WHO ARE YOU? (F.W)

Szappanopera Wolfhardéknál

Kedves Pocaklakók!
Iszonyúan sajnálom, hogy ennyit vártam ezzel a résszel, de jobb később mint soha, igaz-e?
Ezúton kijelentem, hogy nem hagytam abba a történetet, hisz annyi pozitív visszajelzést kapok tőletek és annyira megszerettem magam is ezt a történetet, hogy mindenképp folytatom. Már a vége is ki van gondolva, szóval apránként tálalom nektek, de nyugi, még elég messze a vég, szóval kitartást!
Köszönöm, hogy vagytok és sok puszi nektek! Remélem egy kis fényt hoztam ebbe az őrült világba, ami ma körülvesz minket. Uh, és ajánlol figyelmetekbe, hogy ha még élvezetesebbé szeretnétek tenni ennek a résznek az olvasását, térjetek vissza az előzőhöz, mert a kettő szorosan követi magát és meghozza a kellő hangulatot.
Kellemes ünnepeket! ❤

-Szóval bejössz Edwardnak. Jó tudni, hogy ilyen kapós barátnőm van. -jött vissza nevetve.
Felnevettem. Belül pedig ujjongtam. Istenem, de jól hangzik az ő szájából. Elalélok tőle. De én igazán nem...én nem. Azta. Most tudatosodott bennem, hogy a szerelmem egyáltalán nem plátói. Hogy őszintén és tényleg szeret és akar. Ez pedig merémített. Akartam, de riogatott egyben. Mármint, nem Finn. Az Ő pofija riogat? Ohh, ugyan!

Ismét közelebb jött és meg akart csókolni. De féltem, ha itt nem állunk meg, akkor az ágy se fog már megállítani.
-Finn.-toltam el magamtól.-Én még ezt...nem igazán szeretném. -makogtam össze-vissza.
-Ó, igen. Persze persze-hátrált el és feszengve az előttem lévő konyhaszekrénynek döntötte a hátát, míg én még mindig a pulton ültem.
-Kit akarok áltatni!- ugrottam le a pultról huncut mosollyal az arcomon.
Én felé indultam, ő pedig csak erre a jelre várt, mert már ölbe is kapott és ajkaimnak esett.

Én a haját markolásztam, ő pedig fenekemnél fogva tartott engem. Abban a pillanatban, ha teherbe esem sem érdekelt volna, annyira akartam. Elindultunk fel a lépcsőn. Útközben a pólóm lekerült rólam és már Finn pólója nyakát húzogattam, mert szemem már kopogott, hogy láthassam testét.

Ledöntött az ágyra és lekapta magáról a pólót. Telefonját kikapta a zsebéből és az ágy végébe hajította.  Fölém könyökölt és őszintén rám mosolygott, miközben egyik tincsem tűrte ki az arcomból.
-Tudod...nehezen álltam ám meg azon az éjszakán, amikor összezártak minket. -mondta, majd szenvedélyesen megcsókolt. Még soha, senki szeretetét nem éreztem ennyire.

Helyzetet változtattunk. Én kerültem fölé. Csípőjén ültem és éreztem, hogy most, vagy soha. Kulcscsontjához hajoltam, mire ő kuncogni kezdett. Riadtan néztem fel rá, mert azt hittem valamit rosszul csináltam.
-Kackál a hajad.-mondta nevetve.
-Ó, bocsánat.-nevettem fel és egy berögzült mozdulattal hátrafogtam.

Épp hajoltam vissza, hogy folytassam a kiszívást, amikor felvillant a telefonja. Pont látótávolságban volt, és én autómatikusan rákaptam tekintetem és...a betűk szavakká majd a szavak mondatokká váltak. Hannah állt a hátsó ajtó előtt. Várta,hogy Finnel beszélni tudjon.

Finn először ebből nem érzékelt semmit. Szemét lehunyta és csipőmet fogta.
-Sky, már nem bírom sokáig.-suttogta.
Mivel én nem reagáltam, csak lefagyva bámultam a telefont ami immár elsötétült, Finn kinyitotta szemét és meglátva arckifejezésem, ijedten könyökölt fel, fejét arra fordítva amerre én bámultam.

Még mindig nem értette. Az üzenetet ugyanis csak ha feloldja, akkor fogja látni.
-Mi baj?-nézett vissza rám. És oldva a feszültséget, nyakam alá nyúlt, hogy elérje ajkaim. Eltoltam kezeit és gyorsan leszálltam csipőjéről, kiűlve az ágy szélére.

Nyílvesszőként fúródott szívembe a bűntudat. Megmérgezte lelkem és kiűzött minden vágyat és szenvedélyt, amit Finn szított bennem.

Hajamba túrtam és idegesen bámultam a padlót. Képes lettem volna lefeküdni egy fiúval, legyen az életem szerelme, akinek barátnője van. Vagy valami olyasmi. Ha nem is jártak igazán...én tudom, hogy Hannah úgy szereti őt, mint Finn engem. És bár kimondhatatlanul imádtam én is, nem tudtam.azt a szeretetet megadni neki amit Hannah tanúsított iránta. Ez pedig fájt. Iszonyatosan. Illetve elképzelhetetlen volt számomra, hogy valaki jobban szeresse Finnt nálam, de Hannah tudta úgy szeretni.

-Rosszul vagy? Hozok neked vizet!-pattant fel és félelemmel keveredett ijedség miatt kapkodni kezdett.
-Ne.-suttogtam.
-Akkor? Pók volt ott? Mi az? Sky, az Isten szerelmére, beszélj már!-guggolt le elé megfogta vállam, picit megrázva azokat.
  Válaszul csak a telefonra mutattam, mire ő felkapta azt.
-Mindjárt hányni fogok!-szaladtam el a fürdő felé, nem látva így Finn reakcióját.
Kutyául éreztem magam. Ott ültem a wécé fölött, a fürdőszobában, miközben hallottam, ahogy ő letrappolt a lépcsőn és becsapja maga után a hátsó ajtót.
Én meg csak hánytam és émelyegtem és fulladoztam és hánytam. Majd előről az egészet.

Elvesztettem időérzékemet. Nem tudom mióta ülhettem ott. Nekem öt percnek tűnt, de legalább egy félóra volt.
Ismét lépteket hallottam, de két emberét és azt, ahogy az ajtó nyillik  mögöttem. Már nem érdekelt ha Hannah meglát, az sem ha rájön mi történt.

Érdekes volt, mert nem hallottam, hogy bármelyik ajtó nyílott volna lent.  De hát...biztos épp  fulladoztam.

Elegem volt az egész napból. Annyi minden elé ki voltam téve. Az igazgatónál ültem, ráadásul rezgett alattam a léc. Azt hittem kirúgnak, hogy itt kell hagynom őt. Aztán az az elég intim helyzet vele és most Hannah... Sírni kezdtem ott, a wécé ülőkéjére támaszkodva.

-Jézusom. -szaladt oda hozzám Adele, Nick barátnője és már tartotta is a hajam, hogy ne essen előre, miközben a hátam simogatta. Adelevel csak kétszer találkoztam, akkor is egyszer futólag. Pedig Nickkel való kapcsolatuk már több mint két éves volt. De mivel Nick nem tartózkodott sokat otthon, hanem Adelevel egy saját házban éltek, ez nem volt meglepő.

Nick, aki egyébként Finn bátyja, elszaladt egy pohár vízért.
Mire visszaért, már a falnak támaszkodva sírtam Adele vállán, hogy én mennyire egy rossz ember vagyok és rengetegszer emlegettem Finn nevét. (Igazából...ez a rész nekem kiesik. Teljes önkívületbe estem, szóval csak utólag mesélték nekem)

- Finn merre van?-kérdezte szomorúan. Nick ismerte testvérét. Tudta milyen. Csabít és meghág, majd eldob mindenkit. Én is tudtam amikor ebbe belevágtam. Hallottam pletykákat, de nem gondoltam bele.
Adele csak fejét ingatva ránézett, hogy most inkább ne hozza szóba, mert tudta, hogy ő lehet a baj, de Nick csak bámult ki a fürdő ablakán és gondolkodott.
Egyszercsak megfordult és lerohant a lépcsőn. Lent elkiabálta magát, Finnt keresve, majd kicsapta a hátsó ajtót.

Két perc múlva megjelent Nick, karjánál rángatva Finnt. Utánuk pedig Hannah szaladt ijedten.
Finn arca sajnálkozást tükrözött és ijedséget. A bátyja volt az egyetlen ember, akitől félt és akire hallgatott.

Amint beléptek a fürdőbe, Finn arcára kiült a borzalom és ijedség.
-Ezek ketten, míg ő rosszul van, kint smárolnak...Hallott már valaki ekkora egy fa...-kezdte el Nick, de öccse kiszakította karját testvére szorításából és felém rohant, mire én bőgve elfordultam tőle és Adelebe kapaszkodtam vígasztalhatatlanul.

-Annyira sajnálom! Én...nem tudom mit mondhatnék...-tárta szét karját ott, ahol éppen megtorpant viselkedésemtől,  majd térdre esett.