WHO ARE YOU? (F.W)

SOS! Szülők!

Így esett meg kedves nyomorult alanyunkkal, hogy potyán lejáratta magát minden rohadtul jelentéktelen személy előtt és ha lehet, mégjobban magára haragította eddig is bősz pacsipajtiját, becses nevén Alfanősténysátánördögöt és kellett éjnek idején átmásznia a kaput, kiszakítva gucci ruháját (Jó ez túlzás! Nem gucci volt. De kiszakadt!)  és beosonni pótkulcsukkal házukba, mivel lelkem elhagyta sajátját. Feje még mindig piros volt a kellemetlen jelenetek miatt, amik abban az átkozott és fölöttébb megszervezett buliban lezajlott közte és számára egyre fontosabb személy között, de jelenleg nem ez volt legnagyobb baja.

                                  ....
-Nocsak, nocsak!-kapcsolódott fel a nappali lámpája. Kezemben megállt a farmerkabátom és összehúzott szemmel néztem apára és anyára, akik baseball ütővel és serpenyővel a kezükben néztek rám.

-Ti meg mi a sárgarozzantménykűt csináltok?-egyenesedtem ki és felakasztottam kabátom. Aztán eszembe jutottak nyakamon lévő ajándékaim, így kezem egyből oda kaptam és kínosan felnevettem.-Hát ezek a szúnyogok! Olyan váratlanul csapnak le az emberre!-kezdtem el vakarózni nyakamnál, zavartan vigyorogva rájuk.

-Ne tereld! Ne tereld!-hadonászott felém serpenyővel édesanyám.-Nem ebben egyeztünk meg! Azt mondtuk elmehetsz, ha normális időben haza is jössz!-emelte meg hangját.

-Haza is jöttem.-tártam szét karom.

-Ne tárogass! Ne tárogass!-bökött felém megint. Ebből látszik ha ideges. Ismételgeti magát és folyton belém köt.

-Hajnali fél 5! Neked ez normális idő kislányom?-szált bele apu is. Klassz. Áruló!

-De haza jöttem egy karcolás nélkül! Nem igaz, hogy egyszer megyek el valahova és az is baj! Sose jártam eddig el! Nem volt kivel! Most, hogy vannak barátaim, vannak akik elhívnak, rögtön katasztrófaként fogjátok fel, ahelyett, hogy örülnétek neki! Jól tanulok, mindenből ötösre állok! Mit akartok még? - hadonásztam. Aztán rájöttem, hogy ez így nem pont igaz, ugyanis ha karcolással nem is....de egy-két kelletlen folltal viszont bővültem. Hupsz.
Erre eszmélve kezem visszacsúsztattam nyakamra.

-Ne kiabállj velünk!-kiabált anya.-Szégyelld magad. Mondtam én Danis! Nem megmondtam?-bökdöste meg apát könyökével.

-Hagyuk!-kellt védelmemre.-Végülis...Van benne valami. Hisz egyszer kamasz az ember!-nevetett. Hahh! Ez az én apukám! Csapassuk anyunak!

-Te most kivel vagy?-tette csípőre palacsinta vassal tele lévő kezét anya

-Öcsééém....-nyújtóztam fáradtan és nyakamra tapasztott kézzel próbáltam elsunnyogni anya mellet. Csak próbáltam.

-Állj csak meg!-fogta meg nyakamon ékeskedő kezem és lerántotta onnan. -MIAZISTEN!- kiáltott fel illetődötten. Csak reméltem, hogy a szomszéd nem hallotta. -Nyugtass meg, hogy a melleden nincs! Azt a rohadt!-vizsgálgatta arcom.

-Hát ömn...izé...ez..-makogtam.

-Mars a szobádba!-mondta apa csalódottan a földet nézve. Fenszi.

-Ez nem az aminek gondoljátok! Vagy is de, de nem úgy!-toporzékoltam. De ők csak szótlanul egymásra pillantottak és fáradtan, szótlanul a szobájukba indultak. Engem pedig mégegyszer utasítottak, hogy tegyek én is így.

Úgy gondolom nem így tervezték, mikor felszerelkezve vártak meg holdkórosan a nappaliban. Én sem így terveztem. De az igazi csak holnap fog várni...

Reggel nyöszörögve ébredten ébresztőmre.

Szívem szerint be sem mentem volna az iskolába. Sarah megármánykodott énje sose lehet tudni hol csap le.

Mondjuk, annyira mesebelien hülye vagyok, hogy simán, kirittyentve megjelentem egy vészjóslóan zavarosnak tűnő party-n, ráadásul úgy, hogy másnap iskola, holott tisztában voltam vele, bajok lesznek. Max nem jelentem volna meg mint tízeslistán szereplő! Huhh de nagy baj! Mi történt volna? Értem jönnek és elrángatnak fülemnél fogva? Az is jobb lett volna mint ez. Ennél bármi. De nem! Hogy tetézzük szerencsétlenségem, bamba fejemmel elmentem, mert miért ne?! Ilyenkor kellene jól pofon csapdosni. Ha megkérem Sátánkát...talán megtenné. Hahh! Biztos megtenné!

-Hát ti?-álltan meg a lépcsőn, mikor megláttam anyukámat és apukámat az étkezőnél ülve, álmos fejjel bámulva kávéjukba. Ilyenkor már nem szoktak itthon lenni.

-Hát te?-kérdeztek vissza.

-Mi van velem?-néztem rájuk felhúzott szemöldökkel és lassan, álmosan lelépkedve a megmaradt lépcsőfokokon indultam el a kávéfőző felé.

-Hova mész?-kérdezte anya.

-Mi az, hogy hova megyek?-kacagtam fel.

-Neked nem mondtuk?-tetette a butust, mintha teljesen VÉLETLEN elfelejtettek volna szólni...miről is?-Ma itthon maradsz.-mondta hanyagul, mintha ez olyan mindennapos dolgonak számítana.

-Ugyan miért?-szaladt ki a számon.

-Úgy gondoltuk.-pillantott apára-Szükséged van egy kis magányra, hogy átgondold mit is tettél.-kortyolt kávéjába. És mit is tettem amiért igazolni kellene ezt a napom, teljesen fölöslegesen? Csak mert én nem tudom! Kérem világítson fel valaki, aki szaki az ilyen dolgokban mert én totál hülyének bizonyultam hozzá.

Ohó! Értem én! Kis huncutak ezek a szülők! De nem dőlök be.

-Klassz. Akkor Mr.Wolfhard-ékhoz sem kell mennem.-jelentettem ki vigyorogva, kezemben kávésbögrémmel a konyhapultnak dőlve "Khaleesi" feliratú pizsama felsőmben.

-Ó, szép próbákozás szívott nyakú!-haladt el mellettem apukám, beleejtve bögréjét a mellettem lévő mosogatóba. Na ez vicces! Haragudnak rám, mert kiszívták a nyakam,sőt még iskolába sem engednek gondolom nagyban ezért, nehogy találkozzák vele, oda viszont elküldenek ahol pontosan a nyakszívóm lakik és a családja. Teljesen logikus. Még jó, hogy nem tudják a szaftos részleteket.

-De nem igazság!-hajtottam hátra fejem.

-Tudod mi nem igazság?-kérdezte anya.

-Baseball ütővel és serpenyővel haza várni saját szeretett lányotok?-kérdeztem vissza.

-Hé! Az csakis a te érdekedben volt!- sértődött meg apa. Nyilván az ő ötlete volt.-Pont azért, ha vérszomjas barátunk esetleg haza akart volna hozni.-mutatott nyakamra, mire kezem egyből oda tévedt és teljes egészében beugrott a tegnap este, ugyanis este nem volt energiám ezen gondolkodni, hullaként hullottam ágyamba. Pizsamám is alig volt energiám átvenni. Most mi van?!

-Az nem igazságos kisasszony, hogy kétségek közt hagyod itthon szüleid! Tudod hogy féltettelek?-túrt hajába szomorúan. - Nem tudtam mi van veled!- folytatta lelkiterrorját.- Telefonod természetesen nem veszed fel! Azt sem tudom mire neked.-folytatta sablon szövegükkel ha csak EGYSZER nem veszem fel a....

A TELEFONOM!
Istenem, mondd, hogy azt nem hagytam el a kulcsommal együtt!
De nem tudom hova tettem. Nálam nem volt annyi szent...