WHO ARE YOU? (F.W)

Dezsávúúú

-Kopogj te.-hallottam anyukám hangját az ajtóm mögül.
-Miért én?-kérdezte apa.
-Csak csináld.-hangzott a folytott suttogás. És már koppant is apu ökle az ajtómon. Csak egész halkan, de a szobámra úgy ráborult a csend és a melankólia, hogy nagy, elefánt trappként hallatszott.

-Gyertek.-motyogtam párnámba.
Az ajtóm pedig feltárult és két bűnbánó fej bukkant elő mögüle. Mintha bármiről is tehetnének.
-Történt valami?-kérdezte apa.
-Apád azt szerette volna inkább kérdezni,-nézett rá anya szúrósan-hogy minden rendben van-e?

-Ó, igen. Persze. -ültem fel.
-Na mesélj.-ültek le ágyamra.
-Anya, hidd el, nincs semmi baj. Csak egyszerűen elfáradtam. -mondtam.
-Biztos csak ennyi?-néztek rám gyanakvóan.
-Igen, biztos. Tényleg nincs semmi. Csak mint mondtam, elfáradtam.
-Akkor pihenj csak le nyugodtan. Később majd tanulsz.-simitották meg a hátam és már ossontak is ki. Persze, majd tanulok...Mintha az olyan fontos lenne. Ne hidd kedves olvasó, hogy az életben ez a legfontosabb.

Elmentek, mert nem tudtak mit kezdeni velem, pedig tudják, hogy van valami, amiről most nem akarok beszélni. Abban a reményben mentek ki, hogy később talán beszélek róla. Hogy később majd elmondom, hogy belefáradtam abba, hogy nekem kell megfelelni, hogy egy barátom legalább akadjon.

Ismét kopogtak az ajtómon, de nem anyáék voltak azok, hanem egy göndör hajzuhatag dugta be fejét.
-Bejöhetek?-kérdezte Finn
-Már túl vagyunk ezen.-mondtam morcosan.-Miért jöttél? Ha ismét valami baromságot szeretnél állítani rólam, csak írd le egy fantasy regényben.
-Neem, szó sincs ilyesmiről. Csak rájöttem valamire.
-Te ilyet is tudsz?! Bravo!-mondtam gúnyosan.-Mégpedig?
- Hogy nem tudok tovább hazudni neked.-hagyta figyelmen kívül az előbbi megjegyzésem. -El kell mondanom, hogy amit Jackie-nél mondtam hazugság volt.Akkor döbbentem rá, amikor megláttam a fájdalmat az arcodon, mikor együtt láttál minket Hannahval.
-Fejezd be!-pattantam fel és kezeimet fülemre tapasztottam.-NE! Ne mondd tovább! HAZUGSÁG!-kiáltottam arcába.
-Szeretlek és nem tudok ettől szabadulni. Nem a lánctól, amivel magadhoz láncolsz, hanem attól a lánctól, ami ezt az érzést kelti.-tárta szét a karját.- És igen, én vagyok az aki vigyáz rád, hogy Sátánka ne tegyen benned nagy kárt.
-Ki ne mondd!-motyogtam.
-Én vagyok Főnök.-lépett közelebb.
-LEHETETLEN!-keltem fel ordításomra.

Reggel egész nyugtalanul ébredtem. Hirtelen azt hittem valós volt az álmom.

Felkaptam a szürke, kötött pulcsim és a fekete farmeremet és rohantam is az iskolába. Vagyis ,a rohanás túlzás, mert se a lábam nem akart vinni, se a lelkem nem készült még fel a mai napra.

-Sziasztok!- csaptam be magam után a ház ajtaját. Jobb ha hozzá szoknak a szüleim.

Arcomat csípte a már őszi, reggeli fagy.
Bakancsom tompán koppant a fagyott aszfalton.
Mennyire magányosnak éreztem magam azon a reggelen. Reggel nem várt senki a suli előtt, ahogy az elmúlt hetekben. Mert,bár nem találtam érdemesnek leírni az unalmas sulis napokat, ilyen megszokott vagy semmilyen dolgok történtek velünk. Most pedig furcsa volt, hogy Monaék nem futnak oda hozzám és ölelnek magukhoz. Hogy Hannah nem ellenőrzi át, hogy mindent megtanultam.

Ohh helló megérzés. Kezdődhet a szár nap.
Elhaladva a portás bácsi mellett, aki mindig kedvesen köszönt, ahogy most is, felbattyogtam a lépcsőn.

Igen, így legyen ötösöm a lottón! Indítsunk azzal a napot, hogy a folyosón, Finnék terme előtt, a mellettünk lévő terem előtt, Finn az ablakpárkánynak vetett háttal öleli hátulról Hannaht. Göndör fürtjei pedig Hannah arcát cirógatják. Nem lehetne inkább hazamenni?! Anyu?

Párat lépkedtem még, mire mind felém kapták fejüket. Mona és Jackie kedvesen rám mosolyogtak.

- Hát ez kíííínos!- szólalt meg Adam a tőle megszokott stílusban.
- Attól függ kinek.-mondta Finn motyogva és szemét mélyen enyémbe fúrta. El tudtam volna bennük veszni, ha periférikusan nem Hannah hasán lévő összekapcsolt ujjait láttam volna. Azokat a férfias ujjakat... Akaratlanul is eszembe jutott az álmom, amitől rám jött a röhögés.

Gyorsan elfordítottam tekintetem övétől és nagy sebességgel az ajtónk felé vettem az irányt. Arcom égett mint ha izzították volna. Nagy sietségemben nem foglalkoztam mással, csak hogy Finntől távol legyek. Tekintetétől távol, mert lélekben mindig közel éreztem és gondolataim sokszor körülötte jártak. Néha pedig azt éreztem, hogy érezzük a másik jelenlétét, mintha éppen egymásra gondoltunk volna. Nagy kapkodásban egyáltalán nem volt furcsa, hogy a terem ajtaja csukva van,így én kis naív kislány, kedvesen benyitottam. Mármint...kit áltatok. Annyi volt bennem a kedvesség, mint Finnben a szerelem. Vagy is...NULLA!

-Ohohooo! Nem-nem!-kezdtem el kihátrálni a teremből.
-Nehogy azt hidd, hogy te döntöd el.-nevetett Sátánka. Igeen...vele már régen találkoztunk. El voltam süllyedve a szerelmi-katyvaszomban. Vagy miben. Szóval főttem a levemben.

A terem közepén szintén egy szék volt állítva és az osztály ott állt körülötte. O, csak nekem ismerős a szitu? Vagy neked is?

-Ül!-mutatott a székre Andrew, Sátánka új hímjelöltje. Bár Andrewnak már ezer éve tetszik Sántán, ki kellene ábrándíteni, hogy most se szerelemből van vele. Csak hát Andrew és Finn mindig nagy ellenfelek voltak. Régen legjobb barátok, aztán csak pukk. A szokásos. Sátán Finnt választotta.

-Húu, te aztán igazi macsó vagy!-csuktam be magam mögött az ajtót.-Tudod hogy kell egy lánnyal beszélni.-forgattam meg szemeimet.
-Kussolj! Nem gondolom,hogy olyan helyzetbe vagy, hogy járjon a szád.-nyomott le Alfanőstény a székre elég....gyengéden, hogy így mondjam.
-Új feladat? Már hiányzott.-válaszoltam. Huu gyerekek, tiszta öngyilkosságot kíséreltem meg. Úgy ragadt bele hátulról Sátán a hajamba, hogy a hajhagymáim tiszta áriát sikítottak.
-Na ide figyelj te kis szaross. Kezd elegem lenni a pofázásodból. Úgy gondolom szeretnél még egy feladatot kapni. Akkor lássuk csak. Az első, ha már úgy is forr a bosszúm, sajnos rövid volt a kapcsolatuk, de hát ez van. Egyszer minden véget ér. Azt akarom, hogy szakítsd szét Finnt meg azt a koszos sznobot.-húzott mégegyett a hajamon, úgyanis egy percre sem engedte el. No, de mi legyen a másik feladat?! -kezdte el játszani. Mellette egy másik fiú oda hajolt hozzá és valamit a fülébe súgott, amitől Alfanőstény vigyorogni kezdett.-Legyen.-kacagott fel.-Ezt a következő feladatnak szántam, de ha ilyen lelkes vagy, akkor előrehozom.

-Igazán nem szükséges.-próbáltam meg kiszabadítani magam.
-Dehogyneem! Minek húzzuk tovább?
-Azt mondtam engedj el!-kiáltottam.-Elősször is, felejtsd el, hogy szétszakítom őket.-váltottam suttogásra.-Másodszor pedig, nem félek tőled.-mondtam, mire felháborodásában elengedte a hajam. Erre felpattantam a székből és teljes testemmel neki mentem.
-Szóval nem félsz!-mondta mélyen a szemembe nézve. Pedig nem ártana szívem. Nem félsz, hogy ilyen sokan vagyunk? Te meg egyedül? Azt is tudom, hogy összevesztetek a delegációval. Egyedül maradtál. Teljesen. Anyád se szeret. Csak úgy tesz.
-Ne merészeld anyámat a szádra venni!-léptem mégegyet felé.
-Azt gondolod talán Finn egyszer szeretni fog? Halljátok? Reménytelen! -hergelt.
-Elég.-suttogtam csukott szemmel.
-Jajj! Csak nem könnycseppek?-nevetett fel gúnyosan.
-Elég!-kiabáltam.
-Egyedül fogsz megrohadni. Erről gondoskodom. Sok embert utáltam már. De egyiket sem annyira mint téged!-kiabálta. -Éppen ezért, hogy érezd a törődést, a neked szánt legdurvább feladatot hozom akkor elő neked. Szerettél volna karriert Sky?-lépett felém.-Hm? KÉRDEZTEM VALAMIT!-lépett elég közel kozzám és egyik kezével megragadta arcomat.
-Igen.-motyogtam.
-Akkor pedig, mert anyádnak is így jöhettél, teherbe kellene esni.
Nagy kacagás jött rám. Igazi röhögőgörcs. Meg kellett támaszkodnom, úgy nevettem. De mikor láttam,hogy körülöttem mindenki komoly, rá kellett jönnöm, hogy ezt komolyan gondolják.

-Ti tiszta őrültek vagytok! NEM VAGYTOK NORMÁLISAK!- fogtam a fejem és kínomban már nevetnem kellett.