WHO ARE YOU? (F.W)

Csak szeretni...

A szobában az igazgató ült bent a titkárnővel, aki a jegyszőkönyvet felvette. Megkértek, hogy vonuljak át a másik, üres szobába és egy papírra írjam le, hogy az én szemszögemből hogy történt az egész.

Nem szívesen tettem, hisz anyáék addig ott maradtak az igazgatóval és Fannyval, a titkárnővel. Annyi idő alatt, míg én az egészet leírom, rengeteg butasággal tömhetik apáék fejét és, bár úgy is ez lesz a következménye, anyáék ismét elköltöznek innen és elvisznek. Elvisznek messzire. Messze Finntől, akit most úgy tudtam utálni, mint még senkit. Szívemet teljesen megfertőzték rosszal, gonosszal. Azt kivántam bárcsak eltünne a Föld szinéről. Bár esne savasesső ennek az orrába is. Abba a kis pici orrába. Jajj de tudtam szeretni. De tudnám most is imádni. De eszem nem engedhette. Önbecsülésem gátolt.

Míg ezen gondolkoztam és körmöltem a titkárnő irodájában az órájának ketyegése mellett, a másik szobából jobban beszűrődött a folyosón lévő moraj. Moraj? Hisz az előbb síri csend honolt. Valaki bejött az ajtón, de mivel a másik szoba és e között a szoba között az ajtó be volt csukva, semmit nem tudtam kivenni. Sem azt, hogy ki beszél, sem azt, hogy mit.

Anya kacagását hallottam meg legközelebb, amitől megállt a toll a kezemben és agyamban elkezdtek kattogni a gondolataim. Először azt gondoltam, hogy anya gúnyos nevetése az, mert valami olyat mondott az igazgató, hogy anyát feldühitette, de mivel az ajtó, a két szoba között nem tárult fel és rángatott ki innen azzal, hogy: Most rögtön elmegyünk innen!-gondoltam nagy baj nem lehet.

Nem tudtam tovább írni. Agyam folyamatosan a másik szobában történtekre összpontosított.

Újra hangosabb lett a kinti moraj,mely az ajtó nyitódásával kezdődött el újra. Elhagyta valaki a szobát. Az én ajtóm már nyílt is és apa mosolygós feje bukkant elő. Hát ez meg mit mosolyog?

-Hétfőn találkozunk-köszönt el az igazgató,miközben én anyáék között forgolódtam értetlenül. Megtorpantam.

-Bocsánat, hogy micsoda?-fordultam vissza.
-Hétfőn újra folytathatod tanulmányaid iskolánkban.-válaszolta, miközben már papírjai közzött lapozgatott.
-Értem.-motyogtam kábán. Hát ezért ilyen boldogok anyáék. Mit örülnek ennek? Járhatok megint a szadistákhoz. Azt gondolják, ez az egész cécó változtat bármin is? A lószart. Semmin nem változtat. Tudoom, én maradni szeretnék, de...ez akkor sem mehet ilyen egyszerűen. Ez...túl gyanús. -Ömn. Egy pillanat!-sétáltam vissza az igazgatóhoz.-Finn?-kérdeztem.

-Az előbb sétált ki.-mutatott mosolygósan az ajtó felé.
-MI? -fordultam anyáék felé.
- Az előbb ment ki.-mondta el mégegyszer.
-De...Ó! Várjunk csak!-kezdtem dühbe jönni. -Hol van most?? -kérdeztem visszafolytva indulataimat.
-Nem tudom. Haza ment.-vont vállat.
-Elnézést kell kérnem igazgató úr, de most azt hiszem...-ki akartam mondani, hogy megölöm a fiát, de rá kellett jönnöm, nem vagyok olyan helyzetben, hogy ilyeneket mondjak.

-Ó, hogy az a...!-vágtam ki az ajtót.-Ne várjatok! Majd megyek!-szóltam vissza anyáékhoz. A folyosón kellő reakciókat váltottam ki. Szülők, akik úgy érzik miattam vannak bajban gyerekeik, rögtön kellemes jelzőkkel illettek. Osztálytársaim, akik többsége benne volt ebben az egészben, alapból nem kedveltek, erre pedig egy morgással reagáltak.

Kirohantam az iskola ajtaján és Finnék felé vettem az irányt. Nekem ő ne rendezkedjen. Ő nem Főnök! Ne akarjon ő is mindig segíteni. Egyszer megmentett. Egyszer. Meg is verték érte. Legyen neki ennyi elég. Nem szorulok rá. És ha azt gondolja nem bírom ki nélküle, téved.

Ő olyan...olyan...Arggh! Agyamra megy!

Házukhoz érve, két kézzel kezdtem el ütni az ajtót. -Fiinn!-kiabáltam. -Azonnal nyisd ki! Ha nem nyitod ki...én...!!!
-Jól van na! Mit kiabálsz itt mint valami őrült-nyitott ajtót álmosan. Haja kócos volt és hangja halk. Arca pedig...még mindig véraláfutásos.
-Nem vagy az anyám Finn!-rontottam be a házba.-Ööö...sziasztok-hökkentem meg. A nappali tele volt fiúkkal. Vagy nyolccal. És tipikus szívdöglesztő ideáljaim voltak. Videójátékoztak és enyhéén megbámultak.
-Sky, hadd mutassam be neked a haverjaimat. -motyogta dühösen a szemembe nézve.Látta döbbent és zavart arcomat, hozzá tette:-Jaa,nem,nem zavarsz. Ha már így megkérdezted-forgatta meg szemét, hogy még jobban kellemetlen helyzetbe hozzon.

-Ne csináld ezt! Ne te legyél megsértődve...-motyogtam szúrósan szemébe nézve.
-Mit ne csináljak hmm?-csattant fel.-Nem elég neked....
-Halkabban Finn.-pillantottam hátra válla felett a fiúk irányába, akik többsége próbált úgy tenni mintha a videójátékozna és arra koncentrálna, de valjuk be, elég gyatra próbálkozás volt. Viszont, volt aki meg se próbált úgy tenni. Egyszerűen csak...bámulta a jelenetet.

Finn megfogta a karom és bevezetett a nappaliból, ahol a srácok voltak, nyíló konyhába.
-Megfelel?-ült le flegmán a konyhapulthoz.
Megálltam vele szembe és próbáltam lehiggadni mert egyszerűen annyira idegesített amit csinált. Direkt hergelt. De én nem ezért jöttem. Nem azért,hogy ő irányítsa a veszekedést és érzelmileg zsaroljon.

Így percekig csenben voltunk és gondolatainkba mélyedtünk. Végül rá vezettem tekintetem. Ő épp más felé nézett. Megesett a szívem látva kék meg lila arcát. Már jó pár hét eltelt. A duzzanat lement, a foltok csak most tűnnek el.

Kifújtam a levegőt és kezemmel arca felé nyúltam.-Ne haragudj.-motyogtam, mire Finn felém kapta fejét és eltolta kezemet. -Elég! Ebből elég! Miért játszod a sértődöttet? Miért élvezed? Mondd, mi bajod van? -fakadtam ki,
-Mit keresel itt? -pattant fel, így teljes magassága fölém tornyosult, ugyanis én kiléptem a konyhapult elől, ahogy ő is nagy hirtelenjében felpattanásakor. Alig álltunk fél méterre egymástól.

-Nem kértem, hogy anyáskodj fölöttem. Soha nem kértem,hogy vigyázz rám!-kiabáltam.
-Nem értem mire akarsz kilyukadni.-tette fel kezét védekezően.
-Tényleg nem tudod? Sejtésed sincs? Nem te voltál aki nemrég az igazgatónál, pontosabban apádnál jártál? Nem te kérted meg valamire? Nem te kérted...????
-Mondd ki!-hunyta le szemeit. -Ki vele! Nyögd ki!
- ...hogy maradhassak? Hogy ne dobjon ki az iskolából? -kérdeztem halkan, mélyen a szemébe nézve, mire lesütötte szemeit. Hallgatott.-Így volt?-kérdeztem hangosabban. De nem kaptam választ.-ÍGY TÖRTÉNT FINN?-léptem közelebb hozzá.
-Így.-suttogta.-Soha nem fogod megérteni milyen ez.-nézett újra szemembe elszántan.
-Már hogyne érteném! Én hálás vagyok...igazán, de így is annyival tartozom neked Finn! Meg ez marhaság és őrültség!
-Nem, nem az!-lépett közelebb.-Mert akartam.-fogta arcom kezei közzé és úgy nézett le rám. Közel voltunk egymáshoz.

-Nem akartalak itt hagyni. Úgy féltem, hogy elmegyünk innen-kezdtem el könnyezni. Apró könnyeim végig folytak arcomon, egyenesen Finn két tenyerébe, amik arcomon pihentek.
-Szerinted én miért beszéltem rá apát?-suttogta.-Én is nagyon féltem Sky. -simogatta meg arcom,minek hatására becsuktam a szemem. -Tudod mi jutott most eszembe.-hajolt közelebb.-Amikor Sarah becsukott minket a szobába.-mosolygott.
-Amiben te jócskán benne voltál.-jutott eszembe, hogy nekem haragudnom kellene rá.
-Hogy ne más sráccal zárjon össze. Hát nem érted? Végig érted tettem mindent. -csúsztak lejjebb kezei, így a nyakamon voltak. Kirázott a hideg de jól eső érzéssel töltött el.-Hmm. Akkor is ezt váltottam ki belőled.-vigyorgott, majd combom alá nyúlt és felületett a pultra, ő pedig lábam közzé állt. -Mondd, már akkor is szerettél?-suttogta fülemhez hajolva.
-Finn-suttogtam. Huu de utáltam, hogy tudta...pontosan tudta, hogy ezt váltja ki belőlem.
-Szerettél? Szerettél engem valaha? -nézett szemembe.
-Neked barátnőd van-toltam el magamtól, hisz amint becsuktam a szemem Hannah arca ugrott be elém. Nem tehetem ezt vele. Ő szereti Finnt. Mindig is szerette.
-Soha nem volt igazán a barátnőm.-suttogta ajkaimra.-Azért csináltuk, hogy eltávolodj tőlem. Hogy végig tudd csinálni, hogy ne fájjon neked jobban ha kiderül ki vagyok valójában.-csókolt meg. De én eltoltam magamtól. Láttam rajta, hogy akart. Én is őt, nagyon...De Hannah és amit mondott....
-Ki vagy te valójában?-kulcsoltam át nyakát. Már annyira szerettem volna. Csak csókoljon meg ismét.
-Nem lényeges-hajolt ismét hozzám.
-Már hogy ne lenne az!-hajoltam el tőle.

De ő nem válaszolt, csak elkezdte nyakamat csókolni. Erre minden kiugrott a fejemből és autómatilusan hajába vezettem ujjaimat. Azokba a göndör fürtökbe, melyek senki másé,csak az enyémek. Az enyémek, vele együtt.

Egy sóhaj hagyta el a számat. Már nem bírtam. Már szerettem volna. Ő is szerette volna, éreztem rajta. Újra megcsókolt. Olyan szenvedélyesen és vadul,mint még soha.

-Khm-hallottuk az ajtó felől.
-Baszki-túrt hajáb Finn.
-Ed, most ha nem látnád, nem alkalmas-sürgette.
-Érteem, de remélem tudjátok, hogy nagyon kihallatszik. Gondoltam most szólok míg...értitek. Van ruha.-nevetett. -Jaa, meg mi lépünk. Nem szeretnénk zavarni. Holnap ütközünk Finn. -indult kifele, de még egyszer rám kacsintott. Finn nevetve visszafordult felém és elment kikísérni a fiúkat.