WHO ARE YOU? (F.W)

A terv a következő...

"Színház ez az egész világ, s merő
Szereplő mind a férfi, nő: mindenki
Föl és lelép; jut több szerep is egy
Személyre."
              Shakespeare

                               .....
Lazán sétált ki a szobából nyíló mosdó ajtaján. Kezét hajába csúsztatva simitotta ki göndör tincseit szeméből.
Egy piros pulcsi, egy fekete farmer és egy vans cipő volt rajta.

Élénken él benne annak a napnak minden pillanata.

Mosolyogva sétált felém. Felszabadultnak látszott.

-Hogy kerülsz ide?-pattantam fel- Mondd, hogy csak véletlen bezártak!- oda szaladva hozzá erősen mellkason csaptam.-Mit csinálsz Finn? Mi a nyavaja folyik körülöttem!-csapkodtam sírva.-Mondd, hogy nem a műsor része vagy!-borultam melkasára zokogva. Szótlanul türte.-Nem lehet valóság...-suttogtam, mire erősen karjába zárva tartotta meg csukladozó testem.

-Nem akarok neked hazudni-mondta halkan.

Még egy ideig így álltunk csendben, szótlanul. Nem volt mit mondanom neki, neki pedig jelenleg nem volt mire válaszolnia.

-Ne haragudj.-toltam el magamtól és erősen megdörzsöltem könnyes arcom -olyan bután viselkedek.-szipogtam és párat hátra lépve elfordultam tőle.

Bizalmam, ami már majdnem késznek nyilvánított katedrálisként épült bennem...pillanatok alatt kezdett omladozni. Azt gondoltam, hogy ő nem olyan mint Sarah.Humbuk! Nagy szar az egész. Az egész csak színház.

-Mit gondolsz most rólam?-szögezte nekem a kérdést.

-Tudni akarod Wolfhard? Igazán?-fordultam meg dühösen és ingerülten felé lépkedtem. Jelenleg egy csaló, hazug, álszent csicskának gondoltam, aki végig Sarah mellett játszik. Nem tudtam mit fog velem tenni. De azt tudtam, hogy valami rossz van készülőben. És én leszek itt a szenvedő alany, ő pedig az eszköz. Rihtig biztos voltam ebben..

-Azt se tudod ki vagyok! Semmit nem tudsz rólam!-mondta zavartan-És te vagy mérges rám! Te ítélkezel? Meg sem kérdezed miért vagy itt. Hogy én miért veled vagyok és miért nem kintről hallgatom, hogy egy focistával dugsz idebent!-kiabálta.

-Nem tennél ilyet!-kiabáltam vissza. Nem hittem el. Ilyen nincs. Ez beteges.

-Ez az igazság vedd már észre! Akár el is mehetek! De akkor egyedül oldod meg!-tárta szét karját az ajtó felé indulva.

-Ne!-kaptam keze után.-Maradj velem. Szükségem van rád!-

-Figyelj, nem tudják, hogy én vagyok itt. Azt hiszik, hogy csatár Brandon.- jött vissza fáradtan.

-Sajnálom!-borultam vállára.

-A szeretet azt jelenti, hogy ne kelljen ilyet  mondanunk.-suttogta fülembe.

Mennyire igaz volt.

-Nagyon bízz most bennem.-tolt el magától.-Tudsz még bízni?

-Bízhatok?.-kérdeztem félve.

-Fogd a kezem!-húzott a nagy ágy felé, melyet bordó takaró fedett. Pontosan összeillet a szoba csont színű falával és az ágy fölött lévő három bronzkeretes festménnyel. Az ággyal szemben volt található egy hatalmas régi komód, tükörrel a tetején. A komód mellett pedig ott volt a fürdőszoba ajtó. A bejárati ajtóval szemben pedig egy hatalmas, majdnem az egész falat bitorló ablak.

- Nagyon félek...-fedüdtem el az ágyon.

-Tudom.-térdelt fölém.-De nem kell.-kulcsolta kezeit enyémre és fejem felé helyezte őket.-Érzem ahogy reszketsz.-fogta szorosabbra összekulcsolt ujjainkat. Csak most nem a félelemtől, hanem közelsége és érintése váltotta ki belőllem. -Gondolj valami szépre. Gondolj arra, hogy egy réten sétálsz -hagyta hirtelen  abba a beszédet, mire egyből kipattantak szemeim.- Lesz egy szép szívás nyom a nyakadon.

-Na nem! Azt már nem! A szüleim megölnek ha meglátják! -rivalltam rá.

-Bocsáss meg.-mondta és nyakamra tapasztva száját kezdte el szívni. Eleinte fájt. Csípett, szúrt. Ennek hangot is adva szisszentem fel. Aztán ez az érzés kezdett átmenni élvezetbe és önkénytelenül nyögtem fel, szorítva egyet Finn kezén. Fejét felemelve egy másik pontra helyezte száját a kulcsscsontomra és egy erősset szívva folytatta tevékenységét.

-Argh...-nyögtem hangosabban.

-Nocsak.-nézett rám mosolyogva.-Csak nem tetszett?-húzta fel egyik szemöldökét.-Szépek lettek. Megérte ezt a nyögést.-nevetett fel.

-Csak fogd már be.-pirultam el.

Kintről zajt hallottunk. Hangosan kiáltottak fel. Mindketten ijedten kaptuk az ajtó felé tekintetünket

-Szégyenlős vagy?-kérdezte gyorsan, még mindig az ajtót figyelve.

-Azt hiszem nem. Vagy is nem annyira. Illetve...Miért?-makogtam. Aztán leesett.- Finn te kanos vagy?-hajtottam fejem hátra fáradtan.

-Csak vedd le a ruhád. -utasított.

-Jó, de egyedül nem tudom-mondtam zavarodottan.

Én az ágyon ülve, Finn pedig mögöttem térdelve vesződtünk a zipzárral. Minden mozdulatát láttam a tükörből.

Amint megvolt a zár lehúzása, kezét finoman végig tolta két vállamon, így a ruha lecsúszott felsőtestemről, szabaddá téve vállim és melltartóm.

Finn végig húzta kezét alkaromon és fülemhez hajolva így szólt:-Itt nyomban magamévá tennélek.-suttogta. Halk sóhaj hagyta el szám.

-Nem szabad-fogtam meg kezét.

-Még.-mosolygott.

Kattant a zár. Olyan váratlanul ért minket.

Annyi lélekjelenlétem volt, hogy Finn felé fordulva ledöntöttem az ágyra és felé hajoltam.

-Szép a melltartód-suttogta végszóként, mire kitárult az ajtó. Ekkor több dolog is történt: Finn rátapasztotta ajkait enyéimre, ajtóban Sarah sikított fel, míg mögötte a tömeg üdvrivalgásban tört ki.

Sose csókolóztam még félmeztelenül ennyi ember előtt. Sőt. Soha nem is csókolóztam még.