nézett rám.

Hannah hangosan felsírt. Úgy sajnáltam. Egy világ törhetett benne össze.

-Finn. Elmondod neki te, vagy mondjam el én?-kérdezte kedvesen.
-Ne tedd ezt.-próbálkozott mégegyszer. -Csak ne most. Előbb meg kell veled beszélnem valamit.-Megadóan csóválta fejét. Már ő sem hitt abban, hogy ez még menthető lenne.

Én csak meglepetten kapkodtam a fejem, hisz, bár kezdett összeállni a kép, még nem tudtam mire megy ki. Gondolataim cikáztak és majd megőrjítettek. Nem tudom, hogy Nick vagy Adele honnan tud róla. Vagy ők miért tudnak róla, míg én vagyok az egyetlen ebben a szobában aki nem ért semmit. És Hannah...benne volt ebben a...bármiben. Őt beavatták. Megtévesztették. Ebből merített reményt, hogy ő beavatott, kivételes. Ezért gondolta esélyesnek a Finnel való kapcsolatát. Amikor pedig azt találták ki, járnak, hogy engem megtévesszenek, a Mennyország kapuja nyílt meg előtte. Jól rászedték. Ráadásul megalázták. Undorodni kezdtem Finntől. Egy utolsó, álnok...egy...egy...métely. Összetör és felforgat.

Az utóbbi hónapjaimban nem is értettem mi történik velem. Valótlan dolgok voltak ezek, amikről azt gondoltam csak egy Bridget Jones naplója kaliberű könyvben/ filmben láthat az ember, mind egyszerre vette körül és merítettek alá. És akkor eszembe jutott.

Van egy megmentőm.
Aki annyira plátói. Kezdetben én buta azt hittem szerelmes vagyok, mert tőle biztonságban éreztem magam. Azt gondoltam, hogy nincs mitől félnem mert ő valahol mindig ott volt a tömegben, hogy készen álljon ha ugrani kell. De hol van most? Bárnelyik pillanatban előbukkanhat. Elő kell bukkania! Miért nem segít,amikor legjobban rászorulok, Akár egy anya. És ez volt az én legnagyobb bajom. Hogy anyáékon kívül, iskolai környezetben soha nem tapasztaltam ekkora gondoskodást. Főnökig, utána pedig Finnig.

És milyen érdekes, hogy amint Finn oltalma alá kerültem, amint a csapat tagja lett és féltőn óvott és szeretett, valahogy kikerült Főnök a szárnyaim alól, vagy én kerültem ki az övéi alól. Pedig úgy meg akartam ismerni. Nézzen ki akárhogy. Azt akartam, hogy szeressen.

-Akkor majd én elmondom!-pattant fel Hannah, kirázva gondolatmenetemből.- Szeretnéd tudni igaz? Hogy mi ez a nagy cécó. Én kedveltek Sky és most is kedvellek. Nem tudlak utálni. Pedig próbáltam, ó de mennyire akartalak gyűlölni! De nem megy. Barátnak tartottalak és azt gondoltam, ha megtudod, hogy még mindig nem voltam hajlandó elengedni Finnt, akkor kiszállsz a játékból. Már belátom, tévedtem. Ha kiszálltál volna is, Finn nem tudott volna elengedni. Ezt pedig minden mozdulatából éreztem. Éreztem amikor megfogta a kezem, amikor megcsókolt és...amikor ágyba bújtunk, hogy rád gondol. -törölte le egy könnycseppet.
-Elég!-kiáltott fel Finn.
- Most pedig.-folytatta Hannah, hátra sem nézve Finnre.- Nézd hova jutottunk. El akarom mondani, mert jogod van tudni, bár a sorsáról még nem döntöttünk.
-Ez nem a megfelelő Hannah-ragadta karon Finn és megpróbálta visszahúzni, mert egyre közelebb lépkedett hozzám, míg én Adele karjaiba hátráltam ijedten.- Nektek, -nézett Nickékre.-Szintúgy jogotok van tudni. Meg vagyok ijedve és félek.  Szükségem van rád Sky. Együtt kell ezen túl lennünk. Nem akarok gyermekgyilkos anyuka lenni. Meg akarom szülni Finn gyerekét.