Megnyitó

979 61 1
                                    

-Bob, én ezt a zakót....találtam.-köhintettem egyet és a portás bácsi felé nyújtottam zsákmányom. A folyosó kihalt volt, hisz mindenki az aulában kuksolt. Nem tudom Bob miért nem ott van?!
- Újabb. -nevetett fel és a többihez akasztotta. -Ohh, ez egy elég finom darab!-lepődött meg és megérintette újból az anyagot. -Talán Calvin Klein.-gondolkodott a plafont nézve. És ekkor beugrott!
-Ön az angyalom!-ugrottam fel örömömben és majdnem átmásztam a pulton, hogy nagy csókot nyomjak a kopasz kis fejére. Végül türtőztettem magam...

-Köszönöm kisasszony, de igazán nem tudom mit csináltam.-nézett nevetve a mellettem álló Hanna-ra,aki végig velem tartott. Hanna szintén értetlenül nézett rá, amolyan "megbolondult" fejjel. Nem tagadom.

Elpirultam zavaromban.
Az önuralmam a béka segge alatt volt ezekben a pillanatokban., de kit érdekelt? Úgy éreztem magam mint Poirot egy Agatha Christie regényben. Minden apró információra felfigyeltem és elraktároztam. Ahogy ezt is.  Így közelebb tudok kerülni....na mondjuk nem egy gyilkoshoz, vagy ki tudja? Az is lehet, hogy ez az illető csak azért segített, hogy hazaérve.... Jézusom, Sky! Túl sok krimit olvasol... Ó, várjunk csak! Hannaék tudnak valamit!

Mindent sorjába. Elősször is, a márka.

-Visszakaphatom egy pillanatra?-nyúltam a zakó felé amit végül újra a kezemben tartottam. Az illata... A márka viszont....japp, Calvin Klein. Ezek szerint az eggyel feljebb lévő rétegbe kell ásnom magam. Támaszpont. Nem nagy, de szűkit.

Te jó ég. Tisztára mint egy megszálott úgy nézhettem ki.

-Köszönöm!-mosolyogtam rá és vissza adtam. Egy 360° fordulatot véve elindultam az aula felé. Arcomról mostmár lehervadt a mosoly és olyan kellemetlenül éreztem magam amiért ennyire beleéltem magam a dologba. Csak egy fiú volt, vagy az is lehet, hogy egy lány, csak elkérte valaki zakóját, hogy segít.....áhh, badarság! Férfi hangja volt. Egy nagyon kellemes férfi hang......... ami bizonyára egy nagyon rendes sráchoz tartozik aki csak egy ilyen rút külsejű lányon akart segíteni mert megesett a szerencsétlenségemen a szíve. Istenem.

-Sky, állj már meg! Most mi van? Itt ordítozok neked egy órája. Olyan gyorsan mentél, hogy nem bírtam utánnad szaladni.-ragadta meg a karom Hanna.-Sírsz?-döbbent le amikor meglátott egy kósza könnycseppet az arcomon. Az első könnycseppet amit hosszú idő óta, most elősször újra  megízlalhetett bőröm.
-Nem!-vágtam rá. De nem töröltem le. Hagytam végig folyni a sós vizet.
-Mit nem? Ne hazudj nekem! Mi történt már? -húzott vissza maga mellé pont mikor megindultam.
  -Hagyj!- indultam meg majd egy újjabb, újabb és újabb könnycseppet töröltem le az arcomról.
- A sikátor bugyraiban élő.... zsámoly evő törpilla ugorna most eléd, hogy jól felpofozzon! -a végét már szinte ordította.
-Hogy mi?!-fodultam vissza meglepetten. Fél perc néma csönd után....egyszerre tört ki belőllünk a nevetés. Ilyen cifra "káromkodást" életemben nem hallottam.
-Reméltem ez hatásos lesz, de mire kiejtettem, magam is meglepődtem.-nevetett mellém érve.- Remélem más nem hallotta.-pillantott körbe behúzott nyakkal.
-Bánhatja aki nem hallotta. De szerintem olyan nincs aki ne hallotta volna. - paskoltam meg a vállát.

Nem kérdezte meg újból, hogy mi a baj. Hagyott főni a gondolataimban. Nem mondott semmit. Tudta, hogyha el akarom mondani, elmondom.
De nem tettem. Nem akartam. Most nem.

-Keressük meg Adam-éket.-suttogta és megfogta a karom. Egy pillanatra megállt és felpillantott a korlátoknál álló diákokra végül bólintott egyet. Gyorsan felkaptam a fejem, hogy megnézzem kit nézett. Amint felnéztem, mindenki tapsviharban tört ki, mert az egyik tanár befejezte a szónoklást. Következő pillanatban pedig már Hannah rántott maga után és oda húzott a többiekhez.

-Hol voltatok?-akadt ki Mona. -Már azt hittem...-tette szája elé a kezét.-hogy sose jöttök vissza.- Nézett ijedten.

-Jézusom,  adjon már valaki egy nyugtatót neki!-nézett körbe.

-Nállam van ha gondoljátok.-suttogta oda egy mögöttünk álló fiú.

-Bunkó!-szólt rá Hanna. Szegény srác nem értette mi történik körülötte. Megigazitotta nyakkendőjét és a szinpadra szegezte tekintetét. Arcán megbántódás tükröződött. Hisz csak segíteni akart. Mondjuk,minek hallgatózott?! Bizonyára ez már nem derül ki.

-Hé!-böktem oldalba a fiút, aki ijedten kapta felém a fejét.-Köszönjük szépen és ne haragudj rá.-mutattam Hannahra.-Elkellene neki egy-két nyugtató, de nem hajlandó bevenni.-húztam el a szám, amolyan "menthetetlen a csaj" szerűen.

A fiú csak elmosolyodott és együttérzően pillantott Hanna hátára mivel pont háttal álltunk neki. 

-Mi a nyavaját csinálsz?-hajolt felém Hanna és sikerült olyan halkan suttognia, hogy én sem nagyon hallottam. Tekintete mindvégig a szinpadon álló fuvolás fiúkon volt miközben hozzám beszélt.

-Szegény sráccal olyan csúnyán beszéltél.-húztam el számat.

-Én beszéltem vele csúnyán?-akadt ki. Mostmár rám pillantott.-Minek hallgatózik?-kérdezett vissza.

-Hát mert...-akadtam meg. Erre nem tudtam a fiú mellett érvelni. Bocs pajti, ez a pont most Hanna-é...

-Aha! Erről beszélek. Azt a nyomit véded.-mondta.

-Hallkabban már. -nézett ránk Adam szúros szemmel.-6 km-es körzetben mindenki titeket hallgat ahelyett, hogy azokat az angyalokat hallgatnák
-pillantott vissza csillogó szemekkel a színpadon álló négy fiúra. Hát khm...

-Amúgy meg a fiú is hallja.-suttogta Mona. Tényleg! Gyorsan hátra pillantottam ahol a fiú már nem volt ott. Kiment. Annyira szívtelenek vagyunk. Te jó ég.

-Utánna megyek!-pattantam fel.

-Gyere már vissza!-kiabáltak egyszerre utánam.

Ha fiú lennék és a földbe tipornának, hova mennék?! Wc. Mondjuk oda a lányok mennének...

Bepillantottam a legközelebb lévő wc-be ami az aula egy sarkában volt. Ha valaki figyelt volna, 1000%, hogy látta volna.

Minden mindegy alapon besunnyogtam.

WHO ARE YOU? (F.W) Where stories live. Discover now